thoughtless | liam payne | BEFEJEZETT

1. Rész

Nita Payne szemszög

Halványan láttam, ahogy egy sötét alak kilép a szobámból.

Pár perc múlva nővérek és orvosok lepték el a szobát.
-Anita! Hogy érzi magát? - kérdezte az egyik fehér ruhás ember.
Még mindig homályosan látok, ez eléggé zavar.
-A gyerekek? Velük minden rendben? - sírás kapott el, amint visszagondoltam a történtekre. - Liam, a férjem itt van? Hagyjanak békén! A férjemet akarom! -csapkodtam össze vissza és hisztériás rohamot kaptam.
-Kérem, mrs. Payne, nyugodjon le! A férje biztosan be fog jönni, a gyermekei pedig egészségesek.
-Most akarom! Hívják ide! - tovább csapkodtam. -Hagyjanak már békén!
Mikor valamelyik fehér köpenyes megunta a viselkedésemet, tűt szúrt a vállamba. Késztetést éreztem a mozdulatlanságra és az alvásra. Király, benyugtatóztak.

Szemeimet lassan kinyitva barátnőm tekintetével találkoztam. Szemeibe egyből könnyek gyűltek.
-Nita! Annyira megijesztettél! - borult a nyakamba Lola.
Simítottam meg karját.
-A francba is dehogynem van. Payne meg is ölhetett volna. Gyűlölöm. Nem érdemel meg téged. Többet ártott neked idáig mint segített. Nita nem engedem, hogy melletted maradjon. Nem.
-Lol, ne csináld ezt. Ő a férjem. Szeretem őt. Ne kérj lehetetlent. -néztem értetlenül az előttem sírdogáló lányra.
-Jól van. De az ikreket is megölhette volna. Akkor is így védenéd a seggét? Akkor is ő lenne az atyaúristen? Hmm? - emelte fel hangját.
-De nem történt ilyen. - ráztam fejem ellenkezve.
-Rettentően naív vagy.
-Te pedig rettentően idegesítő.
-Anita, térj már észhez! Liam csak rosszat fog okozni neked, ha vele maradsz. - dörrent rám, ujjaival hajába túrt.
-A francba is! Lola! Azt hittem a legjobb barátnőm vagy. - szűkítettem össze szemeimet.
-Az is vagyok. Mindig is az voltam. Csupán nem akarom, hogy a vesztedbe rohanj. Megint - sóhajtotta majd szó nélkül hátat fordított és kiment a szobából.
-Lola, gyere vissza! - kiabáltam utána, hiába.
Kiabálásomra éreztem bordáim fájdalmát, ami pár könnycseppet idézett elő. Oldalra néztem a kisasztalomra, ahol egy boríték pihent, rajta a nevemmel. Nehezen érte nyúltam, majd közelebbről megnézve, Liam kézírását ismertem fel. Biztos csak az van benne, hogy dolgozik és este jön. De ez a boríték vastagabb. Kiszedve belőle a kézzel írt levelet, kirántottam vele a másik, már nyomtatott papírt.

"Love of my life!

Életemben nem szerettem még így senkit, mint téged. Annyi boldogságot okoztál nekem, én meg mindig csak fájdalmat. Nem tudom te, hogyan tartottál ki eddig mellettem, de köszönöm. Köszönöm, hogy mindig mosolyt csaltál az arcomra és ott voltál a legrosszabb pillanataimkor is. Sajnálom azt a sok rosszat amit okoztam neked. Belátom, nem hozzád való vagyok. Számodra az élet nem egy ilyen férfit tartogat, mint én vagyok, hanem sokkal de sokkal jobbat. Meg is érdemled.
Most gondolhatod azt, hogy ez a levél csak egy fellobbanás és megijedtem. Részben igazad lehet, tényleg megijedtem. Halálra rémültem, hogy akár neked vagy a babáinknak bármi baja eshet. Rohadt nagy szerencsém volt, hogy mind a hárman megúsztátok. De megbocsájtani magamnak így se tudok.
Egy szar alak vagyok, Nita! Sajnálom. Te vagy életem szerelme, akit nem érdemlek meg. Lolának igaza volt. Nem bírok el ennyi mindent. Nem bírlak el téged, a gyerekeket meg főleg nem. Pedig, hidd el, próbálkoztam. Minden erőmmel azon voltam, hogy elég legyek neked. Mindhiába.
Most pedig miattam majdnem meghaltatok. Kórházba kerültél MIATTAM. Ez nem megbocsájtható.
Valószínűleg mikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek a városban. Életem legnehezebb döntése volt titeket elhagyni, de így biztonságban nőhetnek fel a babák. Te pedig biztos, hogy olyan apát fogsz nekik találni, aki tényleg megérdemli őket és téged is.

Nagyon szeretlek! Soha nem akartam ezt tenni..

Találsz a borítékban egy válási papírt. Én már aláírtam, ha te is úgy gondolod add be. Sokkal jobb élet vár rád, mint amilyen velem lehetett volna.

Nita Payne! Az életemnél is jobban szeretlek, hozzád fogható nincsen.

Liam."

E

gy olyan szintű roham kapott el, ami eddigi életemben még soha. Olyan érzés kapott el, mintha valaki a szívemet szakította volna ki még meleg, élő testemből.

A szeretetet nem lehet valamiféle skálán mérni, és most megértette, hogy ez a fájdalommal sincs másképp. A fájdalom egyre jobban növekszik benned, és amikor azt hiszed, hogy már a tűrőkepésséged határára értél, akkor szépen elkezd szétterjedni minden más irányban is, míg végül túlcsordul és hatással van másokra.

Talán 20 órára megint úgy érezhettem, hogy minden rendben van, minden rendben van a babákkal, Liammel, az életemmel. Erre most ismét szar minden.
Kiabálni, sírni és üvölteni kezdtem. Egy ápoló jött be, megint tűvel. Azt hiszik a nyugtató helyrehozza a lelki ürességet.