Itt várok rád!

Harminchatodik fejezet

Nem is tudom mióta vagyok itt, de nagyon jól érzem magam. A negyedik feles után már nem számoltuk mennyit iszunk. Egyáltalán nem jellemző rám, hogy buliba járjak és igyak is, de talán nem árt néha kilépni a komfortzónámból. Rylee pár perce elment valamiért, nem hallottam csak bólogattam és vissza is mentem Liliékhez. Beszélgettünk kínos történetekről és teljesen értelmetlen hülyeségekről, de szerintem mind élveztük. Éppen nagyon nevettem egy hosszú buli utáni történeten amit Isaac mesélt, amikor torkomba ugrott a szívem, amint megláttam Justint. Nagyjából tíz méterre lehetett tőlem, és éppen Stella karolta át a vállát vihogva. Rögtön elszakítom a tekintetem róluk és lesütöm a szemem. Összeállt a kép. Justin és Stella járnak! Ezért nem akart megcsókolni, és ezért volt annyira kínos a helyzet! Meg egyébként is miért csókolna meg?? Jézusom! Oda minden jókedvem és erősen hasogató fejfájás nyilall a halántékomba egyik pillanatról a másikra. -Jól vagy, Aria?- kérdezi Lili miközben kedvesen megsimogatja a karomat. -Persze! Csak egy kicsit fáj a fejem. Felmegyek a mosdóba, egy perc és jövök!- mondom gyorsan mosolyt eröltetve  az arcomra, és siető léptekkel megyek be a terasz ajtón, hogy Justin ne vegyen észre, de nincs szerencsém. Még látom ahogy lelöki a válláról a csimpaszkodó Stellát és szó nélkül otthagyja a többieket. Gyorsítok a lépteimen, hátha sikerül leráznom, de véletlen neki megyek egy szőke, alacsony lánynak, akinek a felsőjére borítom a kezében lévő italt, mire fülsüketítő hangon sipákolni kezd. Ne már! Sietnem kell!! Nem törődök az utánam kiabált nem túl szép szavakkal és tovább sietek  egyenesen emeletre. A lépcső tetején hirtelen megállok, mert érzem, hogy forogni kezd velem a világ. Sötét foltokat látok, és egyre jobban hasogat a fájdalom a halántékom környékén. Szorosan lehunyom a szemem és belépek az első szobába ami üres, majd az ágyvégébe ülök és a térdemre hajtom a fejem, azt várva, hogy elmúljon a fájdalom. ,,Soha többet nem iszom!" suttogom magam elé, de észre sem vettem, hogy már nem egyedül vagyok a szobában. A hangjából felismerve, Justin nevetni kezd, majd mellém ül a földre.