Összetörve 2

42. Nem ismerek rád

- Mégis, mi a faszomat keresel te ágyon kívűl, Malik?

- Biztos, hogy nem a faszodat, Tommo!

Nevettünk ismét egymásra, de igazából nem a szellemi termékünkön, amit egymáshoz vágtunk, csak egyszerűen örültünk egymásnak.

Az viszont tényleg zavart, hogy állítólag még csak beszélnie kéne és feküdnie, nem pedig...

Lenéztem a padlóra, ahova a lapokat ejtette, amikor Hazz rányitotta a bejárati ajtót. Lehajoltam egy lapért, és elkezdtem beleolvasni, de Zayn egyből kitépte a kezemből.

- Minek olvasol te orvosi jelentéseket? Ráadásul 2008-asokat? - néztem fel rá értetlenül, mert legnagyobb pechére, még sikerült elolvasnom pár infót a lapról, amit elvett tőlem.

- Csak úgy... - sütötte le hosszú szempilláit. - De nem ezzel akarok foglalkozni! Mi van veletek? - nézett a hátam mögé, Hazz-re. Nekem is csak ekkor esett le, hogy még mindig ott áll. - Sok mindenről maradtam le? Esküvő, gyerekek?

Egyszerre kezdtünk fuldokolni Harryvel Zayn kérdésén. Én tényleg csak félrenyeltem, ahogy próbáltam először válaszolni, Hazz pedig csak megint zavarban volt, mint általában.

- Fogd be a pofád és adj valamit inni, mert a fogvatartóim három órán keresztül kínozták a testemet a tudatom nélkül - mutattam hátra Harryre, majd meg sem várva a kérdéseket és a szúrós tekintetet, besétáltam a konyhába. Elővettem egy poharat, és megnyitva a csapot teletöltöttem vízzel. Mélyeket kortyolva végül ki is ittam a folyadékot belőle, aztán hangot adva jóllakottságomnak, letettem a poharat.

Harry és Zayn türelmesen végignézték a tevékenységemet, és szorgalmasan magukba fojtották a kérdéseket, megjegyzéseket, minekután mutatóujjamat végig a magasban tartottam, csendre utasítva őket.

- Egészségedre - szólalt fel végül Zayn.

- Köszö...

- Szóval most már megtudhatnám, mi a lófaszt értettél az előbbivel kapcsolatban? - hiába intézte a kérdését nekem, végül Hazza-n állapodott meg a tekintete. Ő csak feldobta a karjait a magasba, miszerint nem kíván felszólalni. Miért is tenné? Túl egyszerű lenne, ha ő mondaná el azt, amit elkövetett. Nem értettem a viselkedését.

- Hazz, nem hoznád be a kocsiból a telefonom?

- Lou... Nincs is... - hirtelen belenyilallt a felismerés, majd bólogatott. Felfogta, hogy most diszkréten megkértem rá, hogy hagyjon minket magunkra. Megvártam, amíg bezáródik az ajtó, és Hazza kimegy a ház elé. Nem akartam ilyen szívtelenül kiküldeni, de ezt most nem akartam, hogy hallja.

- Figyelek - fonta össze a karjait maga előtt Malik, miután ő is végignézte, ahogy Harry kisétál.

Mély levegőt vettem, és belekezdtem. Tudtam, hogy végre olyan fülek vesznek körül, amik tényleg meghallgatnak és megértenek. Legalábbis reméltem...

- Z, ne kiabálj, lécci... De szerintem Payne manipulálja Harryt.

Kimondtam.

El sem hiszem.

Olyan régóta, konkrétabban az ominózus beszélgetésük után, amikor kisírt szemekkel jöttem ki hozzájuk ebbe a konyhába, ezen kattogok, hogy már azt hittem, csak a fejemben létezik ez az egész, és ezért nem is akartam rákérdezni Hazzanál erre. Na meg, azt nem venné észre, ha tényleg az ujja köré csavarnák. Túl naiv a lelkem. Mármint az övé.

- Te meg miről beszélsz? - nevetett fel Malik, de látszott a szemében, hogy inkább csak nem akarja elhinni, amit hall.

- Figyelj, az a helyzet - a hajamba túrtam idegesen -, hogy rengeteg dolog történt, míg lábadoztál. Tényleg. Azt sem tudom, honnan kéne kezdenem...