Amigo

Úgy igazán

- Mégis mi az, hogy leakart smárolni?
kérdezte újra és újra Emma a kocsiban. Ch... Kész vicc volt mire elmagyaráztam neki kb hol is lehetek.
- A csávó egy buzi...
- Nem. Márk nem buzi. Tuti, hogy nem...
- Baszki, Emma! Megfogta a seggemet!
- Azt mondtad részeg...
- Az nem azt jelenti, hogy akkor identitást is kell váltani!
- Mindig fényezed magad... Lehet nem tudott ellenállni.. - nevetett.
- Emma! Ez rohadtul nem vicces. Mi van, ha totálisan kiütöm magam? A végém még... - magyarázom, Emma arca pedig ellágyul. - Most miért nézel így rám?
- Olyan aranyos, hogy így kiakadtál.
- Aranyos?! Igen?!
- Jól van bocsi...
- Hidd már el, hogy buzi.
- Jó. Tételezzük fel, hogy tényleg az... Akkor mégis, hogy magyarázod meg nekem azt, hogy Léna mégis hozzá akar menni? Lehetetlen, hogy nem veszi észre.
- És ha tudja?!
- Akkor mégis mi a francért menne hozzá?!
- Gazdag?
- Hát.. Tudtommal az apja egy nagyon jó ügyvéd az anyja meg orvos.
- Na?! És ő mi lesz?
- Ügyvéd. - vágta rá. Én meg csak nevettem. - de ezt te sem gondoltad komolyan, igaz?
- Mit? Hogy Léna a pénzre pályázik? Nem. Viszont mindenki szeretné bebiztosítani a jövőjét.
- Így gondolod?
- Így.
- Akkor mégis minek vagy itt?! Miért nem keresel egy hatvan éves gazdag nénit?
- Mert szeretem Lénát. - szakadt ki belőlem. Emma elmosolyodott. - Plusz. Nekem nem kell addódnom a jövőm miatt. Jó családba születtem.
- Egyet árulj már el nekem azért.
- Öhm, mit?
- Miért is vagy benne olyan biztos, hogy Márk a lányokat bírja?
- Basszus. Mennyasszonya van. Ez elég ok, nem?
- Gyerünk, Em. Tudom, hogy van más is. És tuti, hogy köze van ahhoz is, hogy ennyire nem akarod ezt az esküvőt.
- Hát.. Lehet. Szóval..
- Nyögd már ki!
- Márk többször is bepróbálkozott nálam még a nyár elején...
- És ezt mi a francért nem mondtad el Lénának?!
- Olyan boldog volt, érted?! - szakadt ki belőle. - Miután elmentél minden a fejetetejére állt. Totál bedepizett, magába fordult, napokig nem evett.. Láttad mennyivel véknyabb.
- Sí... - sóhajtottam. - Mindent tönkretettem.
- Na, el ne kezd itt nekem a siránkozást! Nem azért vagy itt!
- Azért vagyok itt, hogy az enyém legyen.
- Akkor meg?
- Szerinted... Megéri küzdeni valaki olyanért, aki ezt soha nem tette meg?
Emma arca kifejezéstelenné vált.
- Ha most azt mondom... Ő most is küzd érted, akkor azt nem hiszed el, igaz?
- Nem tudom. Jó lenne azt hinni.
- Akkor hidd el nekem, jó?
- Tudsz valamit, amit én nem?
- Igen. Csukottszájjal enni.
- Jajj, nagyon vicces vagy így hajnal öt előtt. - Grimaszoltam.

Délben keltem fel. Pontosabban majdne egy órakor. Nagyjából kialaudtam magam, de azt nem mondanám, hogy jól is vagyok. Még mindig nem fér a fejembe ez az egész...
Átmentem Emma szobájába, de üres volt. Gondoltam, már biztos ebédelnek lent. Aztán... Ahogy közeledtem a lépcsőhöz egyre ismerősebb volt a lentről jövő kacaj. Ez Léna nevetése.
De miért van itt?
- Akkor minden jól halad? - kérdezte Ő.
- Persze.
- Carlos most hol van? -
- Alszik.
- De Márk még nem is jött vissza...
- A helyébe én sem jönnék. - szólaltam meg és lesétáltam közéjük.
- Régóta hallgatózol? - váltott Léna gúnyosabb hangnemre.
- Csak azt hallottam meg, hogy érdekel hol vagyok. Csak nem ennyire hiányzom neked?
- Inkább a ruhád hiányzik. Megtennéd, hogy felöltözöl? - mért végig. Csak egy boxer volt rajtam.
- Nincs mit titkolnom. - vigyorogtam. - Te meg már úgy is láttál mindent.
- Nem. - kacagott. - Régen nem volt pocakod.
- Tudod. A férfiaknak sörhasuk van, a kisfiúknak valók a kockák.
- Soha nem volt kockás a hasad. - vágta rá egyből.
- Óh, szóval ilyen jól emlékszel rám? Hogy milyen is voltam régen? - cukkoltam. - Mond meg nekem Léna, drágám. Hány éjszakát forrósított fel az emlékem, mert Márk nem tüzelt fel?
- Mondták már, hogy hülye vagy?
- Gyerünk Léna. - léptem hozzá közelebb. - Márk kielégített már úgy igazán?