thoughtless | liam payne | BEFEJEZETT

9. Rész

Ma reggel:

A szobámban pakolásztam az orvosi papírjaimat és kezembe került Liam levele. Ismét elolvastam és a szívemben kis melegséget éreztem. Jól esett az ő szavait olvasnom és a levél illata is az övé volt.
Felhúztam az egyik pulóverét és még elolvastam vagy háromszor. Nem sírtam, jó érzés volt. A levél mellett ott volt a válási papír. Átfutottam és be kellett, hogy lássam, alá kéne írnom. Megfogadtam nem fogom, de ez a hajó elúszott. A férjem elhagyott. Nem fog többé visszajönni és velem felnevelni a gyerekeinket. Pedig minden álmom ez. Egy igazi családot akartam nekik, nem olyat, mint amiben én nőttem fel.
Zayn lépett be a szobámba, aki még mindig abban a hitben él, hogy érzek iránta valamit. Lehet,hogy nem közömbös számomra, de én nem szerelemből szeretem. Az a csók pedig erre ébresztett rá. Nem vagyok képes megcsalni még mindig őt.
-Aláírod? - a papír és köztem mozgott tekintete.
-Nem tudom, lehet ideje lenne. Három hónap telt el. Van egy olyan érzésem már nem jön vissza. - ez így kimondva rosszabbul hangzik.
Leült mellém és ölelésbe vont. Még mindig nem sírtam csak szomorú lettem.
-Baby, ne félj, én nem hagylak el. - ujjával felemelte államat és ajkaimra tapasztotta övéit.
Ez a második csók és semmi. Lehet rosszul csinálom? Ölébe másztam és úgy próbáltam biztosra menni, de még mindig semmi. Persze testileg izgató és ennyi. Lola nyitott be és tántorodott meg mikor meglátott minket.
-Ömm, majd visszajövök később. - hallatszódott a hangjában a "végre" öröm.
-Nem kell, mondjad csak. - másztam le elégedett társaságom öléből.
-Csak Zayn írt, hogy alá írod a válást. Jöttem elvinni és leadni. - pörgött a lány és visszadobott engem a valóságba.
-Veled megyek. Én akarom leadni. Az én döntésem és felelősségem.
Lola a kezembe nyomott egy tollat. Még egyszer elolvastam és átgondoltam. Egyedülálló elvált anyaként fogok két gyereket nevelni diploma és munka nélkül.

"Közös megegyezéssel, a férj hibájából a házasság végleges felbontását a két aláírás támasztja alá."

Kétszeri nekifutásból a toll hozzáért a papírhoz és aláírtam. Úgy éreztem,hogy most elárultam saját magam. Neki adtam mindent. Áltattam magamat az igaz szerelemmel és az örökkével. Rosszul esik. Óriásit csalódtam Liamben és magamban is. Nem gondoltam, hogy valaha is alá kell írnom egy válást. Olyan naiv vagyok. Lolának igaza volt.
-Gyere csajszi, váljunk el. - vette Lola poénra az egészet.

Liam pulcsijához csak egy cica nadrágot húztam fel és egy sportcipőt. Hajamat felkötöttem és a sminket figyelmen kívül hagytam. Mint egy kisgyerek, duzzogva ültem be Harry fekete kocsijába és egész úton nem szóltam semmit barátnőmhöz.
-Tudtad jól, hogy el fog jönni ez a nap. - törte meg a csendet.
-De nem akartam. Bíztam benne,hogy vissza jön. - engedtem ki egy könnycseppet, továbbra is az utat kémlelve.
Erre nem mondott semmit, csak vezetett tovább.
A bíróság parkolójába érve a rossz érzés egyre csak nőtt bennem. Végleg hátat akarok én fordítani a boldogságomnak? Cserben akarom hagyni magamat és a gyermekeimet? Meg akarom fosztani Liamet és magamat a jövőtől? Ezek a kérdések forogtak le gondolataimban, amíg a bíróság folyosóján Lolát követtem. Közben pörögtek a közös emlékek és pillanatok a szemem előtt. Azt hiszem ezt mondják az emberek egy halál közeli állapotban, hogy lepörögött előttük életük filmje. Nem érzem magamat biztosnak de innen már nincs visszaút. Döntöttem és ennek meg lesz a következménye, mint mindennek. Lola egy ajtó előtt állt meg és kopogott. Egy férfi mosolygott ki és invitált minket irodájába.
-Szóval válás. Sajnálom. - empatikázott a fiatal ember.
-Csak essünk túl rajta és menjünk. - kellemetlenül éreztem magamat és a gyűrűimet forgattam ujjaimon.
Képtelen leszek megválni tőlük. Ezek már hozzám tartoznak és nem engedem őket.
-Nita! - Lol erőteljesebb hangjára kaptam fel fejemet - Ezt írd alá és készen vagyunk. Többé nem vagy annak a seggfejnek a felesége.
Szúrós szemmel néztem rá, majd aláírtam. Nem is olvastam el, csak írtam.
-Köszönöm, Ms. Rogers. Örülök, hogy megismerhettem. - mosolygott rám Ian, de a nevem hallatán elkapott a sírás.
Kifutottam az irodából, át a folyosón, ki a parkolóba. Terhesen még nem futottam ilyen gyorsan. Pánik rohamféle tört rám és nem kaptam levegőt. Lola hangját tompán hallottam és kicsit szédültem is.
-Nita. Ha így futsz kipotyognak belőled a gyerekek. - lihegett utánam.
-Ne.. nem kaptam levegőt. - hisztis hangon mondtam. - Vége. Lola. Végleg vége.
Az egész napon át bennem bújkáló sírás most utat tört magának és folyik, mint a vízesés, ami sosem apad ki. Lola karjaiba temetett és próbált nyugtatni, pedig most semmi empatikát nem tudott mutatni, hisz ő örül ennek. Ez volt a célja, hogy mi szétmenjünk.
-Ez mind a te hibád! - löktem el magamtól.
-Te meg miről beszélsz?
-Arról, hogy ha te nem tiltod meg neki, hogy velem jöjjön a kórházba és nem teremted le, hogy mekkora egy idióta akkor még most is velem van és boldogok vagyunk! De neem, neked közbe kellett lépned. Köszönöm, Lola Martin igazi barát vagy.
-Néha igazán nem tudom mi üt beléd. Mindent azért csináltam, hogy ne essen bajotok. De idáig egy rohadt szóval sem hallottam egy köszönömöt. De tudod mit?! Nem is kell! Máskor, ha bajod esik Payne miatt, ne szaladj hozzám vigaszért. Zárt kapuk várnak rád, drágám. Majd jusson eszedbe, amikor lehiggadtál, hogy te most elküldesz egy férfi miatt, aki már bántott titeket. - szavai végéhez érve hisztérikusan túrt hajába.
-Nincs szükségem rá! Felnőtt ember vagyok. Tudok önálló döntéseket hozni és felelősségteljes is vagyok. Jó, hogy ennyire bízol bennem. - választ nem várva ültem be a kocsiba és csaptam magamra az ajtót.
Lola egy pár percig még az autó előtt ácsorgott ideges és csalódott arckifejezéssel. A haza felé út feszült csenddel telt. Lent Harry várt minket. Lola kiszállt a kocsiból és barátjának dobta a kulcsot. Épp ki akartam szállni, mikor Harry huppan be mellém és indítja el a motort.
-Hova megyünk? - vontam fel szemöldököm.
-Meglepetés, és a szemedet be kell kötni. - húzott elő egy fekete kendőt zsebéből, utasítva, hogy kössem fel.
Nem szeretem az ilyesfajta meglepetéseket, de legalább addig se gondolok a balhéra, Lola és köztem.
Tíz perc autókázás után a motor leállt és Harry ajtaja kinyílt. Egyedül lettem. Óvatosan kisegített a járműből és vezetett valamerre. Egy ajtón mehettünk be, amit maga után be is csukott.

Jelen:

- Aláírtam a válást.

Szinte hallottam Liam szívének darabokra hullását. Arca teljesen lefagyott és a levegőt szaporábban vette.
-Mi.. mikor? - suttogta alig hallhatóan.
-Délelőtt. - egy gombóc kezdett növekedni torkomban.
Kihúzott egy széket és leült. Csak meredt maga elé, csendesen. Megöl engem ez a szótlanság.
-Kérlek mondj valamit.
Továbbra is csak egy ponton tartotta szemét engem figyelmen kívül hagyva.
-Mondj már valamit. - könyörögtem neki de semmi.
Leültem a mellette lévő székre és kicsit én is a csendbe folytottam a bennem túlbuzgó érzelmeket.
-Nézz rám. Kérlek. Liam. - suttogtam a végét. Nem tudom tovább visszatartani a sírásomat. Pár könnycsepp kicsordult, lehunytam szemeimet, hogy magamban rendezzem le a dolgot.
Liam ujját éreztem meg arcomon, amint letörli könnyeimet. Végre újra érezhettem érintését. Fájdalommal teli szemeit mélyen enyéimbe fúrta.
-Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam.