Amigo

Nem tudom

- Mégis, hogy kérdezhetsz ilyet?
- Netán zavarban vagy a válasz miatt?
- Férjhez megyek, fogadd el! - erősködött.
- Oh, én elfogadtam. - tártam szét a karom. - Ugye Em? - Szegény köpni nyelni nem tudott, hogy mit is kéne válaszolnia. Léna arca eltorzult, mintha nem akarna hinni ebben az egészben. - Persze, ha szeretnél egy utolsó igazi éjszakát, akkor az ajtóm nyitva áll.
- És még, hogy elfogadtad. - nevetett cinikusan.
- Tudod, baba. - a füléhez hajoltam. - Én érzelmek nélkül is tudok szexelni. Bár, amilyen párt alkottok Márkal szerintem ez neked is remekül megy.
- Most mire célzol?!
- Én ugyan semmire.
- Komolyan! Miért hívtad ide?! - fordult Emma irányába.
- És még te háborodsz fel? - nevettem.
- Nem volt kötelező ide repülnöd, jó?!
- Nem akartam kihagyni az alkalmat, hogy lássam azt a szerencsétlent, aki elakar venni téged. - védekeztem.
Olyan hosszasra nyúlt a veszekedésünk, hogy egyszerűen fel sem tűnt, hogy Emma itthagyott minket.
- Ez is a te hibád! - morogta.
- Persze. Legyen mindig, minden az én hibám. - mosolyodtam el és egészen közel léptem hozzá.
Most kellett lépnem. Éreztem. Már csak egy apró lépés választott el minket, de nem sokaig. Közelebb léptem, persze ő pedig hátrált egyet. Arca ridegnek.és határozottnak tűnt, de a szemei elárulták. Félt tőlem.
Egészen a falig hátrált.
Már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valait, ám nem adtam rá lehetőséget, hogy elkezdje. A kezeit a feje fölé kulcsoltam és megcsókoltam.
Basszus mennyire hiányzot. Hirtelen újra a múltban éreztem magam, amikor ez mimdennapos volt... Mennyire nem becsültem meg a csókokat amiket loptam tőle...
Egyáltalán nem úgy csókoltam, mint aki felakarja falni. Csak lágyan, akár egy első szerelemnél. Tudtam, hogy a szikra még megvan, de azt nem egy gyors lángolással tudtam volna belobbantani, mert az előbb utóbb kiég.
Aztán mintha megtört volna a Jégkirálynő hatalma a szívében, visszacsókolt. De, hogy milyen édes is volt az a csók...
Egyik kezemet az arcához vezettem és lágyan megsimítottam és elváltam ajkaitól. A szemei még csukva voltak. Akart! Mégtöbbet akart belőlem.
- Látom hiányoztam. - suttogtam, ugyan egy kis gúnyt is hozzátéve. Szemei azonnal kipattantak.
- Rohadt szemét. - suttogta aztán elnevette magát. Kezeimet a csípőjéhez vezettem, ő pedig körbekulcsolta a nyakam. Nem csinaltunk semmit csak néztük egymást, de mégis..  olyan jó volt.
- Hagyd ott Márkot. - duruzsoltam.
- De...
- Nincs De. Csak Te és Én.
- Ez nem így működik... - motyogta én meg kínomban elröhögtem magam. Egy pillanat alatt eltűnt a varázs.
- Tényleg azt várod tőlem, hogy nézzem végig, ahogy elköveted életed legnagyobb hibáját és utána térjek vissza a monoton hétköznapokba?
- Szerinted hiba az esküvőm?! - akadt ki. - Én kővetek el hibát?! Komolyan? Ezt pont te mondod?! Igen?
- Két percel ezelőtt még engedted volna, hogy ledugjam a nyelvemet a torkodon.
- Carlos!
- Csak nem szerelmes vagy belém még mindig? - cukkoltam.
- Nem!
- De aranyos. - játszottam. - Még mindig vissza akarsz kapni?
- Carlos...
- Léna baba lejjebb ad az elvárásaiból és képes lenne engem választani?
- Nem tudom, jó?! - ordította.
Nem erre számítottam. Egy határozott igent, vagy egy nemet vártam.
- Mi az, hogy nem tudod?!