Amigo

A történetem főgonosza

- Választani szeretnél? - kérdezte bár inkább kijelentésnek hangzott.
- Elengednél?
- Soha.
- Akkor lenne értelme választanom?
- Nem igazán... - morogja és magához ölel.

Az illata... Olyan mámorító. Nem tudom eldönteni milyen illat is lehet pontosan. Talán valami egzotikusabb tusfürdő vagy drága kölni? Nem tudom.

Mélyen magamba szívom illatát és próbálok mégközelebb húzódni hozzá, már ha az lehetséges.
- Olyan más vagy most. - dörmögi. - Nem az a Léna, akit megismertem... Most egy kislány vagy. Egy megszeppent, ijedt, zavarodott kislány. Aki olyan... Törékeny.
- Törékeny? - nézem fel rá, ő pedig egy lágy csókot nyom a homlokomra.
- Ha akarnám, akár össze is roppanthatnálak. Persze soha nem tenném. - Tenyerébe helyezi a kezem és vizsgálgatja.Hatalmasnak tűnik az én apró kezem mellett. - Én soha. Ám, amilyen kis szerencsétlen vagy... Te magadat fogod összetörni. - nevet fel, nekem pedig előbújnak a könnyeim. - Most miért sírsz?
- Nem tudom. - nyögöm ki.
- Ssss. Semmi baj. Itt vagyok.
- És itt is leszel?
- Persze.
Letörölte a könnyeimet, majd a hátam kezdte simogatni. Én magam sem tudom mi bajom volt, de ő tudta, hogy hogyan kezelje.
Úgy éreztem magam a karjaiban akár egy kislány, akit megbántottak az oviban, de valaki, aki szereti, az ölébe veszi és elhiteti vele, hogy az élet csupa rózsaszín felhő.

Ez lenne hát az igazi Carlos?

Egy melegszívű, gondoskodó srác, akit csak akkor fed fel mások előtt, ha tényleg szükséges...
Egy dologban biztos vagyok. Ha ő engem hercegnőnek hív... Akkor ő az én hercegem.
Egy herceg, aki megóv a sárkányoktól, kiment a toronyból és boldoggá tesz.
- Carlos?
- Igen, princesa?
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Leszel a szupergonosz a mesémben és elrabolsz örökre a világtól?
- Szeretnéd?
Szeretnék e arra ébredni, hogy mellettem van? Szeretném e magamon érezni óvó barna tekintetét? Szeretném e magam körül érezni biztonságot nyujtó karjait?
Szeretném szeretni?
- Szeretném. - virult fel az arcom.
- Köszönöm. - adott egy csókot, nekem pedig azonnal pír kúszott az arcomra.
- Micsodát?
- Azt hogy beláttad, hogy soha nem hagynálak magadra. - morogta én pedig felnevettem. - Akkor se ha kérnéd, akkor se, ha könyörögnél. De még akkor sem ha bírósági végzésed lenne ellenem. - ezen már muszáj volt hangosan nevetnem.
- Carlos?
- Igen, princesa?
- Elvennéd a szüzességem?