Amigo

Meghívhatlak?

Emma elvitt a tánciskolához közeli parkolóba és ott hagyott. Azt mondta nem akar Léna szeme elé kerülni, se a közelébe. Értem én, hogy fél Lénától, mert a csajszi most morcosabb, mint egy hergelt medve és képes lenne letépni bárki fejét... De ő ettől még Léna. Ugyanaz a törékeny virágszál...
Akit letéptem... És elhervasztottam.
Baszki!
Ezt nagyon elbasztam...

Kell egy terv. Komolyan miért jöttem ide? Most nem menne a rögtönzés. Akkora egy barom vagyok.
Ezt meg kellett volna tervezni, nem csak beleugrani, hogy lesz valami.
Ch. Tipikus én.

~~~~~~~~~

- Ezen a részen mindig sírok... - Suttogta.
- Mert egy kislány vagy.
- Jaj, mert te soha nem érzékenyülsz el!?
- Én soha. Az rontaná az imidzsemet.
- Azon nincs mit rontani. - kacagott fel
- Hm, ezt vegyem bóknak?
- Neked nincs olyan, hogy imidzs.
- Komolyan te mondod, aki a Tarzanon sír?! - röhögtem el magam.

~~~~~~~~~~

Kiskoromban apa mindig azt mondta, hogy a sírás a szánalmas és gyenge emberek utolsó remény sóhaja. Én nem akartam se szánalmas lenni, sem pedig gyenge. Megfogadtam, hogy soha nem török meg, hogy apa egy tökéletes fiút, férfit lásson majd bennem. Az összesérzelmemet elnyomtam, amit a családon kívül mások iránt lehet táplálni. Aki közel áll hozzád az hátba döfhet. És akit hátba döftek az meghal.
Én pedig örökké akartam élni!
Ez persze most is igaz. Mármint, na! Rengetegen vágták már a fejemhez, hogy nem tudnak eligazodni rajtam, ezzel többek közt én is így vagyok. De erre talan azzal valaszolhatok, hogy ha valaki az összesérzelmét a lelke mélyére sűríti, akkor a felszínre hoz egy olyan karaktert, aki barmikor robbanhat. Érzelmileg instabil lesz az illető. Talán ez történ anno velem Lénával kapcsolatban. Amit lehetett elnyomtam aztán mikor... Beleszerettem minden érzés kiakart robbanni végül meg is történt, de a düh, amit Tomi iránt éreztem inkább Léna irányába összpontosult.
Így utólagosan visszagondolva arra az estére, amikor kikönyörögte, hogy nézzük meg a Tarzant, már az én szívem is összeszorul. Hatalmas baromságnak tűnik, amit most magyarázok de a Szívem vigyáz rád dal azóta nap mint nap a fejemben van és azt erősíti bennem, hogy szánalmas, gyáva ember vagyok. Az aki nem akartam lenni. Feladtam a harcot, pedig az a lány volt a tét, aki számomra az élet.
- Elnézést. - lépett hozzám egy igencsak szemrevaló huszonéves lány. - Keres valakit?
- Ami azt illeti... - túrtam bele a hajamba. - Igen. Kormossy Líviát, itt tanít, ha minden igaz.
- Öhm. - köszörülte meg a torkát. - Én vagyok az. Miben segíthetek?
- Egy kedves ismerősöm lesz ma itt önnél... - felnevettem. - Na, jó. Tegeződhetnénk?
- Igen. - mosolyodott el.
- Tehát. Vele lenne órád és szeretném megnézni. Pontosabban egy ifjúpárnak lenne órája.
- Oh, igen. Léna és Márk, imádom őket. Annyira összeillenek.
- Tényleg?
- Igen. - áradozott és közben egy rozzant kávé autómata felé vette az irányt. - Márk egy igazi úriember.
- Léna a legjobbat érdemli. - villantottam egy hamis mosolyt.
- Ez kedves tőled. - kotorászni kezdett a táskájában. - Oh, a fenébe, otthon hagytam a tárcám.
- Meghívhatlak?
- Nem is tudom...
- Nyugodj meg, egy igazi kávét fizetnék.
- Jó, legyen. - nevette el magát.

- Akkor egy Latte macchiato lesz és egy Ristretto.
- Azonnal hozom. - Hebegte a tizenéves pincérlány.
- Ristretto?
- Olasz kávé. Erős ízű, de kevés koffeint tartalmaz.
- Mindennap tanul az ember.
- Pontosan. - kerestünk egy üres asztalt, kihúztam neki a széket és leültünk.
- Jó gondolom, hogy te nem magyar vagy?
- Elnézést, udvariatlan vagyok. - megfogom a kezét. - Carlos. Carlos Sanchez. - lágy csókot nyomtam a kézfejére. Hah! Teljesen elpirult. - Spanyol országból jöttem Léna esküvőjére.
- Az se itt van. - szomorkodott.
- Hát nem.
- Mióta ismered Lénát és Márkot?
- Lénát gimiben ismertem meg. Cserediák programba vettem részt és itt voltam fél évig.
- Akkor elég jó ismered, igaz?
- Igen.
- És Márkot?
- Még nem volt szerencsém hozzá.
- Tuti bírni fogod. - nevetett.
- Ne igyál előre a medve bőrére.
- Nagyon jó fej. Tuti jóban lesztek.
- Fogadjunk. Ha nem fogom bírni elvihetlek vacsorázni.
- Akkor sajnos nem fogjuk többet látni egymást. - szomorkodott.
- Az élet tele van szerencsés véletlenekkel. És nekem nagyon jó a karmám.
- Tetszik a magabiztosságod.
- Nekem pedig te. - duruzsoltam.