Tehetetlennek érzem magam, mert nem fogom tudni lerázni, viszont nem akarom, hogy hazáig kísérjen mert akkor megtudja hol lakom és zaklatni fog. -Ki az a srác aki odahívott az asztalotokhoz?- kérdezem hosszas hallgatás után. Nagyot sóhajt, jobb kezével beletúr a hajába és nevetve folytatja: -Egy seggfej!- meghökkenek a válaszán és a szemébe nézek, de nem zavartatja magát, továbbra is a haját igazgatja. -Azt hittem a barátod.- mondom halkan a cipőmet bámulva. Újra nevetésben tör ki és kezdem egyre furábbnak érezni a helyzetet. -Nekem nincsenek barátaim! Senki! Kurvára nem ismernek. Nem is érdekli őket semmi a pián és a bulikon kívűl. Csak azért lógok velük, mert be visznek jó házibulikba és mert rajtuk ragadtam már évek óta.- mondja dühösen a fejét rázva, majd mintha valami megváltozna a szemében, stílust vált. -Amúgy semmi közöd hozzá.- mondja érzelemmentes arccal és a nyelvpiercinigét kezdi forgatni a fogai közt. -Akkor menj vissza a hülye barátaidhoz és ne kövess hazáig, ha ilyen bunkó vagy!- mondom ugyanolyan hangsúllyal, de legbelül érzem, hogy nem akarom elküldeni még. Meglepődök, amikor hirtelen felpattan és egy szó nélkül, zsebre tett kézzel elvonul, de nem a bár felé hanem egy teljesen más irányba. Utána nézek, és azon agyalok, vajon visszanéz-e még...de nem, csak eltűnik a sötét utcában, ahol a közvilágítás is a szokásosnál gyérebb fénnyel világít. Lesütöm a szemem és mélyen beszívom a levegőt az orromon, majd felpattanok és hazafele kezdek sétálni az üres Budapest utcáin.
YOU ARE READING
Itt várok rád!
RomanceAria Hoffman egy 19 éves átlagos lány, aki egyik napról a másikra kiköltözik szülővárosából, hogy Budapesten elkezdhesse a nagy betűs Életet. Kivesz egy lakást, és kezdő állásban egy bárban kezd felszolgálóként. Nagyon sikeres a munkájában és egyre...
