Amigo

Azt hiszed viccelek?

- T-tessék?
- Lefeküdnél velem?
- Értettem a kérdésd, de...
- De?
- Semmi. - nevetett fel. - Tényleg szeretnéd?

Ha tudnád mennyi mindent szeretnék...
Letépni a pólód, érezni az ajkaidat minden porcikámon, összekarmolni a hátad... És ha a tesi öltözőben levennéd a pólód, mindenki látná, hogy ki vagy te.

- Igen. - suttogtam majd apró csókokkal kezdtem elhalmozni a nyakát.
Szembefordított magával és a fenekembe markolt.
- Kapaszkodj. - morogta majd felállt.

Lábaimmal körülöleltem a csípőjét. Úgy lógtam rajta akár egy kismajom. Carlos az emelet felé vette az irányt. Szinte betörte a szoba ajtót, ám az ágyra már a lehető legóvatosabban tett le.
- Carlos?
- Igen?
- Amikor először megláttál... Mit gondoltál rólam?
- Hogy gyönyörű vagy.
- Na, őszintén..
- Őszintén? - szívta be mélyen a levegőt. - Azt hogy az a lány a feleségem lesz.
- Nagyon vicces. - kacagtam fel.
- Azt hiszed viccelek?

Nem válaszoltam, ő pedig megajándékozott egy gonosz vigyorral.

A lehető leglassabban szabadított meg a ruháimtól, szinte már zavaróan lassú volt..
Vagy talán csak nyugtatni akart a lassúsággal? Hogy még meggondolhatom magam? Ezért csinálná?

Így visszagondolva..Igen, azért csinálta.

- Miért csak én vagyok ennyire... Alulöltözve?
- Most arra célzol, hogy szarul néz ki az új pólóm?
- Nem. - nevettem fel.
Végigmértem az említett ruhadarabot. Nagyon is jól nézett ki benne. A sötétkék anyag remekül illett hozzá, a szűkebb szabás pedig kihangsúlyozta az alkatát. Nem, ő nem egy konditeremből szabadult állat volt, de mégis volt ott izom. Talán a széles válla tetszett a legjobban. Az hogy amikor karjaiba zárt, akkor olyan volt mint egy takaró. Vicces hasonlat.. De nekem tényleg olyan volt. Egy takaró ahová a rémült kislány elbújhat a szörnyek elől.
Levetkőzött és csak az alsója maradt fenn, így jól láthatóvá vált merevedése. Bevallom, kicsit... Oké, nagyon beijedtem. Biztosra vettem, hogy nagyon fog fájni és minden bajom lesz közben.
Aztán...
Már csak arra eszméltem, hogy Carlos ajkai a nyakamtól egyenesen a bugyim vonaláig vándoroltak. Végig csókolta a testem, óvatosan a mellembe markolt. Sokkal másabb volt mint eddig. Olyan óvatossággal ért hozzám... Felnézett rám és biztosra veszem, hogy látta az ijedtséget a szememben. Visszatért az ajkaimhoz majd megszabadított a fenn maradt ruhadaraboktól is.
- Carlos?
- Hm? - szemei teljesen elsötétültek a vágytól.
- Köszönöm...
- Mit?
- Hogy óvatos vagy.
- Te vagy a legfontosabb az életemben. Nem akarlak összetörni.
- Nem tudnál...
- Pont ezaz.. - horkantott - Túl könnyen menne.
- Akkor vigyázz rám tovább. - nyögtem és adtem egy apró puszit az arcára.
- Na tedd szét a lábad. - vette elő a szokásos rosszfiús stílusát, én pedig engedelmeskedtem.

Akartam. Kívántam. Akkora baj lett volna, tényleg?

Levette az alsóját és fölém mászott.
- Óveszer? - kérdeztem félve.
- Minek?
- Eddig mindig kellett és kell is. Nem akarok terhes lenni...
- Léna. Nyugi.
- Nincs nyugi. - hebegtem ő pedig nemes egyszerűséggel befogta a számat.
- A szüzességedet fogom elvenni, nem foglak felcsinálni. - morogta és adott egy csókot a homlokamra. - Bízz bennem, princesa.