Itt várok rád!

Harmincharmadik fejezet

Mégis mekkora az esély arra, hogy pont találkozzak Samanthával egy házibulin egy ilyen nagy városban? Nem is én lennék, ha minden simán menne egyszer. Lenézően végigmér majd gúnyosan felhorkant. -Mit keres egy ilyen ,,ribancoknak" való buliban egy közönséges pincérnő?- kérdezi idegesítően nyájas hangon, a kezével idézőjelet rajzolva a levegőbe, majd a mosdóhoz lépve egy új réteg szájfényt ken az ajkaira. -Most már semmit. Nem nekem való ez a hely.- mondom rezzenéstelen arccal, menekülőre véve a figurát, de még visszafordulok Samantha hangjára: -Justin is itt van. Miért nem keresed meg, hogy tovább játszd magad neki?- kérdezi a rúzsát igazgatva, majd felém fordulva gúnyosan mosolyog. -Tessék?- kérdezem meghökkenve. Tovább játsszam magam neki? Nem játsszon magam senkinek! -Jaj, drágám! Ne tegyél úgy mintha nem tudnád miről beszélek.- kérdőn nézek rá, mert még mindig nem igazán értem mikor játszottam magam akárki előtt is. -De kis ostoba vagy!- mondja nevetve, majd folytatja: -Mindig ott vagy a bárban mikor mi is...te szolgálsz ki minket...jelenetet rendezel, hogy a középpontba kerülj...nem vagyok vak!- mondja kis hatásszüneteket tartva én pedig átgondolom az egészet majd értetlenül meredek rá. -Ott dolgozom! Az a dolgom, hogy kiszolgáljam a vendégeket!- mondom, mintha ez eddig is teljesen egyértelmű lett volna. Újra nevetni kezd idegesítően vékony hangon, majd szánakozó tekintettel végigméri a ruhámat és a nevetését visszatartva szól egy utolsót, amolyan ,,elköszönésképpen": -Csini ez a kardigán.- megsemmisülve állok a mosdónak támaszkodva és próbálom feldolgozni a hallottakat, amikor valaki kopogni kezd, ezért kikáltom, hogy egy pillanat, majd kicsit rendbe hozom magam és kimegyek a fürdőszobából. Újra hallom a dübögő zenét ami szétszakítja a dobhártyámat. Nem igazán van kedvem visszamenni az alsószinti tömegbe, hátha elkerülöm a találkozást Justinékkal, és talán Rylee is megérti majd később, hogy miért bújkáltam az emeleten. Megpillantok egy ajtót, ami résnyire nyitva van, de pont elég ahoz, hogy megbizonyosodjak róla, teljesen üres. Ez tökéletes lesz most. Gyorsan belépek a szobába és magamra csukom az ajtót abban reménykedve, hogy senki nem akar majd bejönni amíg valahogy megpróbálok hívni egy taxit, hogy meglóghassak. Azonban meglepődök, amikor valaki kopogás nélkül benyit a szobába én pedig lesütöm a szemem, mikor találkozik a tekintetem Justinéval.