Összetörve 2

25. Beszélj hozzám!

"- Nem akarsz egy kicsit játszani, Styles?"

H.

- Csukd be a szemed!

- Mi?

- Csak csináld!

- O..oké..

Megszeppenve nyújtottam a kezemet Oliver felé, aki rögtön elkapta a csuklómat, és szorosan marokra fogta, hogy még véletlenül se húzzam el, ha netalán meggondolnám magam. A szívem szaporán vert a mellkasomban, és éreztem, ahogy az izgatottság átjárja az ereimet. Az ő közelében ez mindig ilyen volt, de soha nem tudtam megszokni.

Éreztem, ahogy a hideg fém lassan csúszik fel az ujjamra, körbezárva azt. Úgy fonta körbe, mintha csak oda tervezték volna.

Kinyitottam a szemem, és a gyűrűt tanulmányoztam.

- Ezt miért kapom? - mosolyom a fülemig ért, és azt hittem, a szívem is kiugrik a helyéről.

- Csak úgy- megvonta a vállát, és ő is az ékszert nézte. - Tegnap találtam az utcán, és eszembe jutottál, mert mindig ilyen csicsás dolgokat hordassz a kezeden. Nem kérem meg a kezedet, ha erre gondoltál!

- Olyan hülye vagy! - nem tudtam megállítani a könnyeimet, amik a boldogságom megtestesítői voltak.

- Te meg picsogós! - összefonta az ujjainkat, felém dőlt, és lágyan megcsókolt. Összekoccantak a fogaink. - Még mindig béna vagy ebben, remélem tudod.

- Fogd be! - hátralöktem a fűbe, és rámásztam, hogy bebizonyítsam, tudok én nembéna is lenni.

Gyorsan a szája után kaptam, mielőtt megint lehurroghatna valami miatt, és igyekeztem érzékien, lágyan, szenvedélyesen elmélyíteni a csókunkat.

- Nem is rossz... - kaptam egy szép mosolyt, miután elhajoltam tőle.

Melléfeküdtem, és nézni kezdtem gyönyörű vonásait. A szépen ívelt ajkait, a kis szemeit, amik sötétebben zöldelltek az enyéimnél, és a mosolyával, amit rám szegezett, olyan volt, mintha az arca erre lett volna kitalálva.

Összefonta az ujjainkat, és játszadozni kezdett a tőle kapott gyűrűmmel.

- Ezt soha ne vedd le! Akkor sem, ha már nem szeretsz.

- Olyan nem lesz! - megcsókoltam a kezét. - Veled akarok menni akárhová, amerre csak mész! Ott akarok lenni minden örömödnél és bánatodnál! Én szeretnék lenni a támaszod a sötét perceidben, és a naplód, amibe a jó és rossz gondolatokat örökíted! Szeretni akarlak, Oliver. Szabad?

Hosszasan nézett a szemeimbe, de nem szólt semmit. Elfordult az ég felé, és csak azt kémlelte.

Nem kaptam választ, de nem is akartam.

Minden válasz ott volt az ujjamon, abban a kis fém, agyonkarcolt karika gyűrűben.

Legalábbis azt hittem...