thoughtless | liam payne | BEFEJEZETT

20. Rész

Bob kicsit erőteljesebb hangjára keltem fel. Éjszaka megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Már nem is tudom utoljára mikor volt ennyire mély és szenvedélyes estém. Talán még terhességem alatt, még az elején. Liammel. Bűntudatom van egy kicsit, pedig nem is a férjem. Viszont Bob teljesen mást hoz ki belőlem.
Liam mellett a visszahúzódó, félénk feleség voltam és azt hittem, hogy csak ilyen tudok lenni. De Bob megmutatta, hogy sokkal több van bennem. Le tudtam nyomni, fegyverrel tudok lőni és sokkal magabiztosabbnak érzem magam.

Ahogy háttal áll nekem izmos hátát pásztázom szememmel. Látszanak rajta az éjjel szerzett karmolásnyomok is.

-Ő a te lányod! Én nem akarom vele ezt csinálni. - hallottam meg erélyesebb mondatát.

Lorelei nem is az ő lánya? Hazudott? Mit nem akar vele csinálni? Összezavarodtam. Kivel beszélhet?
Takarómat magam előtt tartva ültem fel az ágyban és próbáltam csendes maradni, de ez nem igazán jött össze.

-Le kell tennem! - mondta, majd lerakta a telefont az asztalra. Megindult felém egy elégedett és boldog mosollyal az arcán, ami engem is mosolygásra késztetett. - Hogy aludtál?

-Egész jól, bár volt egy srác.. aki azt mondta este, hogy reggelivel vár majd, ha felkelek. Hazudott. Nem ismered véletlenül? - nevettem el magam. - Mindegy, talán Martha bárja reggel is nyitva van. Jössz te is?

-Miért akarsz vissza menni oda? - távolodott el.

-Nem hagy nyugodni a tudat, hogy lehet apa dolgozik ott.

-Nem ő volt az. Sokat ittál és beképzelted. Ne legyél naiv kérlek. Annyi minden van még amit csinálhatnánk itt is. Nem gondolod? - nyakamat kezdte puszilgatni de ezzel nem zökkentett ki gondolataimból.

Lassan már sokkal délebbre jutottak el azok a puszik és ennek már nem tudtam ellenállni.

-Te most tényleg azon munkálkodsz, hogy elveszítem a fejemet? - kérdeztem Bobra nézve. Nem válaszolt csak csinálta tovább, egyre gyorsabban és egyre közelebb lökdösve engem a csúcshoz. - Ne hagyd abba! - lihegtem és mikor már ott voltam, hogy elérem hátam ívbe feszült - Lia..

Még mielőtt befejezhezzem volna szám elé kaptam kezem és reménykedtem,hogy Bob nem hallotta.

-Szóval Liam. - ült fel száját megtörölve.

-Bobby én annyira sajnálom. Csak.. ne haragudj. - én is felültem és karjaimat nyaka köré fontam, mélyen szemeibe néztem, majd le ajkaira és közeledtem felé.

Nem tudom mit csinálok én itt Bobbal de azt tudom, hogy nekem jó. Viszont azt is tudom, hogy otthon vár engem két kisbaba és az apjuk. Szörnyű ember vagyok, ha élvezem ezeket a pillanatokat?

-Menjünk el a bárba, kérlek. - kérleltem.

-Lábad jobban van? Nem kellene megnéznie egy orvosnak? - terelt.

Bevallva eléggé lüktet és fáj is,így ez nem is egy rossz ötlet. Bólintottam, majd elbotorkáltam a ruháimért és gyorsan bekaptam egy tegnap vett csokit.
Taxit fogva jutottunk el a kórházig. Ez az épület másabb, mint L.A.ben. Színesebb, vidámabb. Vártuk, hogy behívjanak és végre pontot tegyenek ennek a szörnyű nyílásnak a végére. Bob elment kávéért de üres kézzel tért vissza. Nem foglalkoztam vele, hisz az én nevemet mondta be az asszisztens nő.
Bent adategyeztetés után össze varrták a talpamat és egy kórházi szobába vitettek át további kivizsgálásokra. Semmi értelme,ez csak egy vágás. Össze lett varrva és ennyi elég. Nem?!

-Bob. Kérdezd már meg, hogy minek kell vérvételre mennem? - sipákoltam a harmadik felesleges vizsgálat után.

-Nyugodj meg, biztos csak arra kíváncsiak, hogy nincs e vérmérgezésed. - válaszolt vissza.