Gyönyörű Szerencsétlenség [VKook/ BEFEJEZETT]

📷9

- Nos Ők valójában nem minta szülök...- próbáltam össze szedni a gondolataimat, de erről még senkinek nem kellett beszélnem... Krytalal ezt hamar átbeszéltük, mert ő sem akart erről hallani, de Tae-t nem fogom tudni lerázni ennyivel.

- Ezt gondoltam, de mivel volt a baj?

- Mindennel. Nem úgy kezeltek minket mint a gyerekeket. Anyám kurva volt apám meg gyilkos. Apám ember számba sem vett minket. Anyám valamicskét foglalkozott velünk, de ő is inkább tartózkodott. Mikor csak én voltam egyedül akkor még azt hittem, hogy mi egy rendes család vagyunk. Aztán mikor 5 éves lettem megszületett a húgom. Nem mondtak el semmit hanem anyám mindig a pincébe vitte az aznapi kalandját apám meg utána megölte őket. A szemem láttára tették mindezt... Nem akartam, hogy Ktystal ezt lássa így folyamatosan próbáltam védeni. Ha apa meg akarta ütni én álltam oda, hogy engem üssön. Ha épp a pincébe voltak kivittem őt a kertbe, hogy ne halljon semmit. Azt akartam jó gyerek kora legyen ne olyan mint amilyen nekem volt...- a mondandóm végére Tae már nem a fán ült.

Fejem leszegve, búskomoran a füvet néztem. Tae leguggolt elém és próbálta elkapni a tekintetem. Miután ez sikerült neki megsimította a térdem.

- Tőled jobb bátyja nem is lehetne. Megadtad neki azt amit egy szülőnek kellett volna- bíztató mosolya nagyon jól esett. Kezemet a dérdemen pihenő kezére helyeztem.

- Köszönöm- keserédes mosolyom után felállt és lehajolt hozzám.

Két keze közé fogta az arcom és lehelletnyi csókot adott homlokomra.
A szívem kihagyott egy ütemet és az arcom piros színben kezdett pompázni.
Édesen felkacagott és ideje volt mennünk. A nap már lemenő félben volt ezzel narancs színűre festette a gyönyörű kék eget.

Vissza sétáltunk az autóhoz és ismét nekivágtunk a göröngyös útnak.

- Ha nem lenne gyönyörű az előző hely soha nem jönnék ide vissza- kuncogtam.

- És ha most nem ez hanem egy lerobbant háborús terület fogadott volna akkor nem akarnál vissza jönni?- fordult felém mindenttudó mosollyal.

- Jó megfogtál- sóhajtottam lágy mosollyal.

Egész jó társaság, néha. A homofób részét leszámítva tényleg maga a tökéletesség.
Vagyis lányok álma, de persze a fiúk álma is csak hát nekik tényleg csak álom marad...

- Merre laksz?- észre sem vettem, hogy már rég köves úton megyünk és visszafelé tartottunk a házához.

- Miért?- vontam fel a szemöldököm

- Csak, majd haza viszlek- parkolt le a saját háza elé.

- Látod a fekete kocsit? Az az enyém, szóval nem kell haza vinni. Tart még a munka időm?- felesleges volt megkérdezni...

- Addig tart míg azt nem mondom, hogy vége. Gyere be- invitált be, de mielőtt kinyithattam volna az ajtót, az én oldalamon kinyitotta nekem az ajtót.

- Na kiszállsz még ma?- türelmetlenkedett, de ajka szélén apró, csintalan mosoly bújkált.

- És ha nem?- húztam az agyát, de hamar megbántam.

Könnyű mozdulatokkal behajolt és térd hajlatom alá fogott, egyik kezével meg a hátamat támasztotta majd könnyedén kiemelt az autóból.

- Engedj már el- próbáltam kapálózni.

- Ülj már meg- dogott inkább a vállára mint egy zsák krumplit és a másik kezével a fenekemre csapott.

- Hé!- rivaltam rá, de elpirultam.