Egymás ellen

Chapter 1

Víz... Megnyugtató, langyos víz... Amióta az eszemet tudom a víz a második otthonom. Egyszerűen megnyugtat és elfelejteti az összes bajomat. A kapocs köztem és a folyékony elem között, az első babaúszásom óta egyre erősödik. A szüleim mindig is mondták, hogy különleges vagyok, amikor úszom. Nem értettem soha se, miért mondják ezt, de egy nap rájöttem... És ez a nap a tizenhatodik szülinapomon történt. Vagy ha így nem tudjátok beazonosítani, akkor azon a napon, amikor Loki megtámadta New Yorkot. Április 26-a... 2012... Egy chituri harcos leugrott az utcán elém. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Védekezés gyanánt felemeltem az egyik kezemet mire a mellettem lévő tűzcsapból a víz kilyukasztotta az űrlény mellkasát előttem. Csak felemeltem a kezem, nem csináltam többet. Olyan gyorsan hazafutottam, ahogy csak tudtam. Megijedtem... Félelmemben az összes ablakot és ajtót bezártam, ami körülöttem található volt. Egy pohárral a kezembe bementem a szobámhoz tartozó fürdőbe majd öntöttem egy kis vizet magamnak. Leültem az ágyamra és a poharat letettem az éjjeliszekrényemre. Csak néztem... Nem tudtam, hogy hogyan csinálhattam azt az utcán. Odanyúltam a bögréért mire az az ellentétes irányba elmozdult, így leesett és széttört. Hát a kedvenc bögrémnek itt lőttek... De mindegy is! Felesleges információ! Töröljétek a memóriátokból! Nem is tudom, hogy egyáltalán miért is mondtam ezt nektek... Hol is tartottunk? Ja igen! A kedvenc bögrémnek annyi! Akkor... Az eget szitkozódva összeszedtem a szilánkokat majd elindultam feltörölni a pocsolyát az ágyam mellett. Ahogy a rongyot a vízhez érintettem, arrébb ment. A másik kezemmel is megpróbáltam irányítani mire egy gömbé formáztam. Felemeltem és elkezdtem azt tanulmányozni. Azt gondoltam ez biztos lehetetlen... Ilyen nem történhet velem! Ja, persze! Gondoltam ezt egy hónappal ezelőtt naiv fejemmel. Emlékszem, hogy pont abban a pillanatban kopogott be apukám. Összeszorítottam az öklöm, így a víz a testembe került. Felpattantam és kinyitottam az ajtót.
-Igen? – néztem apukámra.
-Kincsem! Nem akarsz nekem valamit mondani? – fonta keresztbe a karját maga előtt.
-Neeem...
-Biztos?
-Te akarsz valamit mondani?
-Felhívott a nénikéd...
-És talán valami baj van ezzel?
-Te szakítottál Normannel és nem mondtad el?
-Tudod nem jöttünk annyira már ki...
-És ezt nekem két hónap után kell megtudnom?
-Tudom, hogy bírtad őt...
-Kedves srác volt!
-Mivel a kollégád fia.
-Ezzel mire célzol?
-Apa, New Yorkot megtámadták az űrlények és téged az érdekel, hogy én szakítottam Normannel?
-Csak egy választ akartam...
-Norman egy lehetőséget kapott Angliában az egyik speciális gimnáziumban...
-Ahha... - fújta ki a benne maradt levegőjét – És te jól vagy?
-Ami azt illeti...
-Virginia nénikéd mindent elmondott! – vágott a szavamba.
-A hangulatom nincs kapcsolatba Normannel!
-Kezdesz megijeszteni!
-Anya hazaért?
-Már előtted... Miért?
-Csak gyere velem! – ragadtam meg a kezét majd lehúztam a lépcsőn – Anya! – kiabáltam.
-Konyha... - jött a válasz. Betoltam oda apát is, így mind a ketten rámnéztek – Oh! Kicsikém, ennyire meghatott a szakításod azzal a fiúval?
-Most hagyjuk a pasis témát légyszíves! – állítottam egymás mellé őket – Mutatnom kell valamit!
-Megijesztesz Brook!
-Nálam már több perce megtette – mormogta apa.
-Figyeljetek! – nyitottam meg a csapott. Odaraktam a kezem, így a víz iránya teljesen megváltozott... Felfelé folyt...
-Ez mióta van?
-Hazafele vettem észre amikor megöltem egy űrlényt...
-Te vízzel öltél meg egy UFOt? – akadt ki anya – Mire használod akkor a karatét, a judót, a...
-Azt a sokféle harci mozdulatot amire megtanítottatok... Lefagytam! Nem gondoltam, hogy egyszer az életemben kell űrlényekkel harcolnom! Megijedtem is gyorsan felemeltem a kezem... - mondtam mire kirántottam a csap alól így anyáék csurom vizesek lettek a vízsugártól – Úristen! Nagyon sajnálom!
-Azt hiszem ideje lenne felhívni Virginia nénikédet... - nézett magán végig apa.
-Nem szereti, ha így hívjátok!
-Ez a neve... Nem tehetünk arról, hogy a főnöke elnevezte máshogy! – motyogta anya majd kiment a konyhából.
-Egyébként most nem egy konferencián van külföldön? – kérdeztem magamtól mire egyedül maradtam a helyiségbe – És egyébként is! Már a pasija a főnöke...
Utána persze semmi érdekes nem történt velem... Önkéntes segédmunka, együtt feltakarítsuk New York városát... UNALMAS! A nénikém egyből másnap át is jött, és mindent el kellett neki mondanom. MINDENT... De persze darálni kellett neki, ahogy mindig mivel a drága párja nem bír nélküle élni. De mindegy! Ilyen a mi kis tökéletes családunk. Suliba is jártam, persze mindent titokba elhallgattam mindenki elől. Ha ez kitudódott volna... Az életemnek lőttek volna! És valószínű, hogy a nénikém megölt volna a barátjával együtt... Mondjuk múltkor, amikor ünnepekkor találkoztam vele nem volt olyan rossz a pali. Aztán eljutottunk a mai napig... Az utolsó nap itthon. Bezipzároztam a bőröndöm majd lementem a nappaliba.
-Brook! – állt fel a kanapéról a nénikém.
-Azt hiszem mehetünk... - sétáltam le a lépcsőn.
-Kint megvárlak a kocsiba!
-Rendben! – bólintottam majd anyáék felé fordultam – Hiányozni fogtok!
-Nem leszel egyedül! – simogatta meg a kezemet anya – Nénikéd mindig ott lesz melletted! Meg biztos összebarátkozol valakivel vagy kikkel...
-És viselkedj jól! – jelentette ki apa – Vagy csak légy önmagad!
-Biztos, hogy ez nekem való? – néztem rájuk.
-Mi szurkolunk neked – puszilt meg anya majd megölelt – Ismerünk téged, tudjuk, hogy tetszeni fog neked! – engedett el majd jó szorosan átkaroltam apát.
-Hívlak titeket amint odaértem... - fogtam meg a bőröndöt majd kimentem a házból. Felnéztem és egyből lefagytam a látványtól.
-Idő van Brook! – húzta le az ablakot a nénikém.
-Te mióta járkálsz ilyen menő autóval?
-Nem az enyém... - mosolyodott el mire kiszállt egy számomra ismeretlen férfi a volán mögül és elém állt. 
-Happy vagyok! – nyújtotta a kezét mire kezet ráztam vele.
-Brook!
-Szép neved van!
-Neked meg különleges!
-Berakom a kocsiba a cuccod! – vette el majd beültem hátra – Személyi sofőr? – kérdeztem mire a nénikém elröhögte magát.
-Ő sem az enyém!
-Indulhatunk? – szállt be Happy mire mind bólogattunk – Harriman, itt jövünk! – mondta mire elindultunk.
Az út nem volt hosszú. Mondhatni, hogy csak a New Yorkból való kijutás volt nehézkés. Hallgattam a felnőttek beszélgetését. Üzletről volt szó, annyit ki tudtam szedni. Viszont, hogy milyen üzletről, azt már nem tudom. 
-És ha nem a katonaságnak, hanem a titkos szolgálatoknak gyártanátok fegyvert? – kérdeztem mire mindketten lefagytak.
-Te mindvégig figyeltél? – esett le először Happynek.
-Nem volt jobb dolgom... De komolyan! A katonaságtól könnyen el tudják rabolni a terrorista szervezetek a fegyvereket... Viszont például az FBIt, vagy a CIAt nem merik megtámadni. Még ott van a S.H.I.E.L.D. is! 
-Ebbe neked még nem kéne belefolynod Brook! – nézett rám a nénikém.
-De érdekel!
-Tényleg? 
-Igen! Segíthetek majd neked?
-Ezt meg kell beszélnem...
-A főnököddel? 
-Igen...
-Vagy inkább a barátoddal?
-Brook! – lepődött meg, hogy mit mondtam.
-Megérkeztünk! – állt meg Happy mire kinéztünk az ablakon.
-Uram atyám – szálltam ki majd körbenéztem – Ez az akadémia?
-Csak a kollégium része... - szólalt meg mögülem egy férfihang – Az edzőtermek, kiképzőtermek, és mindenféle terem a föld alatt van – magyarázta mire szembe fordultam vele – Virágszál!
-Mr. Stark! – biccentettem.
-Ugyan! Ezt már megbeszéltük! Mr. Stark az apukám volt! 
tegeződjél légyszíves!
-Rendben! De a Tony bácsit azt felejtsem el?
-Mindenképpen! – bólintott mire a nénikém mellé állt.
-Brook azt mondja nagyon érdekli a cég üzlete... - kezdte.
-Tényleg? – lepődött meg Tony – A Potts vérbe benne van az üzleti érzék... 
-Hát... Nálunk jobbat nem találsz! – pacsizott le velem a nénikém.
-Hát az biztos!
-Pepper! – szólt a nénikémnek Happy – Menni kell...
-Máris megyek! – biccentett majd mellém jött – Hívj, ha bármi baj lesz! Tonyba meg nyugodtan bízzál meg! Ő nagyon jó ember!
-Rendben! – mondtam majd megpuszilt és el is ment.
-Azt hiszem tetszeni fog az akadémia! – fogta meg bőröndömet Tony majd átkarolt és elindultunk befelé.
-Azt mondod?
-Én alapítottam!
-Akkor csak jó lehet – helyeseltem mikor beléptünk – Azta! – ámultam - Ez nagyon menő! – néztem körbe amikor elvett az asszisztenstől valamit.
-Itt van a tagsági kártyád! – adta oda – A kulcsod, szobaszámod, egyenruhád, és fél óra múlva megbeszélés a kantinban! – adta oda a bőröndöm majd elment.
Hát gyerekek... Így váltam én, Brook Smith, a Bosszúállók Akadémia új tanonca...