Összetörve 2

34. De én így szeretem

L.

- Szeretnél még tudni valamit a lelkiállapotommal kapcsolatban, Harry? - kérdeztem epésen a megkukult félt a szobában.

Rám emelte azokat a tiszta, smaragd szemeit, majd erőtlenül megrázta a fejét.

Úgy nézett rám, mintha egy idegen lennék. Mintha most találkoztunk volna először. És én máris megsértettem volna.

Hát igen. Ezzel az arcommal most találkozott először. És utoljára.

Senkinek, soha nem mondtam még el ezeket a gondolataimat, és már azt hittem, nem is fogom. Hogy majd örökre magamban tudom tartani, mert senkinek nincs szüksége arra, hogy ezeket tudja rólam. Mindenkinek csak úgy kellene ismernie, hogy egy nagyszájú, munkamániás bolond vagyok, aki nem fél a képébe vágni másoknak, ha hülyék.

Erre jött egy Harry Styles, és fenekestül felforgatott mindent.

Dühös vagyok rá.

Nagyon dühös.

- Akkor szeretném, ha most magamra hagynál. Elfáradtam - mondtam, és visszafeküdtem a kényelmetlen kanapéra. Nem volt az alapból, de most a bőrömben lenni is kényelmetlen érzés volt.

Harry mocorogni kezdett, de nem éreztem, hogy a felemelkedett volna a kanapéról. Helyette inkább a vállamon éreztem még erősebb nyomást.

Ráhajtotta a fejét a vállamra.

Kitágult szemekkel néztem magam elé. Egy gyengéd csókkal illette a vállamat, aztán odasúgta;

- Köszönöm.

Nem mondott többet, csak felállt, és elvonult a szobánkba.

Egy ideig csak néztem utána. Már azt hittem, soha nem tudom levenni a tekintetetem az ajtónyílásról, ahol utoljára láttam bekanyarodni, de ebben a pillanatban a látásomat elhomályosították a maró könnyek.

Miért csinálja ezt velem?

🦋🦋🦋

Kinyílt az ajtó.

Nem látok tisztán, de hallom a hangokat, amik a fehér ruhás alakokkal érkeznek párhuzamosan.

Erősen megszorítanak a hónom alatt, és ezzel lábra kényszerítenek.

A harmadik ember felé fordítanak.

Nem értem tisztán, mit mond.

Fáj a fejem, kapar a torkom, ég a gyomrom.

A szemeim kiszáradtak, nem tudom őket nyitva tartani.

- Miért tetted ezt magaddal, kincsem? Olyan egyszerű életed lehetett volna, csak el kellett volna engedned...

Összeszorítja az állkapcsomat. Kényszerít, hogy kinyissam a számat. Valami keserű, kemény pirulát tett bele, amit le kell nyelnem.

- Hamarosan minden rendben lesz, ne aggódj! Meg fogsz gyógyulni.

Elengedtek a zsarnok karok, én pedig a földre zuhantam.

A térdeim fájtak és lüktettek a hirtelen ért becsapódástól.

Elmentek.

Itt hagytak.

Meg kellett volna ölniük.

Meg kellett volna ölniük...