A Végzet kardja [✔] {Javításra vár}

~52. - Egymáséi~

Egy hét letelte után kiengedtek a kórházból, ettől függetlenül megígértették velem, hogy nem fogok harcolni, se gyakorolni, mert visszakerülhetek. Annyira nem örültem neki, de végül beleegyeztem.

Mégis pont ezért történt úgy, hogy amint kiengedtek én látni akartam Hoseokot és Wonhot, akiket bezártak a könyvtár börtönébe. Nem tudom, hogy hogyan fogok rájuk reagálni, vagy egyáltalán ők rám. De legjobban Jacksont féltettem, aki kijelentette, hogy velem jön. Tudtam, hogy legjobb barátok, mégis börtönben vannak, mert meg akartak engem ölni.

De szem előtt kell tartani, hogy egyedül azért tették volna meg, mert Ji-yong irányította őket. És azon kívül, hogy Hoseok hasba szúrt, nagyobb gondot nem okoztak. Persze tudom, hogy már ez is gond, de akkor se saját akaratából tette.

Épp ezért késő délután aggodalommal a lelkemben szálltam ki az autóból, és felnéztem a könyvtár épületére. Becsaptam az autó ajtót, és Jacksonra néztem, aki akkor szállt ki. Amint becsukta az ajtót előrébb sétáltam, s ahogy mellém ért megfogtam a kezét, mire összefűzte az ujjainkat.

Az egész út alatt hallgatag volt, ami nem tetszett. Főleg, hogy még most is csendben van, és csak néz előre, mintha lélekben nem is itt lenne. Ezért nem akartam, hogy jöjjön, de hajthatatlan volt, és mindenáron jönni akart. Sóhajtva elnéztem róla, és egymás mellett elindultunk a nagy kapu felé, ami magától szét nyílt. Jinwooék tudnak arról, hogy ma el jövünk hozzájuk, de arra nem számítottam, hogy még a könyvtár ajtajában is köszönteni fognak. Hiszen Siu mosolyogva nyitotta ki őket, és minket várva állt az ajtóküszöbön.

- Sziasztok - köszöntött. - Hogy vagytok? - Felváltva nézett ránk.

- Mintha a halálomon lettem volna - válaszoltam, mire megkaptam lesajnáló szemeit, amire elmosolyodtam. - Jinwooék?

- Lent vannak már - bólintottam. Jacksonra pillantott, aki lehajtott fejjel állt, de egy szó nélkül hátat fordított, és belépett, amit mi ketten is követtünk. Ugyan azon az úton mentünk le a börtönbe, ahol legelőször is, csak most nem leskelődtem. Ahogy akkor Jinwoo mondta.

Ugyan ahhoz a vasajtóhoz érve mély levegőt vettem, s lassan kifújtam. Csak utána követtem Siut magam után húzva jacksont. Pontosítva megtorpantam a küszöbön, ami miatt a hátamnak ütközött.

- Jackson - néztem rá, de döbbenten kapta fel a fejét. - Nem kell erőltetned ezt. Én is csak beszélni akarok velük, semmi többet. Hamar végzek, addig megvárhatsz itt.

- Nem! - sóhajtva fordultam felé.

- Egyfolytában magad elé bambulsz, és túl csendes vagy. Hülye is látná rajtad, hogy felzaklat az a tudat, hogy a barátaid börtönben vannak - mondtam a szemeibe nézve. - Egyáltalán nem akarom, hogy bajod essen ebből.

- Nem lesz bajom - mondta halkan, amivel a szavai ellentétét bizonyította. - Látni akarom őket. - Nem válaszolva elfordultam tőle, és átléptem a küszöböt, amit akadozva követett.

Le érve a börtönbe két folyosót lehagyva szemem sarkából megláttam Jinwooékat egy cella előtt. Arra véve az irányt már felfigyeltek ránk, s arrébb álltak, amit látva próbáltam mindenféle látványra felkészülni. De amit láttam meghűlt bennem a vér. Mindketten a cella végében ültek, mindkettejüknek véres a feje, és a kezeik. Falakra terelődött a tekintetem, amiken meg láttam a vér nyomokat.

- Bűntudatukkal nem tudnak mit kezdeni, ezért fájdalommal akarják levezetni - KinMoora kaptam a tekintetem. - Nem régiben annyira megsebezték magukat, hogy sok vért vesztettek, és Wonhonak eltört a csuklója. - Jackson közelebb lépet hozzám, s másik kezével megfogta az alkaromat. - Kapnak nyugtatót, amit nem régiben adtunk be nekik - bólintva a két fiú felé fordultam. Lábaikat felhúzták a mellkasukig, és átölelve őket bambultak a semmibe. Borzalmas volt így látni őket.