Összetörve 2

18. Rég volt, nem igaz?

H.

- Nem akarom, hogy bemenj oda.

Louis éppen előttem öltözködött. Én még az ágyban fekve, a könyökömöm támaszkodva figyeltem, ahogy készülődik, hogy munkába menjen.

- Nem tehetek mást, Hazz. Az a munkahelyem - nevetett. Elviccelte, pedig láttam rajta, hogy ő sem akar a történtek után bemenni.

Az este elmesélte, amikor éppen pihenőt tartottunk, hogy mi történt valójában odabent. Abban a pillanatban szóhoz sem jutottam, és talán fel sem fogtam igazán, amit mondott, de aztán megláttam rajta azt az ocsmány szívásnyomot, és ahogy remegett a hangja, miközben beszélt róla, mérhetetlen dühöt éreztem magamban, amit talán meg most sem tudtam elnyomni rendesen. Miért kap mindig szerencsétlen valami kettyós felettest? Bár most valahogy visszasírtam az előzőt. Ő legalább szexuálisan nem zaklatta. Na jó, nem. Őt sem akarom viszontlátni.

Azt már akkor eldöntöttem, amikor megtudtam, mit tett vele, hogy ha még egyszer keresztezik egymást útjaink, senki nem fog tudni lefogni, hogy ne verjem laposra. Még Louis sem.

Aranyos volt, ahogy elszégyellte magát, miközben beszélt róla, pedig egyáltalán nem vagyok rá mérges. Nem tehetett arról, ami ott akkor történt, mert természetes reakció volt a részéről. Azt hiszem... Inkább csak magamra vagyok mérges, amiért nem voltam ott, hogy letörjem a farkát annak a minősíthetetlen fasznak.

Lou kezei remegtek és bizonytalanok voltak, ahogy az ingjét próbálta begombolni. Odamentem hozzá, és ideges kezeire simítva az enyémet, félrelöktem onnan az apró ujjakat, és begomboltam az inget. Feszülten vette a levegőt egészen addig, míg az utolsó gombot is be nem gomboltam az ágyéka felett, majd a szájára hajoltam. Éreztem, ahogy elernyednek befeszült izmai, és átadja magát nekem.

Elhajoltam tőle, hogy megbizonyosodjak arról, hogy sikerült jobb kedvre derítenem. Ilyenkor sokkal sötétebben fénylik a szeme, mint mikor ideges. Szinte a hókristállyal vetekszik az árnyalata.

- Minden rendben lesz, Lou. Ha mégis csinál valamit, kérlek, azonnal szólj! - kezem közé vettem érdes arcát.

- Nem fog tenni semmit. Abban sem vagyok biztos, hogy be fog ma jönni, de ha mégis, nagyon kíváncsi leszek, hogyan fogja kimagyarázni a betört orrát.

- A mit?!

- Mondtam, hogy feleslegesen aggódsz, Hazza. - ezúttal ő hajolt a számra, aztán eltávolodva tőlem, felkapta a dolgait a konyhából, és elköszönt.

Ha nem tudnám, hogy létezik, el sem hinném. De sajnos ezzel nem tudott annyira megnyugtatni, mint szeretett volna.

Ma nem kellett bemennem, mert valami kolera pusztít az egyetemen, és nincsenek tanárok. Remélem Mrs. Taylor azért jól van, és ő is örül egy kicsit a kényszerszabadságnak. Viszont azt már előzetesen eldöntöttem, hogy nem fogok itthon ülni. Jobb dolgom is van annál.

Például, hogy felkeressem Dr. Zayn Malikot.

🦋🦋🦋

Igazából fogalmam sem volt, hogy mégis hol lakik, ezért a kis nyaralóféle házba mentem vissza, ami a város szélén volt, úgyhogy nem is kis sétát kellett megjárnom érte.

Nem voltam meglepődve, amikor zárva találtam az ajtót, de nem tartom magam egy életképtelen gyereknek. Átugorva a kerítést, megkerülve a házat, a hátsó teraszhoz mentem, ahol kívülről is ki lehetett nyitni a nagy, eltolhatós üvegajtót. Nem igazán értek egyet a ház biztonsági rendszerével, de talán úgy voltak vele, hogy eléggé a végén van mindennek ez a hely, szóval itt nem kell különösebben tartani az erre tévedő egyetemista suhancoktól. Persze, nekem ez most pont kapóra jött.