Írástechnikai cikkek és tippek - Hogyan írjunk regényt?

Írástechnika - Hogyan hozd közelebb az olvasót a főhősödhöz

Gyakran szoktam visszanézni régebbi írásaimat. Két okból. Egyrészt mert mazochista vagyok :), másrészt pedig szeretem újraolvasni azokat a kezdetleges írásokat, amiket be sem fejeztem, vagy nem éreztem elég erősnek, ahhoz, hogy folytatni tudnám. Szeretek tanulni a hibáimból, és szerintem, ez egy jó író legfőbb ismérve. Szeretünk tanulni. Muszáj fejlődni.

Visszanézve a korábbi írásokat, arra a következtetésre jutottam, hogy nem foglalkoztam eléggé a főhősökkel. Bár magam nagyon is jól ismertem őket. Ismertem minden félelmüket, hibáikat, múltjukat. Tudtam, honnan jönnek, hová tartanak. Csak elfelejtettem a legfontosabbat: mindezt átadni az olvasónak.

Az írókörökben, különböző fórumokon rendszeresen feljön a téma, hogy a cselekmény vagy a szereplő a fontos? A régi írásaimat visszanézve, én is elmondhatom magamról, hogy korábban mindig a cselekményre fókuszáltam. Azt akartam, hogy ütős legyen, legyen eleje-vége, és megpróbáltam fordulatokban gazdagra, csavarosra és kiszámíthatatlanra megírni. Hosszú ideig azt gondoltam, hogy az a legfontosabb, hogy tudjak valami újat mutatni az olvasóknak, olyat, amiben még nem volt részük. Így bátran mondhatom, hogy egészen sokáig azok mellett álltam, akik azt mondták, a történetben a cselekmény a legfontosabb, a szereplők csak másodlagosak.

Aztán később rájöttem, hogy tévedtem.

Természetesen nem lehet általánosítani. Vannak olyan bestsellerírók, akik inkább a cselekményfókusz hívei - pl. Stephen King, Dan Brown -, nem mondom azt, hogy náluk ez nem működik. Nyilván oka van, hogy miért híresek. Ezek javában olyan történetek, ahol az olvasó a cselekmény és a háttér miatt olvassa a kötetet és nem a szereplők miatt. (Nos, ha engem kérdeztek, Robert Langdon még így is nagyon szimpi.)

Nem azt mondom, hogy a cselekmény nem fontos, mert igenis az. De mostanában mégis azt veszem észre, hogy az olvasók (és saját magam is) olyan történeteket forgatnak inkább, ahol azonosulni tudnak a karakterekkel és a főhőssel.

Miközben írunk egy történetet kidolgozunk egy karaktert, egy fontos szó lebegjen a szemünk előtt.

Empátia.

Ha egy karakter egyedi, mégis jól kidolgozott és ismerős valamilyen szinten, akkor máris kiépült egy kapcsolat közöttünk. Mi együtt érzünk velük, sírunk, ha ők is sírnak, izgulunk, ha valami komoly dolog történik velük, ha baj üt ki, vagy csak együtt nevetünk velük.

Erősítsük az empátiát a cselekményen keresztül és ne a körülményeken keresztül

Néhány író azzal próbálja meg közelebb hozni az olvasókat és a főhősöket, hogy olyan körülményeket, háttérsztorit teremt, ami máris kiváltja az olvasó empátiáját.

Van itt minden: elszegényedés, a főhőst kirúgják a munkájából, valamilyen testi fogyatékosság vagy hátrányos helyzet. Az ilyen típusú regények főként úgy kezdődnek, hogy a főhős valamilyen nagy traumát él át, elveszti a korábbi életét, szüleit, párját, és költözéssel vagy új kalandok keresésével megpróbálja magát kimozdítani a megszokott környezetből. Ezen az úton elindulhatunk, de mégis kockázatos, mert számos olyan kötetet tudnék említeni, ami ezzel az alapszituációval indul.

Ami megoldást jelenthet , ha mégis ebből a szituációból indítanánk, ha megmutatjuk, hogy mit és hogyan tesz a karakter a nehézségek mellett. Hogyan próbál meg kilábalni a problémákból? Hogyan oldja meg a helyzetet?

Vegyünk egy karaktert, akit elhagyott a férje egy csinosabb, fiatalabb nő miatt. A főhősnőnk magára marad a kisgyerekével. Mutassuk meg, hogy a történet ellenére, hogyan próbál pozitív maradni. Mit talál ki, hogy kezelni tudja helyzetet?

Az olvasók a főhős erejéből, kitartásából fognak meríteni, és sokkal közelebb kerülnek már rögtön az első pár oldalon, ahelyett, hogy azzal kezdenénk, hogy a főhősnő éjszakákat bömböl át, és az öngyilkosságon gondolkodik, miközben a kisbabája az ágyban vonyít.

Tudd, mi volt előtte

Habár lehet, hogy a történetben nem is - vagy csak részletekben - jelenik meg, de pontosan tudnunk kell, hogy mi történt, mielőtt a sztori elkezdődött volna. Fogjunk egy papírt és szedjünk össze mindent a karakterről, vagy töltsünk ki jó sok karaktertesztet. Fontos, hogy ismerjük a főhőseinket. Milyen események, traumák formálták őket? Mi történt velük, hogy teljesen tehetetlennek és gyengének érzik magukat? Ki okozott nekik fájdalmat, és ki segítette őket? Hogyan hatnak rájuk ezek a múltbeli események, és hogyan befolyásolja a személyiségüket, viselkedésüket?

Mindannyian megpróbáljuk elkerülni a fájdalmakat, és elkerülni a rossz dolgok megismétlődését. Gondoljuk végig, hogy ki fog segíteni a karaktereknek? Hogyan viselkednek most, hogy megvédjék magukat? Ne félj megmutatni a réseket. Néha mindannyian érezzük magunkat kiszolgáltatottnak, elveszettnek, még akkor is, ha egy maszkkal próbáljuk elrejteni igazi érzéseinket.

Hibák, hiányosságok és rossz tulajdonságok

Minden ember másként működik. Más érzések, vágyak vezérlik. Mások a félelmeink, a hibáink és a rossz szokásaink. Egy karakter akkor válik egyedivé, ha a történet során nem csak az derül ki, hogy ő mennyire okos, ügyes, jó problémamegoldó, hanem ha látjuk, hogy milyen rossz tulajdonságokkal rendelkezik. Mert tagadhatnánk, de mindenkinek vannak hibái. Ha egy karakter túl tökéletes és túl magabiztos, akkor nem érezzük igazinak. Nem is lehet az.

Az olvasók máris sokkal közelebb érzik magukat a főhőshöz, ha látják, hogy néha túlreagál / elhamarkodottan dönt / pletykás / vagy szeret értelmetlen dolgokra pénzt költeni. Ezek a dolgok mind saját magukra emlékeztetik majd őket, így érdekelni fogja őket, hogy a karakter milyen megoldást talál az egyes problémák leküzdésére.

***

Csirip! :)

Ha tetszett, iratkozz fel az e-mail címeddel, hogy első kézből kapj értesítést!

https://cassyblacksmith.wordpress.com