Itt várok rád!

Tizenhetedik fejezet

-Szia Aria- mondja közömbösen. A szemöldökömet ráncolva várom, hogy mondjon valamit vagy megmagyarázza az itt létét, azonban meg sem szólal. Tovább indulok és hallom a lépteit ahogy követ. -Miért követsz?- kérdezem ingerülten, a vállam felett hátranézve. -Csak hazakísérlek- mondja egyszerűen, mintha ez teljesen hétköznapi és természetes dolog lenne, hogy hazakísér munkából. Értetlen arcot vágok, de sietős léptekkel tovább haladok a járdán. -Nem kértelek- szólalok meg percekkel később. -Tudom.- mondja egyszerűen. Egyáltalán nem bő szavú. Felidegesít ez a hosszas hallgatása ezért megtorpanok és a legközelebbi padon leülök. Oda is követ, majd nagyon közel helyet foglal mellettem. A lábaink összeérnek és zavar a közelsége, de nem tudok arrébb húzódni akármennyire is szeretnék. Mély levegőt veszek és felkészülök arra, hogy megint idegesíteni és cikizni fog, ha bármit mondok vagy teszek. -Magyarázd meg miért követsz! Nem értelek. Semmi közöm hozzád, csak odajártok a barátaiddal inni, ahol én dolgozom! Ezen kívűl semmi. Kérlek mondd el, hogy miért kísérsz haza amikor nem is ismersz! Mellesleg nagyon idegesítő és taszító alak vagy!- az út másik oldalát bámulva vágom a fejéhez minden gondolatomat. Hosszú másodpercek után sem válaszol, ezért oldalra fordítva a fejemet ránézek, és legnagyobb meglepetésemre találkozik a tekintetünk, ami azt jelenti, hogy eddig engem nézett. Zavarba jövök és elrántom a fejemet, majd az út másik felét pásztázom. -Azért kísérlek haza, mert meguntam a hülye haverjaim társaságát és gondoltam jó buli lesz megint téged idegesíteni. Mellesleg te is egy idegesítő, apáca vagy.- mondja kimérten.