Amigo

Hola, mamá

Nagyon nagy görcsel a hasamban anyához mentem. A fotelbem ült és a kanapéra mutatott, amolyan "foglalj helyet" stílusban. Biztosra vettem, hogy ez egy jó hosszú beszélgetés lesz.
  - Szóval kicsim... Nem szeretnél mesélni.
  - Nem azt mondtad reggel, hogy nem kell megmagyaráznom? - kerestem a kibúvót, de csak egy olyan "ugyan kérlek" pillantást kaptam. - Hát...
  - Carlos egy nagyon aranyos fiú.
  - Mondod ezt a reggeli dolog után?
  - Gondoltam segítek javítani a helyzeteden, de ha nem akkor nem. Kezdheted az elejéről.
  - Szóval Carlossal nagyon jóba lettünk... - erre anya meglepődött. - De nem történt semmi. Aztán... tegnap este átjött mert féltem egyedül.
  - Te soha nem félsz egyedül. Már sokszor maradtál itthon.
  - De megnéztem egy horror filmet...
  - Léna. Nem megmondtam, hogy ne nézz horrort?
  - Anya 18 vagyok!
  - Azok borzalmas filmek. Kitalációk! És pont ezért nem kéne ilyeneket nézned.
  - Tudom. Tehát Carlos átjött hajnalban és kicsit... Nem is tudom több volt bennünk.
  - Mármint ittatok?
  - Nem, nem.
  - Értem. Tetszik neked?
  - Nem tudom.
  - Ezt, hogy nem lehet tudni?
  - Te azonnal beleszerettél apába?
  - Az... apádat szerintem hagyjuk ki ebből.
  - Miért?
  - Léna...
  - Soha nem beszélsz róla.
  - Talán mert okom van rá, azért!
  - Az apámról van szó!
  - Szerintem ezt most hagyjuk. Majd megbeszéljük.
  - Persze.
  - Inkább hívd át Carlost. Biztos töltene veled még pár órát.
  - Ezt hogy érted?
  - Nekem el kell mennem még egy munka megbeszélésre és lehet, hogy későn jövök.
  - Szombaton eddig soha nem dolgoztál.
  - Tudom, de most kell.
  - Hát jó.
Elővettem a már így is rezgő telefonom.

DurciMurciCarlito😘😘: Hiányzol 💕
Én: Ezt hogy érted?
DurciMurciCarlito😘😘: Úgy, ahogy gondolod.
Én: És ha nem gondolok rád?
DurciMurciCarlito😘😘: Akkor nagyon szomorú leszek 😑
Én: Kezdheted. 😘
DurciMurciCarlito😘😘: Ne pimaszkodj mert átmegyek és a térdemre fektetlek.
Én: Gyere😘
DurciMurciCarlito😘😘: 1 óra mulva ott vagyok.
Én: Mi tart olyan sokáig?
DurciMurciCarlito😘😘: Itt van Lilla.
Én: Ki az a Lilla? 😮
DurciMurciCarlito😘😘: Azt hiszem végzős...
Én: Az a ribanc mit keres ott? 😕
DurciMurciCarlito😘😘: Bejövök neki.
Én: Értem...
DurciMurciCarlito😘😘: Miért pontozol?
DurciMurciCarlito😘😘: Princesa?
DurciMurciCarlito😘😘: LÉNA!!
DurciMurciCarlito😘😘: Ha nem írsz vissza én megbaszlak! De kegyetlenül, abban biztos lehetsz.
Én: Nem kell átjönnöd...
DurciMurciCarlito😘😘: Most mi a baj?
DurciMurciCarlito😘😘: Hahó.

Nem írtam vissza neki. Nagyba adja itt a nagy fiút, meg a hős szerelmest és hogy én vagyok a hercegnője... Erre meg ezt csinálja? Lazán közli, hogy nála van a suli ribanca, aki minden átlagnál helyesebb hímneműre ráveti magát. Nem ilyennek gondoltam. Szóval most én egy hülye picsa vagyok csak, akivel kedvére játszhatott.

Hallottam, ahogy anya köszönt és elment. Felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba.
Komolyan ilyen hülye voltam?
Lassan előbuggyant az első könnycsepp, amit több száz követett.
A telefonom csak csörgött és csörgött. Elegge idegesítő volt már egy idő után ugyanazt hallgatni.
Lassan eleredt az eső is, én pedig kezdtem álomba sírni magam.

Foggalmam sincs mennyit aludhattam, de úgy éreztem, mintha ezer év is eltelt volna. Az eső még mindig esett, ám az ég már teljes sötétségbe borult.

Egyszer csak ismerős hangokra lettem figyelmes, amik a földszintről jöttek. Nem kellett sokáig gondolkodnom kié is lehet a hang... A spanyol beszéd mindent elárult.
Újra rámtört az a borzalmas érzés, s a szívem szinte kiszakadt volna a mellkasomból. A könnyeim ismét előbújtak, de gyorsan le is töröltem. Nem akartam, hogy lássa mind ez miatta van. Nem azért mert fájdalmat okozott. Azért, mert nem akarom, hogy gyengének higyjen.

Lassan lesétáltam a földszintre és a hang irányába indultam. Viszont, ahogy közeledtem már nem csak a spanyol hangját hallottam meg. Egy női hang is társult hozzá, de sokkal halkabn volt. Beléptem a konyhába, ahol meglepetésemre csak Carlos állt. A konyha pultnak támaszkodott és az előtte lévő tabletet figyelte és nevetett. Olyan... Boldognak tűnt. Ám... Amikor meglátott arcáról azonnal eltűnt a vigyor és inkább az ijedtség jellemezte a tekintetét.
  - Carlos? - hallatszódott a tabletből.
  - Un minuto Madre.
 
Elém sétált. Lassan megemelte a kezét majd simogatni kezdte az arcom, közbem végig a szemembe nézett.
  - Léna... Mi történt a szemeddel?
  - Semmi.
  -  Léna!
  - Azt hittem te más vagy.
  - Én? Mégis mit csináltam?
  - Még csak nem is sejted? - nevettem fel kínomban.
  - Nem. Nem tudom.
  - Szerintem jobb, ha haza mész.
  - Nem megyek sehová, amíg el nem mondod, hogy mi a bajod.
  - Te meg az álszentséged!
  - Magyarázd meg kérlek.
  - Lilla.
  - Mi van vele?
  - Mindenkivel megbaszatja magát az van vele.
  - És szerinted én is beálltam a sorba? - gúnyos vigyor ült ki az arcára. - Csak nem zavarna?
  - Adtad itt a hú, én vagyok a tökéletes, kemény, de romantikus srác dumát. Meg, hogy neked csak én számítok... Közbe meg..
 
Hatalmas csend telepedett kettőnk közé.

  - Nem feküdtem le vele. - szólalt meg végül. - De te... Képes voltál egy apró férreértés miatt kisírni a szemeid?
  - Közöd?
  - Nem szabad ilyen miatt sírni, princesa. Kérdezz meg engem, ha nem vagy biztos valamiben. Én soha nem hazudtam és nem is fogok hazudni neked.
  - Akkor... Miért volt nálad?
  - Közölte, hogy randizni akar velem. - nevetett fel. - Én meg közöltem, hogy nyílvánosan nem szívesen mutatkoznék vele, nem hogy randira vigyem.
  - És erre ő?
  - Arcon vágott majd elment.
  - Őrületes vagy. - mosolyodtam el és hozzá bújtam ő pedig mégjobban magához húzott.
  - Ugyan miért?
  - Megalázva elhajtottad a suli legmenőbb csaját.
  - Nekem csak te kellesz, princesa.
  - Kezdem tényleg elhinni. - nevettem.
  - Viszont... Van valaki, akit szeretnék bemutatni neked. 

A konyhapult mögé húzott ahol az előbb ő állt és a tabletre mutatott. Egy fiatalnak kinéző nő mosolygott rám majd kedvesen integetett.
- Madre, que está en Lena. - Majd felém fordult. - Léna, ő itt az anyukám.
  - Hermosa niña. - mosolygott.
  - Mit mondott? - kérdeztem.
  - Azt, hogy gyönyörű vagy.
  - Mondanád neki, hogy ne túlozzon?
  - Madre. Lena dice: No exagere.
  - Sentido del humor, también.
  - Na?
  - Azt mondta, hogy még humorod is van. - visszafordult az anyukájához. - Mamá, vamos a hablar. Ahora voy, ¿de acuerdo?
  - Está bien. Pero Carlos! Cuidar de él. - Carlos elmosolyodott azon amit mondott neki.
  - Está bien.
  - Adiós, hijo.
  - Hola, mamá. - mondta végül és kikapcsolta.
  - Mit mondott?
  - Csak elköszöntünk?
  - És azon nevettél?
  - Azt mondta vigyázzak rád. 
Ezen persze én is elmosolyodtam.
  - Nagyon szép nő.
  - Volt kitől örökölnöm.
  - Az biztos.
  - Princesa. Megterítenél?
  - Miért?
  - Mert mindjárt kész a paella.
  - Az mi?
  - Ízleni fog.
  - Hát jó. 

Tettem, amit kért és megterítettem két főre. Majd egy egészen furcsa ötletem támadt, ami még engem is meglepett.
  - Egy pillanat és jövök.
  - Rendben, de siess. - mondta és egy puszit nyomott a homlokamra, amitől hevesebben vert a szívem. 

Felszaladtam az emeletre és a lehető leggyorsabban kezdtem keresni a csipkés fehérneműmet, amit még, annó Emmával vettünk poénból, mikor egyszer az életben és természetesen utójára, elmentünk egy szórakozóhelyre. Természetesen előkerestem azt a kicsit kihívóbb fekete ruhát is és egy magassarkút. Mikor mindent megtaláltam átmentem a fürdőbe, átöltöztem, majd kicsit kisminkeltem magam. Az élénk vörös rúzs természetesen elmaradhatatlan volt.

Kissé nehézkesen, de épségbe leszenvedtem magam a lépcsőn. A konyhában egyből Carloshoz mentem, aki pont háttal állt nekem így nem még látott meg. Lassan átöleltem ő pedig megfordult.