A Végzet kardja [✔] {Javításra vár}

~12. - Fehér sárkány~

Desmond

Szemeimet nyitogatva próbáltam betájolni, hogy pontosan hol is lehetek, de pár pislogás után felismertem a szobám plafonját.

- Desmond? - Hang irányába fordítottam a fejem, de akit láttam, azon a szemöldökeim ráncoltam.

- Doohoon professzor? - Csak mosolyogva intett, amivel még inkább összezavart. - Mit keres itt?

- Inkább te mondd, hogy mi van veled. - Még mindig értetlenül néztem rá. - Nem emlékszel semmire? - Elgondolkodva néztem a szobám plafonját.

- Azt tudom, hogy este apával elmentünk ahhoz az emberhez, aki megölte anyát. Valamiről beszéltem a férfival, majd valamiért előhívta a kardját, és megvágta a kezemet, onnan képszakadás az egész. - Professzor felé fordítottam a fejem, de ő érzelem mentes szemekkel nézett rám.

- Városi könyvtár börtönében voltatok? - Bólintottam. - Ahol az az őrült gyilkos van? - Ismét bólintottam. - Tehát a te anyukád volt az áldozat. - Erre már nem reagáltam.- Ne haragudj.

- Nem értem miért kér elnézést. - Érzelem mentes arcára apró mosoly került. - De arra nem válaszolt, hogy mit keres itt.

- Én pontosan azért vagyok itt, ami itt van. - Bal kezemre mutatott, mire oda fordítottam a tekintetem, de amit láttam azon már a szemöldökeim ráncoltam. Egy hófehér sárkány tekeredett az alkaromon, akár Bewitcher jele.. - Plusz arra is kíváncsi lennék. - Jobb kezemre mutatott, amit már próbáltam a takaró alá dugni, de ő nála nem sokat érek el vele.

- Megmagyarázom. - Mosolyogtam rá.

- Azt nagyon ajánlom. - Száj húzva elfordítottam róla a fejem, mégis amikor megláttam a kitört ablakokat attól féltem ismét elájulok. - Arról majd apádat faggasd.. - Kínos nevetésére ránéztem, majd újra az ablakaim felé. Megölöm apát!

~***~

- Szóval, - Apa megköszörülte a torkát, de nem nézett a szemembe, bár nem csodáltam. Mindig is a fejemhez vágta, hogy olyan szúrósan tudok nézni mint anya, és az ő tekintetét nem bírta elviselni, így az enyémet sem. - valóban nem emlékszel?

- Nem. Mi történt? - Itt már felém fordította a fejét.

- Kijöttél a cellából erősen vérző kézzel. - Bólintottam. - Az autóig bírtad, de az autóban már elvesztetted az eszméleted, de csak itthon tudtam lekezelni a sebed. És e seb miatt azt hittem, hogy csak vérveszteséged van, ezért nem ébredtél fel, mégis amikor másnap reggel 10-kor se ébredtél fel, akkor már valóban aggódtam. Ekkor történt, hogy benyitottam hozzád, és az egész szobában fehér füst gomolygott, ami még a kinyitott ablakon se szállt ki.

- Kinyitott? - Bólintott. - De hisz az összes kivan törve. - Kerekre nőtt szemekkel nézett rám, mire Doohoon professzorra néztem.

- Ne nézz rám, én már úgy mentem be, hogy ki vannak törve. - Értetlenül, de bólintottam. - Szerintem erről a lelkedben lévőket kellene kérdezned.

- Lelkemben lévőket? - Ekkor nem én voltam az egyetlen, aki értetlen volt, hanem apáék is.

- Desmond, te egy egész napot végig aludtál, és most azt vonjam le a kérdésedből, hogy nem is a lelkedben voltál?

- Utoljára a lelkemben olyan.. - Elgondolkodva néztem magam elé. - Egy hónapja volt. - Néztem vissza a professzorra, de ő elnyílt ajkakkal nézett rám.

- Ah! - Orvos hirtelen kiáltásán összerezzentem. - Ezért védte. - Apáék tekintete megváltozott, de én semmit sem értettem.

- Megmagyaráznátok végre?! - Csattantam fel ráütve a dohányzó asztalra, de ettől megfájdult a kezem.

- Desmond. - Kezem simogatása közben Doohoon professzorra néztem. - Emlékszel, hogy miért akartál a városi könyvtárba menni? - Bólintottam. 

- Megkeresni a Végzet kardjáról szóló könyvet. - Máris lesajnáló lett a tekintete. - Most mi az? - Zavartan néztem végig rajtuk, de mindenki úgy nézett rám, amin már a szemeimet forgattam.

- Nem mondtad el neki? - Yoonsuk hyungra kaptam a tekintetem, de ő apát nézte.

- Nem hittem, hogy képes lesz rá. - Felváltva néztem rájuk, majd a mellettem ülő professzorra, de ő maga elé bámult.

- Tehát ki akart védeni? - Orvos nyitotta a száját, apa mégis befogta neki, amin a szemöldökeim ráncoltam.

- Ezt beszéljük meg ketten a szobádban. - Professzor szavaira aprót bólintottam, és felálltam a lépcső felé sétálva.

~***~

Professzor az íróasztalom maradványai közül felállította a székemet, és ráült, én pedig lehuppantam az ágyamra, mégsem nézett rám.

- Előtudod hívni a sárkányod? - Bólintottam. Felemeltem a kezem, mély levegőt vettem és kifújtam, majd kezdett láthatóvá válni a fekete füst. Bew felemelte a fejét, mégis valami más volt vele, agresszivitást éreztem a jelenlétéből.

- Bew? - Nem volt a kis sárkány alakjában, akkora volt akár az ágyam, és könnyedén a hátam mögé feküdt. Mégis a legszembetűnőbb változás nála a vörös szemek voltak. - Mi bajod? - Félszemmel rám nézett, de el is fordította a fejét, amin a szemöldökeim ráncoltam.

- Tehát még beszélni se beszél veled. - Professzorra kaptam a tekintetem. - Vajon akaratosan zárt ki a lelkedből? - Bewitcher morogni kezdett, bár amikor a farkával átölelte a hasam, valóban értetlenség futott végig rajtam. - Oké, oké. - Doohoon professzor feltett kezekkel hátra dőlt a székben. - Nem akarok neki ártani. - Szavaival annyit ért el, hogy abba hagyta a morgást.

- Szóval? - Bew felém fordította a fejét.

- Igaza van. - Összeráncolt szemöldökkel néztem rá. - Szánt szándékkal nem engedtelek be a lelkedbe.

- Mi? Miért?

- Mert valaki nem volt kiszámítható állapotban, és nem akartam, hogy bajod essen.

- Valaki? Kiszámítható állapotban? - Bólintott. - Nem éppen értelek, tehát beszélj normálisan. - Szemei kezdtek megváltozni, és már a megszokott fehér szemek néztek vissza rám.

- Ha nem volt kiszámítható állapotban, akkor miért jött ki, és védte? - Bew a professzorra nézett.

- Ugyan azért, amit most mondtál. Nem volt kiszámítható, tehát azokat akarta bántani, akik Desmond közelébe próbáltak férkőzni. Ezért harapta meg az orvost is. - Én csak a fejem kapkodtam köztük.

- És a dulakodás?

- Ki kellett jönnöm, és vissza kényszeríteni őt Desmond lelkébe, ezért néz ki így a szoba. - Professzor bólintott, én meg egyre jobban összezavarodtam.

- De most, hogy kint vagy, nincsen kiszámíthatatlan állapotban?

- Már nincsen, valahova elrepült lenyugodni. De valójában nem rossz ő, és nem is akart bántani másokat. - Professzor a szemöldökeit ráncolta. - Egyszerűen fájdalmasak számára az emlékek, amiktől megbolondult, ezért szállt meg egy olyan embert, aki egyébként egy egyszerű ember.

- És miért jött ide akkor? - Professzorról Bewre néztem, de ő engem nézett.

- Mert itt volt Desmond. - Saját magamra mutattam, mire bólintott. - Tudod.. - Elnézett rólam, majd újra rám. - Vannak olyan titkok, amikről te még mindig nem tudsz, és őszintén úgy véltem jobb ha nem is fogod megtudni őket. De mivel ő itt van, meg kell tudnod neked is.

- Értem. - Bólintottam. - És mégis miben hazudtál még?

- Ez az egyetlen hazugságom, bár nem is hazugság, csak rejtegettem előled. - Sóhajtva elfordítottam róla a fejemet.

- Tehát ki van bennem? - Professzor szánakozó szemekkel nézett rám, ami még inkább idegesített.

- Fehér sárkány. - Bewitcherre kaptam a tekintetem. - Végzet kardja, benned van..

🍁

Hm-hm..