Amigo

Hiszem, ha látom

Még két óra és leszáll a gép. Soha nem voltam ennyire izgatott. Nem, nem. Az izgatott nem jó szó! Féltem. Nagyon. Konkrétan jegyzeteket vittem magammal a gépre, hogy kidolgozhassak minden opciót az összes esetre, ami történhet.

Léna egyáltalán nem fog kedvelni. De Márk? Nála még benyalhatom magam. A meghívó szerint van nekem foglalva egy szoba valami hotelben, ahol az ifjú pár is megszáll. Emmával üzentem, hogy csak három nappal az esküvő előtt cuccolnék be oda. Lassan szeretném beadagolni Lénának, hogy újra az enyém lesz!

Hajnali háromra értem Magyarországra. Emmáék persze már a reptéren voltak. Olyan soknak tűnt az a két év. Emma anyukája a nyakamba borult az örömtől, pont ahogy a lánya is.
- Olyan jó látni, hogy hiányoztam. - nevettem el magam. Tényleg jó érzés volt. Páne, hogy szinte csak leléptem, ha úgy vesszük.
- Ez az idegesítő fej kinek nem hiányzik?
- Idegesítő?! - képedt el Emma anyukája.
- Hagyjátok már szegény fiút levegőhöz jutni. Biztos fáradt is. - fogott kezet velem Em apukája. - Jó újra látni. Na add azt a táskát. - kapta ki a kezemből és már el is indultak hátra hagyva engem és Emmát.
- Ő is eljött?
- Ami azt illeti igen. - dörmögte. - De van egy ici-pici bökkenő.
- Mégis mi?
A kijárat felén néztem és... Megláttam. Basszus. Két év... Léna teljesen megváltozott. Az arca sokkal véknyabb lett, pont ahogy ő maga is. A haját rövidebbre vágatta. Olyan volt akár egy kész nő. Egy felnőtt nő. Rohadt jól nézett ki, de mégis volt valami zavaró az egészben.
Kezeit keresztbefonta ezzel összébbnyomva melleit. Arca csak haragot tükrözött.
- Léna...
- Tessék, állom én a hazautad. - nyomota a kezembe repülőjegyet.
- Mi? - nevettem el magam. - Meghívsz és már küldenél is haza?
- Rohadtul nem vicces! Nem is én hívtalak.
Minden jó érzés eltűnt belőlem, megfagyott a levegő.
- Szóval nem mondta még el?
- Ki? Mit?
- Én küldtem a meghívót. - nökte ki Emma.
- Mi?!
Hol Lénára, hol a drága barátnőjére néztem. Tudom, hogy Em összeakarhozni minket újra... De mégis ez az egész kamu meghívó dolog... Léna arca egyre keményebb düh jeleit mutatta.
- Komolyan? - szakadt ki belőlem a röhögés. - Emma drágam. - öleltem át a csípőjét. - Ha azt szeretted volna, hogy eljöjjek, akkor mondhattad volna. Nem kell kamu meghívó egy nemlétező esküvőre.
Mindketten értetlenül néztek rám. Emma a zavartságtól nem tudta mit reagáljon, Léna viszont robbant.
- Nem létező esküvő?! Már meg ne haragudj, de mégis mit képzelsz?! Mit tudsz te rólam?
- Igazad van. - játszottam meg a szomorút. - De komolyan. Ki az a szerencsétlen, aki elvenne? - kacagtam.
- Tizenegyedikén férjhez megyek!
- Hiszem, ha látom. - kacagtam tovább.
- Jó! Pénteken háromkor az elsősorból láthatod. - lökött hátrébb és kiviharzott a váróból.
- Na, így kell meghívatni magad oda, ahol nem látnak szívesen. - súgtam Emmának.