Összetörve 2

19. Ismét a szárnyaim alatt

L.

- Mizu, Niall? - beléptem a szobába, és ahogy megláttam a kisfiúasan ragyogó szemeket, azonnal jobb kedvre derültem. De ő is.

Szokásunkhoz híven letelepedtünk a szoba közepére egymással szembe fordulva. Ő egyből a tabletéhez kapott, és szorgalmasan járni kezdek a képernyőn az ujjai. Ezekért a napokért megéri ide bejönni. Már hetek óta nem követjük az előírt terápia menetét, mert egyáltalán nincs rá szüksége, hogy vájkáljak a gondolataiban. Mióta csökkentettem a gyógyszerszintjét is, sokkal életvidámabb és összeszedettebb, mint amikor legelőször találkoztunk. Na jó, az mondjuk nem nevezhető találkozásnak... Inkább egy nagyon rossz napnak hívnám.

Ahogy azt sejtettem is, Dr. Grey ma nem adta tiszteletét előttem, sőt senki előtt, ugyanis nem jött be. Csak kíváncsiságból végigkérdeztem pár kollégat, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a főorvos úr ma nem jelent meg, és olyasmi válaszokat kaptam rá, hogy "nem tudom, nem is érdekel", "azt hallottam nem is dolgozott itt főállásban", "beteget jelentett", "azt hallottam, eltörte a lábát", "felmondott." Igazából egyik sem érdekelt túlságosan, bár a lábeltörősdin jót mosolyogtam. Nem kaptam semmiféle felszólítást, vagy beidézést, úgyhogy ma büszkén végigsétáltam az intézményen, hogy bejöjjek a kedvenc betegemhez, Niallhez.

Gondolkodtam rajta, hogy benézek Sophiához is, de ezt hamar elvetettem. Nem lenne szerencsés dolog felkavarni az állóvizet. Később mindenképpen rá fogok kérdezni valakinél, hogy hogy van, de egyelőre nem jó ötlet háborgatnom.

"Jó éjszaka?" -írta Niall, én pedig felkaptam a fejem a felém világító képernyőre.

- Ezt mire érted?

Rámutatott a saját nyakára tükrösen az enyémen lévő sebhelyet imitálva. Odakaptam a sebtapaszhoz, amit Harry adott még az este, és zavaromban megdörzsöltem.

- Mondhatni... Tudod, manapság nagyon nehéz jó barátságokat kötni. Kábé annyira, mint jó főnököt kapni.

Kaptam tőle egy értetlenkedő nézést, amire én csak legyintettem, és megkérdeztem, hogy nincs-e kedve felmenni a tetőre. Természetesen úgy bólogatott, hogy azt hittem leesik a feje a nyakáról. Feltápászkodtunk, és egyenesen a lépcsők felé sétáltunk, miután körülnéztem a folyosón, hogy nincsenek-e nem oda illő tekintetek.

Leheveredtünk a tető szélére, a lábunkat lelógattuk a magasból, én pedig kihasználtam a pillanatnyi nyugalmat, és rágyújtottam.

- Annyira nem értem az embereket, Niall... - nem néztem rá. Igazából, ha most nem lenne itt, akkor is ugyanúgy kibeszélném magamból a gondolataimat. Szeretem a jelenlétét, mert nem beszél bele, csak helyesel és hallgat. Csúnya dolog kihasználni a fogyatékát, amiről nem is ő tehet, de látszólag nem zavarta, mert tényleg lelkesen figyelt minden szavamra. - Úgy értem, a normálisakat. Semmi bajuk nem lenne az életben, ha tényleg csak arra koncentrálnának, hogy végezzék a feladatukat, amit az élet osztott rájuk. Erre csinálják feleslegesen a konfliktusokat és begyűjtik a drámát maguk köre - szívtam egy slukkot.

- És akkor itt vagytok ti - ránéztem. - Egyetlen panasszal sem fordultok felénk, titeket úgy hoznak be ide a "normálisak." Nem nyavajogtok, hogy de szar az életetek, vagy hogy ehetetlen az itteni koszt. Pedig minden jogotok meg van ám rá, mert tényleg egy moslék.

Felhorkant, amit az egyetértés jelének vettem.

- Én csak... Annyira szeretnék nektek segíteni. Melletetek lenni. Görénység ezt így mondani, de ha már egyszer kitaszított titeket a társadalom, akkor legalább ezen a helyen legyen nyugtotok. Többet kell veletek foglalkozni, mint egy csecsemővel, ezt aláírom. De soha nem cserélnék egyetlen szülővel sem... - elbambultam. Az jutott eszembe, hogy mint szülő, mennyi felelősséget kell vállalni valaki iránt, aki a saját véred. Te befolyásolod abban, hogy milyen élete lesz a későbbiekben, ehhez pedig neked is kell megadnod hozzá az alapokat. Nem csodálom, hogy nagyon sok anya itt köt ki mindenféle depressziós zavarral. Viszont elképzelni sem tudom azt az érzést, amikor elengeded a gyereked kezét, mert már el tud boldogulni a világban, és ilyenkor tudatosul benned, hogy nagyon jó munkát végeztél az életben.