Amigo

Bor, bor és bor

~~~~~~~~~~~~~~
- Te meg a hülyeségeid. - sóhajtott aztán kikerült.
- Most meg hová mész?!
- Haza.
- Még nem is kajáltunk.
- És?
- Verekedtem miattad. - hoztam fel a lehető legbugyutább érvet.
- Kértem?
~~~~~~~~~~~~~~~

Nem, princesa. Soha nem kérted. Én tettem meg az első lépéseket feléd, pedig már, akkor is reménytelen volt kettőnk helyzete. Hátráltál, én előre léptem. Nálad soha nem volt biztos, hogy megtudlak szerezni. De hajtottam magam, persze azt hittem hogy azért mert szórakoztató, de egy idő után már tényleg jobban akartala... Távolabb álltam tőled, mint a sztratoszféra határa... De melletted akartam lenni. Soha nem adtál rá jelet, hogy szeretsz-e. Soha nem is kérted, hogy küzdjek érted, de megtettem.
Mégis...Pusztán a szerencsén múlt, hogy az enyém lettél.

Miközben az estére készültem milliónyi emlék ugrott be a múltról. Viszont kérdések is a jövőről. Tegyükfel... Léna az enyém lesz. És mi lesz utána? Összejövünk, megpróbáljuk egy igazi párként, hogy milyen is lenne az és ha jól megy akkor, hogyan tovább? Ebbe még komolyabban soha nem gondoltam bele. Kérjem meg 2 év után a kezét és legyünk nagyon boldogok? Nekem Spanyolországban van a családom, ott vannak a barátaim. Ott végzem el hamarosan az egyetemet. Gondolom még ő is tanul, tehát hozzám nem tudna költözni, hogy addig is közellegyünk egymáshoz. Hétvégékre logikus, hogy nem tudnék eljönni. Szünetekre meg kész vicc lenne...
De basszus... Érte megérné...
A kérdés az, hogy ő belemenne e ebbe az egész őrültségbe?
- Carlos herceg. - lépett be Emma. - A hintó megérkezett és a rivális herceg is.
- Csak ő? - legénybúcsú, de csak két személyesre lett szervezve? Ezt most hogy?

A lehető legráérősebben mentem ki a kocsijához. BMW. Chh.. Mást nem is néztem volna ki belőle.
- Hola. - szálltam be mellé.
- Szevasz. - vigyorgott, mint valami hülye.
- Na, akkor belevágunk az éjszakába?
- Bele.
- Milyen érzés vőlegénynek lenni?
- Mármint?
- Elköteleződni, tudod.
- Hát, érdekes. Mármint ha nem gondolsz bele nagyon akkor nem tűnik valami nagy dolognak.
- És ha belegondolsz?
- Akkor nem állok meg egy üveg bornál.
- Oh, szóval te ilyen borozgatós típus vagy.
- Te nem?
- Ha jó, akkor semmi bajom nincs vele.
Márk mintha egy pillanatra elgondolkodott volna.
- Jól vagy? - zökkentettem ki. - Ha mem baj, akkor figyelj az útra, kérlek. Nem ma este, akarok meghalni.
- Bocsi.

És tényleg borozni vitt. Én azt hittem, hogy majd kocsmázni megyünk és bejárjuk a várost. Erre ez a csávó konkrétan kivitt a városból valami pincészethez egy vendégházba.
- Tudod... Ha nem lennél Léna vőlegénye biztosra venném, hogy buzi vagy és megakarsz fektetni.
- Miért?
- Én akkor vinnék valakit borozgatni ilyen romantikus helyre, ha szeretnék egy jó éjszakát. Amúgy igazán szólhattál volna, mert ha tudom, hogy itt töltjük az estét, akkor hozok cuccot.
- Nem maradunk reggelig, nyugi.

Igaza volt. Pontosabban ÉN nem maradtam reggelig.
Lementünk az egyik faházba, ahol már nagyban buliztak az emberek. Ittunk. Aztan megint ittunk. Táncoltunk, persze közben ittunk. Én jól bírom a piát, de Márkot se ütötte meg az a sok bőr, amit megivott.
Hajnali kettő is elmúlt már, amikor visszamentünk a vendégházba.
- Tudod, én azt hiszem bírom az olyanokat, mint te.
- Öhm.. A spanyolokat?
- Nem. - nevetett. Talán mégis Meg ütötte az ital...
- Jól öltözöl, jó borokat iszol, jól táncolsz...
- A tánc az most, hogy jön ide?
- Láttad milyen botlabú vagyok, nem?
- De. - nevettem el magam.
- Te bezzeg tökéletesen táncoltál Lénával.
- És?
- Nem tudom Carlos.
- Azt ne mond, hogy azért hívtál el ide, itattál le, hogy megtanítsalak táncolni.
- Hát... - vakarta meg a tarkóját.
- Márk ez nem menne, hidd el.
- Carlos. - nézett a szemembe. - Tudok mindent.
- M-mindent?
- Léna elmondta. És oké. Nem zavar, nyugi.

Léna elmondta neki az igazat? És őt ez nem zavarja? Milyen férfi ő basszus?! Nem zavarja, hogy a mennyasszonya exszeretője ott lesz az esküvőjén? Ráadásul még nyílvánvaló is, hogy Lénát akarom megszerezni majd?
- De! Erről nem beszélsz senkinek, érted?
- Értem. - virult fel.
- Ha valaki megtudja... Én kicsinállak.
- Ezt most a táncra érted vagy...
- Mindkét dologra!
- Rendben.
- Na, gyere ide te botlábú. - sóhajtottam.
Beálltunk egymással szembe. Kikészített, hogy magasabb volt mint én. Nem tudom miért, de nagyon felcseszett.
- Én leszek a lány, logikusan te a fiú. Neked kell vezetned.
- Értem.
- Tedd a kezed a derekamhoz. Oké és most fogd meg a kezem.
- Ez nagyon fura így. - nevetett.
- Nekem mondod?
Szép lassan belekezdtünk. És szép lassan nem haladtunk semmire sem.
- Márk. Üteme van. Egy-két-há.. Érted?
- Igen. - hebegte. De látszott rajta, hogy total nincs képbe. Biztosravettem, hogy megütötte kicsit a bor.
- Akkor újra.
És újra és újra és újra. Aztán megint. Már kezdtett monotonná válni... Aztán valami megváltozott. Végre normálisan csinálta.
- Végre basszus. - nevettem. - Király vagy. Végre sikerült.
- Carlos.. - éreztem, hogy lejjeb csúszik a keze.
- Héj, Márk. Vissza a kezedet.
- Én.. - az arca közeledni kezdett az enyém felé.
Na, ez volt az a pillanat, hogy ellöktem magamtól ő pedig a földön landolt.
- Ez mégis mi a fasz volt?!
- Léna azt mondta, hogy te..
- Hogy én?
- Meleg vagy.
Léna azt mondta rólam, hogy buzi vagyok? Mi van?
Amilyen gyorsan csak tudtam úgy hagytam el a helyéget és a vendégházat is és hívtam Emmát.
- Tudod te mennyi az...
- Márk megfogta a seggem és leakart smárolni! - ordítottam.
- Mi?