A Végzet kardja [✔] {Javításra vár}

~14. - Kihívás(ok)~

Hétfőn az egyetemi kapu bejárata előtt álltam, és egyáltalán nem volt kedvem bemenni. Igaz eddig apával érkeztem meg, de nem volt kedvem ahhoz, hogy egy autóba üljek vele, és Yoonsuk hyunggal. Bár főképp olyan találkozásra akarok felkészülni, ami számomra egy vitatkozással fog végződni.

Mély levegőt véve megtettem az első lépést, és reménykedtem magamban, hogy legalább a teremig eljutok anélkül, hogy találkoznék Ji-yonggal. Félreértés ne essék, szeretnék vele találkozni, beszélgetni, de ezekben a napokban jobban szeretnék egyedül lenni.

Főképp amiatt, ami este történt velem. Apa rendes volt velem, kedves, én mégis teljes ok nélkül felidegesítettem magam, és kiabáltam vele. Észnél voltam, de egyszerűen nem tudtam magamon uralkodni, és láttam is apa döbbent tekintetét. Persze utána Bew elmondta, hogy a bennem lévő fehér sárkány miatt történt minden.

Képes rajtam keresztül kimutatni a dühét, és a bánatát. 

Először nem értettem, hogy miről beszélt, majd fokozatosan megértettem. Hiszen én vele nem harcoltam, se nem láttam még, hogy hallgasson rám. Vagyis teljesen felesleges az elhatározásom, ha még meg szelídíteni se tudom. De ha az sikerül, akkor lehetséges, hogy lemondd a bánatáról. És az nekem kedvező lenne, mert akkor tudnék továbbra is rendesen beszélgetni másokkal, úgy hogy nem idegesítem fel magam ok nélkül. De ahhoz, hogy találkozhassak vele, el kell érnem, hogy ő is akarjon velem.

Belépve a egyetem ajtaján szétnéztem, de valamiért mindenki engem nézett, ami kifejezetten idegesítő volt. Bár addig megnyugodtam míg Ji-yongot nem láttam. Mégis bennem volt az, hogy valami olyan történt, amiről én még nem tudok. Ez pedig feszélyezett.

Kétkedő lélekkel sétáltam tovább, de ahogy haladtam előre úgy bámultak végig rajtam, és amint elhaladtam mellettük rögtön sugdolózást hallottam.

Mégis mi történt?!

- Desmond. - Kim Doohoon professzor hangjára megtorpantam. - Beszélhetnénk? - Komor arcát látva már valóban nem értettem semmit. Aprót bólintva követtem őt az irodájáig. - Ülj le. - Asztala előtt lévő székre ültem, és őszintén féltem, mivel ha Doohoon professzor mérges, abból soha semmi jó nem sül ki.

- Valami rosszat tettem? - Leült a székére, de nem nézett rám.

- Nem. - Sóhajtásán a szemöldökeim ráncoltam. - Desmond, láttak téged. - Még értetlenebbül néztem rá. - Tegnap pár lány látott téged a parkban egy sárkánnyal. - Felismeréstől sóhajtva temettem az arcom a kezembe. - Ez nem gond, ne vedd úgy.

- Már miért ne lenne gond?! - Kiabálva emeltem fel a fejem. Láttam Doohoon professzor döbbent szemeit, de abban a percben nem érdekelt. - Senki nem tudhat Bewitcherről, se a másikról!

- Desmond, nyugodj meg. - Szitkozódva felálltam, és az ajtó felé sétáltam, mégis amikor Uri elém repült csak még inkább felidegesítettek. - Azt mondtam, hogy nyugodj meg. És ülj vissza! - Hátra néztem rá a vállam felett. - Nyugodj meg, különben elő fog jönni, és azt kétlem, hogy akarnád. - Bal kezemre néztem, amin a sebem enyhén, de lüktetett. - Ülj vissza. - Sóhajtva elfordultam az ajtótól, és vissza leültem a székre, de nem néztem a professzorra. - Apád azt mondta, hogy innentől jobban kell figyelni rád, és egy teljesen más kiképzést fogsz kapni.

- Mi? - Értetlenül néztem rá. - Már miért kellene másik? Egyébként se járok.

- Azért, mert elhitetted mindenkivel, hogy nincsen állatod. - Sziszegésére elfordítottam a fejem. - Láttak téged az állatoddal, tehát már nem tudod takargatni.

- Jó, ezt felfogtam. - Bólintottam. - De miért kell másik kiképzés?

- Hogy segítsünk. - Félszemmel ránéztem. - Meg kell szelídítened, különben nem csak másokban teszel kárt, hanem saját magadban is. - Elfehéredve néztem a professzorra. - Most még csak kiabálsz, és meggondolatlan vagy, de ha ezt így folytatod, akkor még öntudat nélkül is előhívhatod, de akkor nem te fogod őt irányítani, hanem ő téged.