thoughtless | liam payne | BEFEJEZETT

4. Rész

Már épp indultam be a fürdőbe, mikor a telefonom csörögni kezdett. Szám nem volt kiírva, felvettem.
-Anita Payne. Kivel beszélek?
Szipogást hallottam, mire könnyek gyűltek a szemembe.
-Liam, te vagy az?
Remegni kezdtem, éreztem, ahogy ellepi lelkemet a kétségbeesés.
-Liam szeretlek! Gyere haza! Veled akarom felnevelni a kicsiket. Kérlek.. - a végét csak suttogni tudtam.
Kiment belőlem minden erő. Egy utolsó hangosabb torokköszörülést és szipogást hallottam, mire a vonalat bontotta. Ismét üres lélekkel feküdtem be az ágyamba. Felhívott. Ő volt az. Miért nem jön vissza? Miért teszi ezt velem?
-Miért csinálja ezt velem?
-Mert ő már csak ilyen. - mondta egyhangúan Lola, szobámba belépve.
Hangosan gondolkodtam volna?
-Nem, ő nem lehet ilyen! - hisztiztem.
-De, mit vártál tőle?
-Őszintén? Elmondom mit terveztem, a jövőnket megosztom veled. Ezután nyilván majd jogosan mondhatod, hogy naív vagyok. Szóval. Megvettük volna a közös házunkat, berendeztük volna a gyerekszobát, az egész lakást. Megszületnek a babák, nyugodtan és biztonságban növekedhettek volna. Liam dolgozik és én meg otthon gyerekeket nevelek. Az oviba reggel elvittem volna őket, napközben tanulok, délután elmegyek értük és otthon játszunk és vacsorát főzök. Szépen, mint egy igazi család megvacsoráznánk majd ketten megfürdetnénk a gyerkőcöket. Liam olvasna nekik mesét és mikor elaludnak jutna idő kettőnkre. Ez menne végig. Egyszer egy óvatlan estén elindulhatna egy újabb kihívás, még egy baba. Ismét átérezhetném, milyen csodálatos dolog is állapotosnak lenni. Öregen pedig az udvarunkon játszani az unokáinkkal és boldognak érezni magam. Ez az amit hittem. - könny tavat hagyva magam előtt fejeztem be.
Lola arckifejezése semleges volt.
-Gyönyörű, egyetlen, kicsi lelkem. Én ezt kívánom neked teljes szívemből, csak nem Liammel. Ez mind szép és jó de ez lehetetlen küldetés lenne vele. Valld be magadnak, hogy már nem érdekled. Te is jól tudod..
-Ha tényleg így lenne, akkor miért hívott fel? - emeltem magasra a telefonomat.
-Biztos ő volt? Ki volt írva a száma, bele szólt? - vonta fel szemöldökeit.
-Nem. De én érzem, hogy ő volt.
-Nem veszed észre, hogy a kettő üti egymást? Nem szólt bele de érzed. Ez olyan, hogy meg tudod sütni a sütit csak nem tudod, hogyan kell. Nita térj észhez! Nem fog visszajönni.
-Menj el! Most! - sírva mutattam az ajtóra.
Lola fogta magát és kiment, hallottam, hogy még mondta Zaynnek, hogy: "Beszélj vele, hátha rád jobban hallgat."
Malik az ajtó félfának támaszkodva nézett be a szobába.
-Menj el fürdeni, jót fog tenni, hidd el. Megcsinálom a vizet. - megindult a fürdő felé.

Belépve elakadt a szavam. A kád peremén illatgyertyák lobogtak, fürdő só pihent a kád fenekén, felette lila levendulás hab, azon pedig vörös rózsaszirmok lebegtek. A csend helyett nyugtató lágy zene töltötte be a teret.
-Tetszik? - kérdezte.
-Ezt te csináltad? Ennyi idő alatt?
-Na feküdj be, én kint leszek. - simogatta meg a hátamat, majd kifelé indult.
A kezét gyorsan még el tudtam kapni, mire megállt.
-Köszönöm. Nem maradsz bent? Nem szeretnék egyedül maradni. - sütöttem le szemeim.
-Persze. Ha befeküdtél kiabálj és jövök.

-Gyere! - kiabáltam negyed óra elteltével.
A sminkemet, ami még rajtam maradt lemostam, hajamat gyors kontyba fogtam. Levetkőztem és besüppedtem a meleg vízzel telt kádba. Magamra húztam a habot és elfeküdtem.
Zayn lassan nyitott be a gyertyák által megvilágított helységbe. Kezében két borospohár volt, egy borral (?) teli üveg és csoki.
-Nem ihatok bort.
-Ez málna szörp. - kacsintott, majd letette a kád szélére a poharakat.
Kitöltötte a szörpöt, koccintottunk.
-Te aztán tudod, hogy mi kell egy terhes nőnek. - nevettem el magam.
-Nem, csak azt tudom mi kell neked. Nem drága cuccok meg ilyen-olyan ékszer. Törődés, figyelem és szeretet.
Elpirultam, hogy ennyire kiismert.

Nem tudom mennyi ideig beszélgethettünk, de mire kiértem a kádból délután lett.

Nem akartam itthon maradni. Berángattam Zaynt a centrumba. Bejártuk az összes boltot, persze a legtöbből üres kézzel jöttünk ki.
Már indultunk volna haza, mikor Malik egy baba bolt felé húzott. Bent olyan édes ruhákat láttam, hogy mindet meg akartam venni.
Egy rózsaszín csipkés, tütüs szoknya ruhát nem engedtem el. Zayn egy piros rugdalózóval tért vissza körútjából. Széles vigyorra húzta száját, ami mosolygásra késztetett. Egyik keze a hasamra csúszott. Meglepett. De, ami ezután következett az még jobban. Valamelyik kicsi rúgott egyet.
-Ezt te is érezted? - tettem a kezeimet hasamra.
-Igen. Rúgás volt. Egy erős rúgás. - boldog volt ő is.
Zayn nyakába ugrottam örömömben.
A pénztárnál elővettem a pénztárcámat, hogy fizetek, de Malik nem így gondolta. Kártyáját a leolvasóhoz érintette, majd derekamnál közelebb húzott magához.
-Én akartam fizetni. - mormogtam magam elé.
-Nekem rúgtak a babák, így én fizettem. - kacsintott.

Estig a városban sétálgattunk, haza pedig fáradtan értünk.
Lepakoltuk a cuccokat a pultra majd a kanapén mind a ketten kidőltünk.
-Na menjetek aludni. - döntötte Zayn fejét vállamra
-Itt is jó. - én az ő fejére pakoltam enyémet.

Öt perc elteltével nehezen feltápászkodtunk. Zayn előtt megállva szemeit figyeltem. Azok a sötétbarna íriszek magában tartanak mindent. Az összes rosszat és csak a jót engedik ki.
-Köszönöm a mai napot. Mindent.
Egy puszit hintettem enyhén borostás arcára, majd elindultam a szobámba. Kipakoltam az ágyamra a baba ruhákat. Hasamat simogatva kicsikéim megjutalmaztak még pár kisebb-nagyobb rúgással. Csodás érzés.

Sziasztok. Itt a rész, remélem tetszett, ha igen nyomot hagyj magad után.
De ami a legfontosabb, hogy átléptük a 4k-t!!!! Ezt nem hiszem el. Nagyon szépen köszönöm! Csodásak vagytok!
Puszikák😚💫💞