Itt várok rád!

Ötödik fejezet

A fekete bőrdzsekis fiú vissza sem fordul én pedig meghökkenve végignézem, ahogy elvonul a sarokig, majd sietősen befordul jobbra. Észbe kapok és ma másodjára felveszem a pofátlan fiú szemtét és az utca végén kidobom a szemetesbe. Hihetetlen mennyire érzéketlen, bunkó néhány ember! Az ő gyerekei fognak élni a szemétben, nem én! Már ha egy nő képes egy ilyen alaknak gyereket szülni...
-Sziaa Aria!- üdvözöl Rylee egy öleléssel, ahogy belépek az üvegajtón a bárba. Viszonzom az ölelést, majd felakasztom a kabátomat és a táskámat, majd követem Ryleet a pult mögé, a konyhába. -Úristen! Még sosem tanítottam be senkit. Érezd magad különlegesnek, kedves diákom!- mondja vidáman hadonászva a kávégép körül. -Nagyon is annak érzem magam!- mondom mosolyogva. -Tehát, az első dolgunk az lesz, hogy megmutatom mi hol van. Még nem nyitottunk meg azért üres a bár, addig megmutatok mindent és kezdheted is a pincérkedést!- hadarja, én pedig hevesen bólogatok és követem a mozdulatait. -Itt készítjük a kávét.- mutat a sarokra rögtön az ajtó mögött jobbra. Gyorsan bekapcsolja és gyakorlott mozdulatokkal elkészíti a csésze fekete kávét, majd átadja nekem a terepet. Kicsit ügyetlenül, de segítséggel sikerült elkészítenem a kávét amit utána elkortyolgattunk együtt. Elmeséltem Ryleenak a történetet, ahogy egy bunkó pasassal találkoztam idefele jövet. Legnagyobb meglepetésemre nevetni kezdett. -Jaj, Aria! Nem tudom nálatok vidéken hogy volt, de itt a városban az emberek mind ilyenek. Bunkók, pofátlanok, szemetelnek, káromkodnak, kirabolnak, fellöknek a metrón állva. Ez utóbbit át is éltem! Két hétig fájt a lábam amiért rálöktek egy bácsi járóbotjára.- a távolba merengve, nevet ahogy újra átéli a szerencsétlen pillanatot. Kicsit én is vele nevetek, de még mindig haragszom a fiúra amiért így leszólt. Még hogy apáca! Ő meg egy istenverte idióta!