Összetörve 2

48. Izgi ez a meló

"Azt kívánom találd meg a hozzád illőt, aki megbecsüli a lényed és feltétel nélkül szeret.
Örökké a szívemben, Louis."

Nem volt otthon.

A telefonja kikapcsolva az asztalon hevert.

A cuccai érintetlenül a szobákban.

Mintha semmi sem történt volna.

De akkor hol van?

Miért nincs itt?

Nem kellett volna egyedül hagynom.

Nem akartam, hogy ez történjen! Itt kellett volna lennem! Nem vigyáztam rá eléggé...

- Hé! Hé! Össze ne zuhanj most itt nekem! - pofozott meg Zayn. - Megkeressük, rendben? Ha nincs itt, akkor megnézzük máshol is, világos? Nem hagyjuk, hogy hülyeséget csináljon. De ahhoz ketten kellünk! Szóval szedd össze magad, és ne pánikolj feleslegesen!

Szólásra nyitottam a számat, hogy lehurrogjam, amiért szerinte "feleslegesen" esnék pánikba. Persze, tök lazán kéne vennem, hogy a szerelmem éppen meg akarja ölni magát. Feltartotta a mutatóujját, ezzel jelezve, hogy tartsam magamban. Dühösen haraptam a számra, és idegesen gondolkodni kezdtem, hogy merre mehetett.

Nem kellett hozzá sok ész, hogy kitaláljuk, ha itthon nincs, akkor még az intézmény jöhet szóba, mivel más merre nagyon nem jár.

Kétségeim azért voltak, de nem tudtam nekik hangot adni, mert Zayn erőszakosan kezdett rángatni az autó felé, hogy egyenesen az elmegyógyintézet falai közé vessük magunkat.

🦋🦋🦋

L.

Olyan gyenge vagyok...

Zsibbadt az egész testem.

Érzem, ahogy lassan szétterjednek bennem a különböző vegyianyagok, amiket a szervezetem egyszerre próbál feldolgozni és megfelelően kiválasztani, de nem fog sikerülni. Túlságosan nagy terhelésnek tettem ki a testem azáltal, hogy nagy adagban vettem be a mérgeket.

De ez így van jól.

Most már nincs mit tenni.

Hamarosan a szervezetem is belátja, hogy nem küzdhet ellenem, és akkor vége.

Végre vége lesz.

- Lou! Louis, válaszolj, kérlek!

Hangok...

Miért nem hagynak végre békén?

- Harry, döntsd előre!

- Tessék?

- Csináld már, a kurva életbe!

Valami ingerli a garatfalamat. Ennek csúnya vége lesz...

Nem kellett sok, és a reflexeim is közbeszóltak. Sav marta végig a nyelőcsövemet, és éreztem, ahogy kisebb csomókban a felszínre törnek a lenyelt pirulák. Nem tudtam megállítani, hiába próbáltam visszanyelni, a gyomrom automatikusan visszalökte a váladékot.

Tisztulni kezdett a tudatom, de olyan gyenge voltam, hogy megállíthatatlanul remegtem az erős karok között, amik szerencsémre stabilan tartottak, míg hánytam, és még utána sem akartak elengedi.