Itt várok rád!

Kilencedik fejezet

-Bocs, de várnak rám!- mondja nemes egyszerűséggel, majd a tengelye körül megpördülve elviharzik. Mi az isten baja van? Ma már körülbelül hdtszázmilliomodjára megforgatom a szemeimet és vissza megyek a pult mögé Ryleehoz. Jobb is, hogy nem követ tovább.-Ariaaaa...- húzza el a nevem végét Rylee miközben letörli a fekete márványpultot. -Igen?-
-Ki ez a macsó?- húzogatja a szemöldökét és egyszerűen a mosogatóba hajítja a rongyot, majd keresztbe tett kézzel felém fordul. Macsó?? Minden csak az nem. Nevetnem kell, ha arra gondolok, hogy Rylee szerint akármi is van köztünk ezzel az idegen sráccal. -Most min nevetsz? Rosszul láttam volna?- kérdezi meglepve. -Hát eléggé!- mondom éles hangon és összehajtogatva leteszem a pultra a zöld kötényem, gondosan ráteszem a névtáblámat és indulásra készen összeszedem a cuccaimat. Rylee a száját lebiggyesztve megsértődöttséget imitál, mikor közlöm, hogy haza megyek mert vége az első napomnak. -Nekem még maradnom kell egy órát, de holnap találkozhatnánk és elmesélhetnéd ki ez a titokzatos srác!- megint a szemöldökét húzogatja és mosolyogva követ amíg leakasztom a kabátomat és távozni készülök. -Figyu Rylee, majd felhívlak reggel de most hazamennék mert eléggé elfáradtam.- ködösítek, hogy eltereljük a témát a bukó "ismerősömről"-akit nyílván nem is ismerek, de Rylee azt hiszi igen. Mindegy is!- bólint és búcsúzóul megölel, majd minél gyorsabban, lehetőleg észrevétlenül kisietek az ajtón. A sötétben csak a holdfénye és az utcai lámpák gyér fénye világítja meg az üres utakat, ahol csak néhány lezengő ember sétálgat. Éppen az utcavégén fordulok be, amikor valaki a könyökömet fogva, visszaránt, mire ösztönösen előkapom a paprikasprét és szembe fújom az illetőt, mielőtt megvizsgálhatnám kivel állok szemben.