Összetörve 2

40. Már vége...

"- Vissza is kell hoznod ebből az állapotból. Ha nem teszed ezt megfelelően, súlyos következményeket hoz magával..."

- Ne stresszelj! - ütögette meg játékosan a vállamat Payne doktor. - Az megérződik a hangodon is, és attól csak összezavarod.

- Könnyű azt mondani! - akadtam ki. Nem elég, hogy zombit csináltam Lou-ból, de akkor még nekem is kell majd visszahoznom az élők közé. Mármint teljes valójában. Ez azért egy kicsit stresszes...

- Na jó, figyelj rám, Styles! - masszírozni kezdte a vállaimat, és közelebb hajolt a fülemhez. - Először is el kell érned, hogy újra működésbe lépjenek a motorikus funkciói.

- Az mit jelent? -  magyarul könyörgöm!

- Tapsolj! - utasított.

- Tessék?!

- Csapd össze a kezeidet az orra előtt, hogy feleszméljen a külsőingerekre.

- De ettől... Nem lesz baj? - az előbb még azt mondta, okosan kell felébreszteni. Kezdek megint összezavarodni.

- Bízz bennem! - A hangjában bíztam. Az tényleg adott egy kisebb magabiztosságot. Csak hát... ott van az, hogy ő Liam Payne, aki már egyszer Louis vesztét akarta.

Tettem, amit kért. Közelebb hajoltam a kómában lévő Lou-hoz, és egy határozott mozdulattal összecsaptam a kezeimet előtte.

Azonnal kihúzta magát, és kék szemei ismét felragyogtak. De üresek voltak.

Csak nézett maga elé, mintha ott sem lennénk.

Mintha ott sem lenne...

Ez kicsit megijesztett. Nagyon rémisztő volt, ahogy rezzenéstelen arcával bámult maga elé, és közben alig hallhatóan szuszogott.

Ismét felnéztem Liamre, aki ugyanolyan mereven bámulta Louis-t, mint ő minket.

Nagyon remélem, hogy csinált már ilyet, és nem csak a netről olvasott róla. Vagy, ha igen, akkor abban bízom, hogy gyorsan át tudja ültetni a tanultakat a gyakorlatba.

- Figyelj rám, Harry! - ereszkedett le mellém - Azt szeretném, ha csak arra figyelnél, hogy Louis mikor bólint, illetve rázza a fejét. A többivel majd én fogalkozom. Fontos, hogy pontosan ismételd el a szavaimat, mert nem véletlenül fogalmazom meg őket így.

Figyeltem, amit mond, és nagyon kezdtem elveszteni a hidegvérem. Legszívesebben kirohantam volna az épületből és meg sem álltam volna a világ végéig. De akkor Lou nem jön rendbe. És ez most fontosabb volt számomra, mint a saját gyengeségem.

Bólintottam, aztán egyenesen a kékekbe néztem. Bárcsak azok is látnák az én zöldjeimet.

Liam, közel hajolva, a fülembe súgott, én pedig megismételtem hangosan.

- Tudod, hogy hol vagy? - árgus szemekkel figyeltük, hogy mit reagál.

Bólintott.

Nem volt határozott, sőt, épphogy csak megmozdult a feje, de bólintott.

Hall engem.

Csak engem.

A doktor megint súgott. Rájöttem, hogy igazából csak igen-nem kérdéseket tehetünk fel neki, ami Liam számára is megnehezítette a helyzetet kissé.

Végigkérdeztük Lou életét, egészen a doktorijáig, csak hogy biztosak legyünk benne, hogy nem a korábbi életviteléből adódóan van most ez az állapota. Mindenre bólogatott, vagy rázta a fejét. Liam azt mondta, ő majd figyel a "többire", amit nem értettem pontosan, de valószínűleg egyéb mozgásokat is végez a teste tudatalatt, amire Liam doktor odafigyel egy-egy kérdésénél.