A Végzet kardja [✔] {Javításra vár}

~48. - Juhynie, a lótusz virág istennő~

KinMoo

Egész éjszaka bent voltunk a kórházban, és figyeltük kettejüket. Őszintén én abban a szép reményben voltam, hogy Desmond pár perc, óra múlva elkezd magához térni, de túl szép remény volt. Még éjfélkor is ugyan olyan rossz állapotban volt, sőt egyszer egy orvos és egy nővér beszaladtak hozzá, mert egyre lassabban vert a szíve. Szerencsére megtettek mindent azért, hogy ismét normális tempóban verjen, így nem kellett attól félni, hogy azok a hasznavehetetlen, kibaszott gépekkel is leálljon a szíve.

Persze tudom, hogy azok a gépek főképp nem tehetnek semmiről, de ha már azért vannak rákötve, hogy életben tartsák, akkor tegyék is!

Jackson apja pár órával a műtét után futott be. Teljesen kiakadt, hogy a fia majdnem meghalt, és még így is kritikus állapotba került. Son Wang egy kicsikét ijesztő férfi, ha ideges, bár inkább volt kétségbeesett. De még úgy is ijesztő volt. Végül Róbert megtudta nyugtatni, mégis Jinwoo volt az, aki azt tanácsolta nekik, hogy menjenek haza és pihenjenek. Nagyon nehezen akaródzott nekik hallgatni rá, de végül beleegyeztek.

És így mi hatan éjfélkor még mindig az intenzíven ültünk, és felváltva figyeltünk rájuk. A nővérek, és az egyik kezelő orvosuk mondták, hogy haza kell mennünk, mert nem lehetünk bent amikor már lejárt a látogatási idő. Végül Junhoo és ismételten Tay kiálltak értünk, hogy sehova se fogunk menni addig, míg mindketten kinyitják a szemeiket.

Tay olyan szinten kifordult önmagából, hogy én is alig ismerek rá. Folyton Dest piszkálta, hergelte, és bunkózott is vele. Most mégis úgy bánik vele, mintha legjobb barátok lennének. Habár az a barom lehet így is nézett rá, csak benne volt az, hogy állat nélkül a királyi vérvonalban van.

Habár mivel Junhoo és Tay velünk voltak Desmond szobájában nem csak infúzió volt, hanem vér tasakok is. Borzalmas, hogy kettejük szobája között alig vannak különbségek, mégis Des rosszabb állapotban van, mint Jackson.

Sóhajtva megdörzsöltem az arcomat, s hátra dőlve a széken Des arcán tartottam tekintetem. Zénó Momoya nyaka körül feküdt, Jarlt és Lunat a szárnyaiban tartotta, s úgy álltak az ablak előtt Desmondot nézve. Yuuki ott ült Momoya mellett, akinek fején Eoji állt. Mindenki aggódott kettejükért, de valamelyest jobban Desért, mint Jacksonért. Ámbár úgy vélem valahol ez érthető is.

- Mindjárt fél egy - sóhajtotta Doyun, majd egy ásítást takarva hátra dőlt a székben. - Egyszer le akart állni a szíve, még az orvosok is azt mondják, hogy nem biztos, hogy megéli a reggelt. Mégis miért kell ennek a fiúnak ennyi rosszon átmennie?

- Te magad is tudod a választ - válaszolt Jinwoo.

- Az egy dolog, hogy ő Kim Shin örököse, de ez azért durva egy 22 évesnek - sziszegte. - Haldoklik, felfogtátok?

- Szerinted nem?! - akadt ki rá emelve barna szemeit. - Hiába gondolkozunk ezen, ha nem tudunk semmit se tenni, csak reménykedni. Reménykedni, hogy valami csoda folytán megmenekül, és kinyitja a szemeit. - Doyun nyitotta a száját, de sóhajtva becsukta megrázva a fejét.

- G-gazdám.. - Momoya dadogására Junhoo felkapta a fejét. - V-valaki.. - Falfehér arccal nézett hátra ránk, amire felpattantunk. Ablakhoz lépve látható lett, hogy Momoya miért ijedt meg. Padlóból lassacskán növekedni kezdett egy virág, s amint megállt váratlanul nagy fényt árasztva kinyílt a feje, ami vérvörös lótusz virág volt.

- Mi ez? - néztem Junhoora. Szemöldök ráncolva nézte a virágot, ami ugyan az, mint Ji-yong mellkasán. Ahogy a többiek tüdejében rekedt a levegőjük vissza néztem. Lótusz virág változni kezdett, és emberi alak lett egyre láthatóbb. Egy nő, aki ha csak emberi alakban jelent volna meg, rögtön rámondtam volna, hogy lótusz virág.