Gyönyörű Szerencsétlenség [VKook/ BEFEJEZETT]

3.13

Félénken kopogtam be a házba. Nem értem miért kopogok, hisz elméletileg itt lakom.

- Megyek már- hallottam TaeHyung morcos hangját. Útközben Seungri szépen elaludt az ölembe és a nyakamba hajtott fejjel szuszogott.

Az ajtó kinyílt és egy elég megviselt külsejű Tae állt az ajtóban. Mikor megpillantotta a kezeimben alvó Seungrit elmosolyodott. Kinyitotta az ajtót, hogy be tudjak menni. Lerúgtam a cipőim és felmentem a szobájukba. Minseok már réges rég aludt. Leraktam az ágyába és puszit nyomtam a fejükre. Már csak egy hiányzik és újra egy hatalmas család leszünk. Vagyis előbb Tae-vel kell beszélnem...

Hangtalanul becsuktam az ajtót és lementem a konyhába ahol párom épp teát főzött.

- Tae... Én... Megtudom magyarázni...- álltam meg mögötte. Szinte suttogtam, hogy a picik ne kelljenek fel meg amúgy sem ment hangosabban.

- Féltettelek... Féltem olyan szemét módon fognak veled bánni... Mint ahogy én csináltam...- hangja elcsuklott és a kezében tartott bögre remegni kezdett ahogy felelevenítette az azokon a napokon történő  eseményeket.

Ledöbbentem és remegő kezére simítottam. Kicsit erőszakosan kivettem a kezéből a bögrét.

- Kook, mit tettek veled?- fordult felém hatalmas lendülettel.

- Semmit... Tae velem nem csináltak semmit... Jimin megkomolyodott- nem mertem a szemébe nézni. Nem tőle féltem, hanem a reagálásaitól...

- Tch persze. Mi ugyan arról a Jiminről beszélünk?- fintorgott.

- Igen. Nem tett velem semmit. Nem jutottunk, sehova sőt a testem sem reagált... Én... Csak a te érintésedre válaszol a testem- a zavarban ejtő utolsó mondatot még is kimondtam bármennyire is lettem miatta pipacs piros.

- Kook...- suttogta majd hirtelen átölelt. Jól esett a törődése és, hogy kimutatta szeretetét. - Szeretlek

Elmosolyodva bújtam mellkasába és elhaló hangon motyogtam.

- Én is Édesem... Én is...

***

- Hová menjünk először?- kérdezte Tae bal kezével az én kezemet szorongatva míg másik kezén Minseok csüngött rám meg maradt Seungri és így caplattunk Busan utcáin. Mivel már rég leszarjuk az emberek undorodó pillantásait nyiltan felválalunk mindent.

- Hát először kérdezzük meg Zelo-t- indultam el a jól ismert úton a szép házba amiben annyi sok emlékem ott maradt.

Szerencsénk van mert az autója ott állt a felhajtón. Kicsit szaporáztuk lépteinket, mert mégis csak Busanban vagyunk és nem szándékszunk itt maradni egész nap.

A piciket felvettük az ölünkbe. Becsengettünk, már azonnal nyílt az ajtó és most egy rózsaszín hajú Zelo nyitott ajtót.

- Szias.. BABA~- elkezdett köszönni, de mikor meglátta a két kis csöpséget átváltott fanboy üzemmódra.

- Vattacukor~- kiabálták a fiúk egyszerre.

Mind a hárman összenéztünk és csak nevetni tudtunk.
A babák nem értették, de mind a ketten átmásztak Zelo ölébe és elkezdték a haját tapogatni.

- Kopasz leszel Babóca- kuncogtam és már autómatikusan jött a nyelvemre a megszokott becenév.

Tae felém nézett nagy szemekkel, de hirtelen csókot adtam ajkaira és legyintettem.