Itt várok rád!

Negyvenedik fejezet

Hétfő, kedd, szerda, csütörtök és még péntek is. Egyszer sem jöttek Justinék a bárba. Szerintem más helyet kerestek a hétvége után. Justin elmondta volna nekik az este történteket, vagy csak Samantha miatt nem jönnek ide? Ahj fogalmam sincs! A kanapén ülök és nagyon egyedül érzem magam már napok óta. Rylee hétvégére is be van osztva ezen a héten, így nem tudunk találkozni én pedig itt ülök egyedül, egy tálból popcornt eszegetek és a tévét kapcsolgatom, de egyszerűen semmi nem köt le. Végül megnyomom a kikapcsoló gombot és végzek ezzel a lustálkodással. -Szia anya! A hétvégére meglátogatlak titeket, nem gond?- szólok a telefonba idegesen és a szám szélét harapdálva várom a választ. -Persze drágám! Nyugodtan gyere, úgyis sütni készültem!- mondja feldobódva a telefon másik végéről, mire halvány mosoly húzódik az arcomon és gyorsan elköszönök anyától, majd pakolni kezdek. Annyira örülök, hogy végre történik valami és nem kell még két napot a tévé előtt kuksolva töltenem. Villámgyorsasággal pakoltam be egy sporttáskába pár otthoni, laza ruhámat és néhány fontos dolgot. - fogkefe, telefon töltő, blablabla - aztán lesiettem a vonathoz és az első járattal indultam egyenesen Szegedre, vagyis anyuékhoz.  A vonat szinte teljesen üres volt, az én vagonomban velem együtt négyen voltunk. Egy idős pár, egymás mellett ülve, a vagon végében. Mellettem egy fiatal srác, nagyjából tizenhat éves, és velem szemben egy lány, olyan tizenkilenc-húsz év körüli. A fülhallgatója végig a fülében volt, így ha akartam volna se tudtam volna beszélgetni vele, ezért egész úton csendben utaztam. Néha átpörgettem az insta-storykat, de mások izgalmas életéhez képest azt enyém eltörpül, úgyhogy a saját érdekemben kiléptem. Azt hiszem az önbizalmam valahol elhagytam még Szegeden, remélem most szándékozik visszaköltözni, mert kezd hiányozni. Az ablaknak döntve a fejem próbáltam túlélni az utat, és néztem a tavaszi napsütötte tájat.