HELLO, MY FRIEND!

°15; Vérző Szív°

Az eső zuhogott. Az utcákat ellepte a köd, csak a házak ablakaiból kiszűrődő fényforrás világította meg a sötét utcákat. A nap éppen lemenőben volt, mikor zsebretett kézzel baktattam a járdán. Az utcák kihaltak voltak, szinte alig járt egy autó a ködös utakon.
Lábaimat sietve kapkodtam egymást után, míg el nem értem a milliárdos polgármester házához. Hatalmas épület volt, tele ablakokkal. A sötétbarna ajtó elé álltam, majd nagyot sóhajtottam. Bekopogtam a házba, amiből a polgármester, Aubrey James kukucskált ki.
- Jó estét, polgármester úr. Bocsánat, hogy zavarom. Nem tudtam kihez forduljak. - motyogtam reszkedve. A lábaim remegtek, iszonyatosan fáztam.
- Jöjjön be! Mi történt magával? - invitált be az elegáns lakásba. Mikor beléptem egy nagy szobában találtam magam, tele aranyozott bútorokkal. A kilátás gyönyörű szép, a lakás pedig szinte filmbe illő helyszín volt. Minden vörös és arany színben pompázott. Csupa melegség járta át a tág szobákat.
- Bántott engem... Kitett az útra. Én.. Én nem tudom hova menjek, nagyon fáztam. - mondtam a polgármesternek hallkan, szinte suttogva. A férfi megdöbbenten pillantgatott maga elé, majd egy vízes kendővel sietett felém, amit sebemre tapasztott.
- Ki volt az? Ki bántotta? - kérdezősködött tágra nyílt szemekkel.
- Nem mondhatom el... - suttogtam közelebb hajolva. - Ha megtudja, hogy elmondtam, megöl.
- Itt biztonságban van. - dobott felém egy halvány mosolyt.
- Köszönöm az ellátását. És bocsánat. - mosolyogtam vérfagyasztóan a férfire. A polgármester összevont szemöldökkel bámult felém. Intett az ajtóban álló embereknek, akik pisztollyal kezdtek közeledni felém, de előkaptam fegyverem, aminek tartalma a közelgő férfiak testében landolt. A polgármester menekülni próbált, futott, ahogy csak bírta, de sikerült megelőznöm. Késemet a hasába szúrtam, minek hatására összegörnyedt a földön.
- Kérem... Ne! - kérlelte dadogva Aubrey. Szavaival nem törődve döftem szívébe késemet, majd hagytam elvérezni a földön. A többi inas a sikolyai hallatán lesiettek a földszintre, viszont ekkor érkezett meg az erősítés, a Rémek Légiója. Szinte se perc alatt elintéztük őket, majd hullákat a hátunk mögött hagyva siettünk el a bűntett helyszínéről ideiglenes otthonunkba, Madárijesztő házába.
- Ügyes voltál! - ölelt meg Jerome, majd egy puha puszit nyomott homlokomra. - Tetszik az új éned. Milyen érzés gyilkolni?
- Furcsa. Felszabadító. Furcsa, hogy nem érzek bűntudatot. Őszintén szólva, egy kicsit élveztem is. Az eddig dühömet most ki tudtam adni magamból. - bámultam a koszos csempéket a padlón. Onnantól viszont nem volt megállás. Gyilkos voltam. Elkövettem egy bűntettet, és még csak nem is bántam. Fogalmam sem volt mi ütött belém, de valahogy éreztem, hogy semmi jó nem fog kisülni ebből.