Összetörve 2

16. Ne hazudj nekem!

L.

- Adok neked két másodpercet, hogy levedd rólam a mocskos kezedet, különben kicsavarom a helyéről! - sziszegtem a szavakat folytott agresszióval, egyenesen Grey arcába.

Meglepődve hátrébb hajolt, hogy lássa a tekintetemet, amik biza, tényleg az ölési vágyamat tükrözték. Nem elég, hogy letámad, megzsarol, zaklat, de akkor még ki is használja a fizikai előnyeit. Undorodom ettől a kialakult helyzettől és hogy hagytam egyáltalán kialakulni ezt a helyzetet.

- Milyen tüzesek lettünk hirtelen! - előre lökte a csípőjét, és mivel én már neki voltam szorítva a szekrénynek, nem tudtam ezt elkerülni, így az ágyékát teljesmértékben az enyémnek szorította. Erősen, hosszasan szívtam be a levegőt az orromon keresztül. Meg kellett őriznem a nyugalmamat mindenáron. Szorosan lehunytam a szemeimet, és valami másra kezdtem koncentrálni. Valami teljesen másra. Akármire... - Nem érzem úgy, hogy a szavaid az igazi érzéseidet tükröznék vissza, Louis... - közelebb hajolt a számhoz, amitől én automatikusan megemeltem a fejemet, és összepréseltem ajkaimat. Már olyan közel voltak egymáshoz az ajkaink, hogy megéreztem a bőrömön a belőle áradó forró levegőt. - Játszhatjuk ezt egészen addig, míg meg nem adod magad nekem, de mindketten tudjuk, hogy ez előbb vagy utóbb be fog következni... - miközben beszélt, a másik kezével, ami nem a csuklómat tartotta béklyóban, megindult a derekamon. Végigvezette a hasam vonalán, le a V vonalomon, és végül erősen rám markolt odalent. A torkomból egy hatalmas sóhaj szabadult fel, amit nem akartam, de a vágy kezdett rajtam elhatalmasodni és lassan teljesen elnyomta a józanészt.

- Ez az... Ezt akartam én hallani, Louis... Ilyen hangokat akartam kicsalni belőled, mióta csak nekem jöttel az első napon - szájával a nyakamra hajolt, végigvezette rajta hetykes orrát, majd belecsókolt és szívni kezdte azt a területet. Megvonaglottam az inger hatására. Oldalra fordítottam a fejemet, ami csak egy reflex mozdulat volt részemről, de pontosan ezért nem is tudtam megállítani.

Szabad kezemet a vállára rakva belemarkoltam, és megpróbáltam eltaszítani magamtól, de még mindig erősebbnek bizonyult nálam. Belekacagott a nyakamba, és éreztem, ahogy a szája egy öntelt mosolyra húzódik.

- Azt akarom, hogy feküdj fel az asztalomra, és tedd szét nekem a lábaidat - duruzsolta a fülembe.

Ahogy végigfutott az agyamon ez a kép, amit ő meg akar velem valósítani, azonnal visszatért a józanész. Megvártam, amíg elhajol tőlem, és ismét a szemembe néz, hogy aztán egy határozott mozdulattal megfejeljem. Azonnal hátratántorodott, aminek hatására kiszabadult a kezem, és ezt megköszönve ugyanezzel az öklömmel betörtem az orrát is. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, amit ez a mozdulat okozott, de jobban éreztem magam, amikor megláttam, hogy neki sokkal nagyobb fájdalmat kell átélnie ebben a pillanatban.

Szitkozódva, vérző orral esett az asztalának, amire végül úgy néz ki, nem én feküdtem fel. Akkora kényszert éreztem rá, hogy megragadjam a hajánál fogva és beleverjem a fejét abba az asztalba. Csak félő volt, hogy nem tudnám leállítani magam egynél, és nem akarom egy ilyen ember miatt magamra aggatni a gyilkos jelzőt.

Nem akartam megvárni, amíg összeszedi magát annyira, hogy vissza tudjon vágni, ezért miután jól laktam a szenvedő látványával, az ajtó felé futottam, és feltépve azt kirohantam az épületből is. Kikanyarodtam az útra, és csak futottam.

Fogalmam sincs merre, meddig.

Csak nem akartam megállni.

Remegtek a lábaim, zakatolt a szívem, lüktetett a fejem, de én csak arra tudtam koncentrálni, hogy minél messzebb fussak.