Amigo

Bajod van?!

Kiégtem. Vagy inkább robbantam? Nagyjából 10 percet táncoltam Lénával. Újra a karjaimban volt. Nem akartam elengedni. Annyira hiányzott.
Volt pár dolog, ami viszont zavart. Rendesen csontos lett a háta... Tisztára mint egy anorexiás. Ezt persze nem is hagytam annyiban.
- Eddig csak sejtettem hogy meg akarsz ölni... De ahogy most a kulcscsontod hegyesedig felém.. Már biztos vagyok benne.
- Bajod van?!
- Nekem? Ugyan... - horkantottam.- Viszont jobban örülnék ha a csontos újjaidat nem méllyesztenéd a hátamba.
- Te meg igazán feljebb húzhatnád azokat a lapátkezeidet. - vágta rá.
- A lapátkezeim legalább fenntartják a látszatot, hogy van segged.
- Mit képzelsz?!
- Mit? Latod ott azt a lányt? - biccentettem Livi felé. - Ma este jól...
- Carlos... - vágott közbe Márk. - Holnap eljönnél a legénybúcsúmra?
- Mi?! - akadt ki Léna. - De miért?! Minek?!
- Nagyon szívesen. - nevettem.

Oh, Márk. Akkora egy balfasz vagy.

- Mikorra menjek és hova?
- Hétre a Hell's -be.
- Rendben.
Márk visszafordult Livihez, én pedig Lénához.
- Nem mehetsz el!
- Talán megtiltod?
- Igen! Megtiltom! - mondta a kelleténél hangosabban.
- Ki tilt meg mit? - kérdezte Márk.
- Semmi, semmi. - nevetett Léna.
Nem, nem kislány. Ezt nem hagyom.
- Megtiltotta, hogy elmenjek a legénybúcsúdra.
- Nemár cica. Carlos jön és kész. - cica? Léna utalja, ha lecicázzák..
- Ez az Márk! Mond meg neki! Mutasd meg ki hordja a nadrágot. Milyen házasság lesz ez, ha már most ő parancsol?

Léna a közismert "mégis mit képzelsz" sértődős fejet produkálta. Már kezdtem sajnálni szerencsétlen csávót, hogy összeugrasztom őket.
- Na, cica. Ne izélj már.

De Léna "izélt" tovább. Karbatett kézzel, sértődött fejjel állt és nem szólt semmit.
- Olyan jó ez a csönd. - szólaltam meg pár perc után. - Olyan kis családias.
- Kár, hogy megszólaltál. - morogta Léna. - Pedig már azt hittem nem nyitod ki azt a nagy szád.
- A nagy szám a segged helyett is létezik. - kacsintottam rá.
- Lehet jobb lenne, ha holnap délelőtt folytatnánk ezt az órát. - szólt közbe alig hallhatóan Livi.
- Rendben. - bólintott Léna. - De őt - mutatott rám. - nem akarom itt látni
- Nyugodj meg, holnap délelőt én az éjszakát fogom pihengetni.

Renovatio

Már nyolc is elmúlt, de én ott ültem a halban és vártam Líviát. Ami azt illeti még mindig nagyon gondolkodóban voltam vele kapcsolatban. Mármint,basszus. A csaj ki van éhezve és én is. Itt vagyunk az ország egyik legjobb hotelében. Aztán mikor az agyam tovább kombinálna BUMMM. Megjelennek a Lénával átélt rengeteg dolog.
Emlékszem amikor egyszer arra ébredtem, hogy remeg a karjaimban és sír. Valamit motyogott is, de egyszerűen nem tudtam kivenni semmi értelmeset belőle. Próbáltam felébreszteni, de egyszerűen lehetetlen volt. Soha nem ijedtem még meg annyira mint akkor. Azt hittem, hogy valami sokkban van. Egy idő után persze felébredt, s mint kiderült, egyszerűen csak rosszat álmodott. Azt mondta, hogy az apukája volt benne. Addig még soha nem hozta szóba, hogy hol van a faterja. Akkor este elmesélte, hogy az apukája börtönben van testi sértés miatt. Még pici volt mikor lecsukták az apját. Állítása szerint éveken át verte az anyját, amiről a szomszédok is tudtak, de féltek a fazontól. Végül valaki mégis köpött a rendőröknek.
- Héj, hahó. Carlos, itt vagy? - integetett előttem Livi.
- Oh, igen. Bocsi, csak gondolkodtam.
- Ami azt illeti, nem igazán vagyok éhes. - duruzsolta.
- Kár. Én nagyon.
- Mi lenne, ha csak hozatnánk fel a szobapincérrel?
- Ennyire kívánod az ágyat?
- Nem. Ennyire kívánlak.
- Ne akarj ennyire előreszaladni. - álltam fel és nyújtózkodtam egyet. Lívia megragadott az övemnél és közelebb próbált rántani magához.
- Gyerünk Carlos. Te is azt szeretnéd, amit én.