Összetörve 2

3. Dr. Mason Grey

"- Egy szoba, amit senki nem használ már nagyon hosszú ideje."

- Honnan tudtad, hogy nyitva van? - törtem meg az idilli csendet a szinte üres szobában. Kiizadva, csatakosan feküdtünk egymásba gabalyodva a padlón. Bár Lou-nak volt annyi ereje, még mielőtt elfajultak volna a dolgok, hogy alánk rakja a köpenyét, sejtem, hogy mennyire lesz fehér ezek után...

- Micsoda? - el volt veszve a gondolataiban.

- A szoba. Azt mondtad, nem használja senki már hosszú ideje. Miért voltál biztos benne, hogy nyitva van?

- Nem voltam. Fogalmam sem volt róla - megéreztem, ahogy széles mosolyra húzódik a mellkasomon az arca. Lenéztem rá, de csak az izzadt tincseit tudtam megfigyelni ebben a szögben.

- Akkor miért hoztál minket ide?

- Mert a negyediken alapból sincs egy teremtett lélek sem. Úgy voltam vele, hogy ha nem jutunk be, akkor majd behúzlak egy sarokba és ott rontalak meg.

Kitört belőlem a nevetés.

- Biztosan mód felett örültek volna annak, ha az egész épület tőlünk és a nyögéseinktől visszhangzik. Hihetetlen vagy!

- Legalább hallhattak volna valami mást is a hamis kornyikáláson kívűl -most ő nevetett, aztán felemelkedett a mellkasomról, hogy összeszedegessen a szétdobált ruháit.

- Kornyikálás? - érdeklődtem, majd felültem én is.

- Ja. Van itt egy idős hölgy, akinek nagyon ijesztő hangja van, de ha nem hagyjuk énekelni, felvágja az ereit. Nem tudom kiejteni normálisan a szindróma nevét, de elég ha annyit mondok, hogy úgy hangzik, mintha a tüdődet hánynád fel közben.

Ma már úgy tűnik nem fogom abbahagyni a nevetést.

- Nagyon morbid hasonlataid vannak! - magamra kaptam a pólómat miközben Lou nekem hátat fordítva öltözködött tovább. Épp a nadrágját húzta fel magára, így jól szemügyre tudtam venni csinos kis fenekét, amit nem sokkal ezelőtt még készségesen markolásztam. Már most hiányom volt.

Túl gyorsan fordult meg, így még pont látta, hogy merre járatom a szemeimet. Elmosolyodott, és odasétált hozzám, hogy a számra leheljen egy érzéki csókot. Gyorsan elkaptam a tarkóját, és elmélyítettem a csókunkat, a másik kezemmel pedig a derekát megfogva fordítottam a helyzetünkön, és magam alá fektettem, hogy aztán a nyakát sorozzam gyengéd csókokkal. Halkan sóhajtozott, amivel a munkámat dícsérte, majd az ujjait a hajamba vezette. Mindketten készen álltunk már egy második menetre, amikor Louis alatt elkezdett rezegni a telefonja. Fel is nyikkant hirtelenjében, én pedig azt hittem, ott olvadok el ettől a hangtól.

Megkereste a köpenye zsebében rezgő telefont, de amint a képernyőre nézett elsápadt.

- Zayn! Baszki teljesen elfelejtettem! Azt mondta, megvár minket miután végzett, és hazavisz. Most mi a bánatot mondjak neki?! - teljesen pánikba esett. Ekkora lenne a baj?

- Hé, hé! Add ide! - kivettem a telefont a kezéből, és felvettem helyette.

- Szevasz, haver! Lou-t most nem tudom adni, mert jelenleg más elfoglaltsága van, de tíz perc és találkozunk a parkolóban, oké? - elsuttogott egy okét, és pluszba még hozzátette, hogy örülne, ha nem vezetne minket állandóan a farkunk, majd letette. Mióta nem jött össze a szerelmi élete, különösen sértetten kezeli az ilyen helyzeteket.

Louis fellélegzett. Visszaadtam neki a telefonját, majd megemelve az állát, összevontam a tekintetünket.

- Minden rendben, édes? - gondterhelt kékjeiben láttam a zavaros csillogást.