Összetörve 2

10. A szavamat adom

H.

Mivel Zayn nem jött velünk, így Lou úgy döntött, az ő lakására megyünk.

Nagyon kíváncsi voltam, milyen környezetben él. Érezni akartam a szobákat, amiknek Lou illatuk van, és minden vágyam az volt, hogy láthassam a dolgait szanaszét, vagy éppen rendszerezve. Nem tűnt egy szétszort embernek, de az ő esetében mindig érnek váratlan meglepetések. Úgyhogy a biztonság kedvéért mindkét lehetőségre felkészítettem magam.
Engem kifejezetten inkább csak a hálószobája érdekelt...

Az oda felé való úton, egymásba karolva sétáltunk és semmiségekről beszélgettünk. Kedvenc szín, szerencse szám, mi fogott meg minket a másikba, hasonlók...

Bekanyarodva egy kis utcába, egyemeletes társasházak sorakoztak egymás mellett. Louis pont egy ilyenbe vezetett be engem. Még mielőtt kinyitotta volna az ajtót, hátrafordult hozzám, és szégyenérzettel az arcán nézett fel rám.

- Több, mint egy hónapja nem voltam itthon, és nem emlékszem, milyen állapotban hagytam el a lakást utoljára, úgyhogy nézd el nekem... - elmosolyodtam, hogy ilyenek apróságok miatt aggódik, majd nyomtam egy csókot a homlokára.

- Az sem érdekelne, ha nem lenne lakásod. Én mindenhol ugyanúgy tudlak szeretni!

- Azér' az durva... - nézett rám szörnyűlködve, amitől nekem fel kellett nevetnem. Néha olyan érzésem van, mintha nem tudná rendesen kifejezni az érzéseit, és emiatt a humora mögé bújik. De ez nekem nagyon bejön!

Kinyitotta az ajtót, és az első dolog, amivel szembe találtam magam, az a lépcső volt, ami az emeletre vezetett. Követtem Lou-t a tekintetemmel, ahogy egyből kapkodja fel a földről a ruháit, amiket aztán eltűntet egy másik szobába, ami a lépcső oldalából nyílik. Valószínűleg a fürdő. Jobbra tőlem a nappali van, ahová csak egy pillanatra néztem be, míg leraktam a táskámat a küszöbre. Könyvespolcok mindenhol. Az egész szoba olyan volt, mintha egy hurikán söpört volna végig rajta. Papírok szerteszét, üres bögrék a dohányzó asztalon és egy olvasó szemüveg, amin elmosolyodtam. Ki sem néztem volna belőle, hogy rossz a látása a megfigyelő szakembernek. Az üres bögrék feltehetőleg kávéval voltak megtöltve egyszer régen. A másik oldalamon a konyha állt. Kényelmesnek és otthonosnak tűnt. Igazából nem volt benne semmi extra, csak egy étkezőasztal négy székkel és a konyhapult, közvetlenül a falba építve. Hűtő a sarokban, ilyenek... Tetszett, hogy egybe volt nyitva az egész alsószint tulajdonképpen.

- Hát, ilyen... Remélem megfelel. Nem egy palota, ahonnan te jöttél, de szeretem. Otthonos - széttárta a karjait, és megállt a két helység között a folyosón.

Felhorkantam, és lazán megindultam felé, hogy eltűntessem a távolságot közölünk. Közel hajoltam a szájához, és elnyílt ajkai közé súgtam.

- Tökéletes. Pont, mint a tulaj - végül ő vonta össze az ajkainkat, és mindenféle előjáték nélkül a nyelvemet kezdte kergetni. Nem hagyva magamat, átdugtam a szájába a saját nyelvemet, ami miatt kaptam egy meglepődött nyögést és egy intenzívebb szusszanást. Kezei az állam vonalán telepedtek meg és azt kezdték simogatni, az enyémek pedig a derekát markolászták, miközben ringató mozdulatokkal löktük egymásnak magunkat.

Érztem, hogy egyre jobban átadja magát nekem, és már inkább csak én mozgattam őt, ami nem volt rá jellemző. Talán elfáradt, a mai nap történéseitől. Végülis meg tudom érteni...

De ekkor összecsuklottak a lábai, amitől erősen a karomba kényszerült kapaszkodni. Rögtön utána nyúltam, hogy ne essen össze, és visszaállítottam a lábaira, de továbbra is erősen tartottam.