Összetörve 2

36. Híreim vannak

Szeretnék... Egy kis csendet.

Csak egy kis csendet szeretnék.

Időt szeretnék kérni, hogy megértsem ezt az egészet.

Mi történik itt? Miért?

Olyan jó volt minden, mégha csak egy pillanatra is.

De megint pofon kellett vágnia az életnek.

- Harry? - csettintett az arcom előtt valaki. Liam. -  Jól vagy?

Hogy kérdezhet ilyet?!

- Nem... Nem! Kurvára nem vagyok jól! Még meg sem száradt a szája, miután tegnap megkérdeztem tőle, hogy újra anyagozik-e, erre most tőled kell megtudnom, többet közt azt is, hogy igenis csinálja? Miután kijelentette, hogy egy szar alak vagyok, amiért ez még csak meg is fordult a fejemben? Nem, én ezt.... Ezt nem tudom elhinni - téptem bele idegesen a hajamba, és leültem a kerítés beton részére. Arcomat a tenyereimbe temettem, hogy egy kis csendhez jussak. De a fejemben a gondolatok nem hagytak megmaradni ebben a csendben.

- Miért tette ezt? - néztem fel könnyes szemekkel az orvosra. - Miért hazudott nekem?

Megrándult a keze. Mintha hozzám akart volna érni, hogy megnyugtasson, de aztán feladta, mert nem volt biztos a gesztus hogyanjában. Sírnom kell ezen az emberen.

- Szerintem... - kezdte, nem túl meggyőzően. - Nem kellene még elhamarkodott következtetésekbe burkolóznunk. Beszélek vele, és utánajárok a dolgok hátterének, rendben? Aztán együtt megint kiszedjük ebből az állapotból.

- Nem - meredtem magam elé. Egyszerűen nem állt össze. - Nem, ez így egyszerűen nem lehetséges. - felnéztem Liamre, akitől vártam, hogy majd azt mondja, szerinte sem így van, de ő csak szánakozó tekintettel nézett vissza rám.

- Tudom, hogy nehéz az ilyet...

- Nem! - vágtam a szavába. - Te nem láttad őt úgy, mint én! Rettegett. Félt. Menekült az elől, akivé válni kezdett. Ilyet nem tesz valaki, aki önszántából ugrik a narkó világába!

- Igazából ez nem tekinthető narkotikumnak... - csúnyán néztem fel rá, amitől inkább beharapta a száját, és nem folytatta. - Figyelj, Harry - leguggolt mellém, és a hátamra tette a kezét. - Tudom, hogy ez most nehéz, mert egy számodra fontos személy hullik darabokra melletted, de ezek a drogok nagyon sokféleképpen tudnak hatni az agyra, személyiségtől függően. Louis-ban, az előzményei miatt, még rengeteg méreg anyag lappanghatott, amit akár egy kisebb dózisú LSD adag is beindíthatott újra, elvonási tüneteknek álcázva. Ezek összekeveredve pedig előidézhették azokat a tüneteket, amiket felsoroltál. Paranoia, insomnia, étvágytalanság, agresszió, még a hirtelen lebénulást is megmagyarázná. Nem tudhatjuk pontosan, hogy mi jár a fejében, Harry.

De igen. Én tudom!

- Kérlek, hadd tegyem a dolgomat, és segítsek megérteni a helyzetet számodra is.

- Zayn... - ugrott be hirtelen, addig sem Louis-n járt az eszem. - Neki nem lesz baja, ha Lou vérét használod?

Lágyan elmosolyodott. Eddig nem tudtam, hogy képes rá arcberendezésileg, de nagyon is jól állt neki. Úgy tűnik, tetszett neki, hogy hallhatja ezt a nevet.

- Nem lesz semmi baja emiatt a kis baleset miatt.

Felkacagtam.

Baleset. Hát ez kurvajó!

- Most nem kezdesz bele megmagyarázni, hogy miért nem befolyásolja ez a "kis baleset" a felépülését? - undorodó tekintettel néztem rá. Mintha egy öt évesről beszélt volna, aki előtt otthagyták a hipót, és beleivott. Még jó, hogy nem tetszett a hozzáállása!

- Nem, úgy gondolom, mára már elég lesz téged ennyi "orvosi szarsággal" fárasztani, Mr. Kettesvoltambiológiából - felállt mellőlem, majd intett.

Jaj, de humoros lett itt valaki hirtelen.

- Várj! - ugrottam fel hirtelen. Megtorpant, és visszafordult felém.

- El fogsz késni.

- Azon már túl vagyunk. Én... - hirtelen nem voltam benne biztos, hogy tényleg ezt akarom tenni. - Szeretnék bent lenni, miközben beszélsz vele. - ökölbe szorítottam a kezemet, és álltam a meglepődött tekintetét.

- Azt nem lehet, Harry. Ez nem...

- Kérlek! - könyörögtem. Láttam rajta, hogy hajlik a téma felé, ezért még nagyobb szemekkel kezdtem nénzi rá.

Sóhajtott, majd biccentett az épület felé, én pedig minden további nélkül követtem őt.

🦋🦋🦋

L.

Oké. Tíz percnél több időt töltöttem ebben a szobában, mint amennyit egész életemben akartam.

A "mindjárt jövök" nála úgy mégis, mit takar?

Vagy ez olyasmi nála, mint amikor az apuka letérdel az öt éves kisgyereke elé és azt mondja neki, mindjárt visszajön csak leugrik a boltba, aztán csóri gyerek tizen-, huszonsok évet vár, hogy apuci megjöjjön a tejjel, amiért "leugrott"?

Nem zavarna különösebben, mert mindig is szabályszegő gyereknek készültem, már kiskoromban is, csak az élet közbeszólt, és mintapolgár lettem. De most nagyon szívesen megpattannék innen "apuci" utasítása ellenére is.

Payne asztalánál sétálgatva basztattam a bútoron lévő kisebb mütyüröket, miután egy nagyobb mütyürt sikerült is eltörnöm. Elhúztam a számat, majd besepertem az asztal alá, és eldöntöttem, hogy majd ráfogom valakire, ha megkérdezné. Mondjuk Greyre. Neki úgyis olyan feje van, mintha mindent el akarna törni. Jaj, most kirázott a hideg.

Nyílt az ajtó. Egyből odafordultam, mert már annyira untam a szoba látványát, hogy inkább kifele nézegettem az ablakon.

- Louis! Még itt vagy. Ez jó! Gyere velem, kérlek!

Mégis hol máshol lennék?

Unottan odasétáltam hozzá, és ugyanezt a lelkesedésemet megőrizve léptem ki az ajtón is, amit behajtott mögöttem.

- Hová megyünk? Azt hittem, te már tarthatsz itt foglalkozásokat - mutattam az irodája felé. Mondjuk, örülök egy kis környezetváltozásnak. Tíz perc, de mégis mintha tíz évet lettem volna oda bezárva.

- Valóban, de tudod, kicsit unom már folyamatosan azokat a falakat bámulni - biccentett a társalgó felé.

- Hát ezt valahogy meg tudom érteni... - szememet forgatva leültem a társalgóban lévő hatalmas asztalhoz, ott is természetesen az asztalfőre, mert ott a helyem. Okozott egy kis nehézséget ez a mozdulat, mert a végére Hazza nagyon is belejött a "bűntetésbe".

- Baj van? - nézett rám furcsállva Payne, amikor látta, hogy nagyon erősen harapom a számat, hogy ne sírjam el magam a fájdalomtól.

- Nincs... - cincogtam. Leereszkedtem a székbe, és görcsösen összefontam az asztalon az ujjaimat, ajkaimat ugyan ilyen erősen szorítottam össze. Nagyon nem akarok sírni...

Payne, miután magában jót nevetett a helyzetemen, amikor rájött, mi okoz ekkora fájdalmat, elővett egy fehér jegyzetfüzetet, és előkapart egy tollat a köpenye zsebéből.

Visszafolytottam az epés megjegyzéseimet, mert volt egy olyan érzésem, hogy most azt is papírra vetné "támadó jellegű antiszociális magatartás" címszóval.

- Mielőtt elkezdjük... - sóhajtott - híreim vannak Zayn állapotáról.