thoughtless | liam payne | BEFEJEZETT

22. Rész

Meg kell találnom!

Liam elaludt. Kisurrantam az ágyból és a gyerekszobába mentem. El van rejtve egy kisebb táska benne a ruháimmal és egy fegyverrel, amit még Bobtól nyúltam le.
Hajnali három lesz és valakivel közölnöm kell, hogy elmegyek. Celiene és Niall kilőve, ők babáznak. Lola. Ó igen, Lola.

-Szia. - köszöntem.

-Hány óra van és mért suttogsz? - kérdezte fáradt hangon.

-El kell mennem. Mondd meg Niallnek, hogy kicsit tovább kellene maradnia bébicsősznek és, hogy az adósa vagyok.

-Hová mész? És mért ilyen későn?

-Lola, mindent el fogok magyarázni, de mennem kell. Szeretlek! Ezt ne feledd. Bármi volt, nálad jobbat nem találok. - leraktam a telefont, mielőtt válaszolni tudott volna.

Egyedül nem fog sikerülni az, amire készülök. Alig vagyok itt egy napja és megint megyek. Ennek véget kell vetnem egyszer s mindörökre. Nem mehet rá a családom és a barátaim erre az ügyre. Bob az egyetlen, akit nem féltek.

-Angels hotel, negyedik emelet, 328-as szoba. - szólt bele a telefonba és szinte biztos vagyok benne, hogy mosolygott.
-Csekkolj ki! Irány New York! - rányomtam a telefont és kikapcsoltam.

A konyhapulton hagyva kiléptem a házból és taxival a reptérre mentem. Bob már ott várt és semmi fáradtság nem látszott rajta. Elé érve egyből megcsókolt.

-Nem is volt ez hosszú idő. - mosolygott és átvette a táskám. - Na mesélj. Miért kell visszamennünk a nagyvárosba? És miért van nálad az egyik pisztolyom? - tapogatta a táskát.

-Kellett. Ki tudja ki vadászik rám. És apa lőtte meg Liamet. Nem teheti ezt! Ki ő, hogy csak úgy meglője azt az embert, aki a legfontosabb számomra? - sokatmondó tekintete furcsa volt. Mintha tudna valamit. - Mi az?

-Hm? Ja, semmi. Csak apád tényleg nem normális. - nevetett kínosan és ez mégjobban alá támasztja azt az elméletet, hogy tud valamit.

Elaludtunk a repülőn és csak a pilóta hangjára keltünk fel, aki jelezte a leszállást.

Taxit fogva indultunk a hotel felé, ahol két napja voltunk. Kikértük ugyan azt a szobát. Egyel kevesebb fegyverrel, hisz az enyémet a reptéren kellett hagyni. Hülye kapu...

-Vissza megyünk Marthahoz és kiszedjük belőlük, hogy hol van apa.

-Még, ha sikerülne is valamit kicsikarni a dolgozókból, Will csak nem olyan, hogy dalolászva kilép a konyháról és körbeölel. - érvelt, de leragadtam ott, hogy Willnek hívta apát.

-Honnan tudod, hogy Will? Ezt nem mondtam.

-De, mondtad. Múltkor, mielőtt lefeküdtünk. Megkérdeztem a nevét te pedig, miközben a nadrágomat gomboltad ki, elmondtad. - összehúzott szemöldökkel próbáltam emlékezni rá, nem sok sikerrel - Most is segíthetnél levenni.

-Nincs időnk most rá! - állítottam meg kezemmel és mérgesen, de aggódva néztem rá.

-Öltözz ki, nem mehetünk csak úgy be. Ma különleges este van.

-Mi? Ezt te honnan tudod?

-Én nem támogatom, hogy visszamenj oda, de mégis tudom mire számíts? Kicsit fura nem? - mondta, majd táskámból megdobott egy tipikus fekete koktélruhával.

Felöltöztem és nem tanulva a múltkori hibámból, most még magasabb sarkú cipőt húztam. Kitipegtem a taxiig oldalamon Bobbal és addig mentünk, ameddig a sofőr hajlandó volt minket elvinni.
Az utat kifizetve és öt perces séta után már nyitottuk is ki a bár ajtaját. Felelevenedtek bennem a két napja történtek és büszkeség érzése öntött el. Meg tudtam magamat védeni.