Összetörve 2

32. Meglátom, mit tehetek...

H.

Mégis mit tehettem volna?

Megint átlépett abba az állapotába, amikor inkább nem beszél, csak hogy megvédje magát saját magától. Úgy van vele, hogy ha nem mondja ki, meg sem történt.

De megtörtént. Újra. És nekem most telt be a pohár.

Nem akartam fejjel a falnak futni, ezért nem is hoztam fel az éjszaka történteket, pedig nagyon erősen kellett a nyelvemre harapnom, hogy tényleg nem tegyem meg. Ő nem látja be, de én nagyon is, hogy ezen a ponton már segítségre van szüksége. És jobb híján, nem jutott eszembe más megoldás.

- Liam doktor? - szóltam bele a telefonba, amint Louis elment itthonról.

- Én lennék, kivel beszélek?

- Harry vagyok, Styles! Én csak... - fhu, ezt nem gondoltam át elég alaposan. - Valami nincs rendben Louis-val, de olyan makacs, hogy ezt még magának sem akarja bevallani. Aggódom érte és... - nehezebb volt ezt kimondnai, mint hittem. - Szeretném a segítségét kérni, mint orvos.

Olyan hosszú csend következett a szavaim után, hogy már azt hittem, le is tette, ahogy meghallotta, ki miatt hívtam. De aztán egy hangos sóhaj után megszólalt.

- Mik a tünetek?

Elmondtam neki, hogy időnként zilálva ébred fel egy-egy rémálmából, és még utáni is órákon át kell nyugtatnom, hogy abbahagyja a reszketést. Napközben is sokszor volt már, hogy egyszercsak elkalandozott a tekintete, és egyszerűen nem tudtam visszahozni. Gyakran fáradt és feszült, de ebben egyetértettünk, hogy az alváshiány okozza. Megemlítettem neki azt is, hogy sokszor sápadt és gyenge, nagyon sokszor pedig nekem kell rászólnom, mikor már az ájulás szélén áll, hogy egyen végre valamit, de akkor is otthagyja több, mint a felét.

- És egyszer volt egy pánikrohamféléje is. Még régebben... - jutott eszembe a nap, amikor Zayn még talpon volt és küldött Lou-nak egy üzenetet, amitől teljesen pánikba esett. Nem is értettem akkor sem.

Ezt egy szuszra elmondtam neki. Hallottam, ahogy jár a tolla, és papírra firkálja az elhangzottakat. Egy kis remény csillant bennem, hogy tényleg segíteni tud és fog Lou-nak.

- Meglátom, mit tehetek, és azonnal értesítelek, ha valami biztosat tudok.

Még mielőtt letette volna, közbeszóltam.

- Van már valami ötlete? Ami nem biztos, de kiindulópont lehet...

Megint túl hosszúra nyúlt a csend, de tudom, hogy most ő is csak gondolkodott. Nem tudom, hogy azon, hogyan fogalmazzon, vagy azon, hogy mi is lehet ez az állapot. Elképzelni sem tudom, hogy ez hogy történhetett...

- Mint mondtam, nem tudok semmi biztosat egyelőre, és addig nem is mondhatnék semmit, de...

- De? - kérdeztem türelmetlenül.

- Ha nagyon durván akarnám felállítani a diagnózist az elhangzott tünetek alapján...

- Csak mondja már!

- Azt mondanám... Valamiféle pszichoaktív szer elvonási tüneteit produkálja.

- Pszicho mi? - nagyon szarul hallottam a telefonban, mert valószínűleg nem a füléhez tartotta a készüléket, hanem arról a jó kis retro vonalasról vette fel, amik az asztalon szoktak szólni, és csak kiszokták hangosítani.

- Drog, Harry. Kábítószer.

- Az lehetetlen! - hüledeztem. - Vele vagyok minden pillanatban! Feltűnne, hogy ha...