Itt várok rád!

Huszonnegyedik fejezet

Az üres utcákon sietve, azonnal fázni kezdek amint az átázott ruhámba belekap a késő esti szél. -Ideadnád a kabátomat, légy-szí-ves?- vacogva kérem Justint aki sétálás közben a kezembe nyomja a kabátomat és a táskámat. Megállok és felveszem egy kézzel. Nyakig behúzom mert úgy érzem teljesen megfagyok idekint. -Siessünk! A végén még elvérzel!- mondja Justin idegesen lépkedve, majd elveszi a táskámat és a saját vállára rakva tovább sétál. Ha nem fájna ennyire a tenyerem most nagyot nevetnék azon, hogy áll a sötét külsejéhez képest a krémszínű nőitáska a vállán. Sietősre veszem a tempót és követem Justint két utcán keresztül, majd veszem a bátorságot és megszólalok: -Tulajdonképpen mivel is megyünk az ügyeletre?- kérdezem a szemöldökömet ráncolva. -A kocsimmal.- mondja egyszerűen. Visszatért a szűkszavú Justin. Az autója egy fekete-ki gondolta volna- valamilyen autó. A nagy sietségben nem volt időm felismerni milyen márkájú de nem is igazán érdekel. Justin kinyitja nekem az anyósülés ajtaját és megvárja amíg beszállok. -Ja hogy te ilyen uriember vagy?- kérdezem mosolyogva és ő is beszáll mellém. -Hogy tudsz mosolyogni mikor ömlik a kezedből a vér?- kérdezi értetlen arccal miközben kihajt a parkolóból az útra. -Fogalmam sincs.- mondom őszíntén. Valamiért mintha jobb kedvem lenne és megnyugodtam volna. Csak Samanthának szóltam vissza, aztán megtapsoltak ami jól esett, de azért nem dobott fel ennyire, hogy ezen mosolyogjak. Most pedig Justinnal ülök az autójában miközben megyünk az ügyeletre. Justin komolynak tűnik és mintha aggódna! Hogy keveredtem ide? És Justin aggódik? Kérdezem magamtól. Nevetnem kell, ha erre gondolok. Mintha nem is én lennék most. -Mi olyan vicces?- kérdezi felém pillantva Justin. -Semmi- mondom egyszerűen és a táskámban kezdek kotorászni a telefonom után.