HELLO, MY FRIEND!

°2; Váratlan Meglepetés°

Dermedten álltam a leendő házam előtt. Az eddigi lakhelyem egy kihalt kis falu volt, alig kétezer fővel. Teljesen más volt Gotham. Az emberek, a levegő, a kiszűrődő hangok... Mintha egy más világban lennék. A házamat már hónapok óta lefoglaltam, de nem volt alkalmam sosem eljönni ide, és beköltözni. Mikor édesapám elhunyt, szét voltam csúszva. Mint lelkileg, mint pedig anyagilag. A tudat, hogy már csak magamra hagyatkozhatok, szinte kezdett felemészteni engem. Naphosszakon át csak gyászoltam. Csak egyetlen gondolat tudott lenyugtatni. - Jerome mosolya. Ahogy megnevetett a legszomorúbb pillanataimban is. Az emlék, mikor lelkileg tudatosult bennem anyám halála. Foggal - körömmel kapaszkodtam abban a tudatban, hogy én öltem meg. Ha nem szül meg engem, még mindig élne. De ott volt Ő. Aki megvigasztalt a mosolyával. A tekintetével. A bársonyos hangjával. Az ajtó előtt markolgattam táskám fülét. Állkapcsom összeszorítottam, próbáltam visszafogni a könnyeimet, de pár cseppnek sikerült kiszökkennie. A kilincshez nyúltam, amit óvatosan megfogtam. Tágra nyitottam az ajtót, majd letöröltem szomorúsággal töltött könnycseppeket. Ökölbe szorított kezekkel botladoztam fel a végtelennek tűnő lépcsőn. Közben próbáltam összeszedni magam. Vigasztalt a gondolat, hogy Jerome a közelben van.
Hamar a szűk házamban találtam magam. Körbe néztem a szobában, alaposan szemügyre vettem új hajlékomat. A hatalmas ablakok gyönyörű kilátásra nyíltak. Be lehetett látni az egész várost. A szobákban nem sok bútor volt, csak amik szükségesek, viszont számomra tökéletes volt. Ledobtam utazótáskámat az ágyra, majd az ablak felé közeledtem. Pár percig gyönyörködtem a szép kilátásban. A gondolkozásomat a csengő fülsüketítő hangja törte meg. Óvatosan kinyitottam az ajtót, ami mögött egy idős férfi állt. Ősz haja volt, rongyos ruhája, és gyönyörű szép kék szeme.
- Jó napot! Tőlem bérelte ki a házat. Andrew vagyok. - nyújtotta kezét a férfi.
- Jó napot. Miben segíthetek? - viszonoztam kézfogását, aztán tágabbra tártam az ajtót.
- Remélem jó érzi itt magát. Ha bármi baj van szóljon. A lakbérért havonta jövök. További szép napot. - szólt Andrew hanyaggal telt hangsúllyal.
- Rendben. Viszontlátásra. - kezdtem bentebb hajtani az ajtót, viszont megálltam egy pillanatra. - Várjon! Nem ismeri véletlen Jerome Valeskát?
- Ha jót akar magának ne keresse fel azt az őrültet! Szerencsére az Arkhamban rohad... - kiabálta utánam a férfi. Nem tudom mit tehetett, amiért az Arkhamban van. Számtalan rém történet szól az Arkhamról. A helyről, ahova a legőrültebb embereket zárják be. Elmegyek tíz évre és mire újból visszatérek, már bajba sodorja magát. Jerome már csak ilyen...