A Végzet kardja [✔] {Javításra vár}

~43. - A fürdőszobában..~

Desmond

Jackson 60 percet hősiesen kibírt, igaz megszenvedett vele, de kibírta. Nagy fájdalmai voltak, amiket még látni is rossz volt, és ahogy figyeltem őt mart a lelkiismeret-furdalás. Mégse panaszkodott.

Ahogy letelt a 60 perc elengedtem a kezét, és amint a sebe összeforrt hüvelykujjammal a tenyerét masszíroztam, hátha jobb lesz neki.

- Ügyes voltál. - Suttogtam fülébe. Mély levegőt vett, s lassan kifújta. - Azért meg vagy? - Kérdeztem mosolyogva. Bólintott, mire mindkét kezemmel átkaroltam a hasát jobban húzva magamhoz. Nyöszörögve elkezdett helyezkedni, míg már oldalasan ült az ölemben és kezeivel átkarolta a nyakam közben fejét a nyakhajlatomba döntötte. - Sohasem hittem, hogy a viselkedéseddel a vonzódásodat leplezed.

- El akartam magamtól dobni ezen érzéseket. - Motyogására félszemmel ránéztem. - Már első látásra megtetszettél nekem, és mindennél jobban melletted akartam lenni, és ez megijesztett. Kerülni akartalak, közeledbe se lenni, amivel a saját szívemet fájdítottam. De akkor Junhoo elhozott ide, s ismét találkoztam veled. Amint megláttalak az érzelmeim elemi erővel szabadultak fel, csak aztán megláttalak Zek-el. - Kezeivel erősített a szorításán, mire egyik kezemmel az oldalát simogattam. - Ekkor kerített hatalmába a reményveszettség érzet, amivel nem tudtam mit kezdeni. Féltékeny voltam rá, mert ő volt melletted, és nem én. Neki adtad a szíved, és nem nekem. - Hangja egyre halkult. - Önző módon csak magamnak akartalak, de szem előtt tartottam, hogy mégis őt választottad. Ezért próbáltam eldobni magamtól az érzelmeim, nem ment.

- Nem lett volna egyszerűbb, ha elmondod? - Kérdeztem óvatosan.

- Ugyan mire mentem volna vele? - Hangja rekedt lett. - Inkább magamban tartottam, és szenvedtem a reményveszettséggel és a viszonzatlan szerelemmel, minthogy a képembe vágd az elutasításodat. - Meleg cseppek potyogtak a bőrömre, ami fájdította a szívemet.

- És most, hogy Zek meghalt rájöttél, hogy van esélyed? - Feje ingatásán a szemöldökeim ráncoltam.

- Még csak az eszembe se jutott ilyesmi. - Suttogta. - Vigasztalni akartalak, melletted lenni, hogy a támaszod lehessek. Igaz vágyaim is voltak, de valahol be értem volna annyival, hogy engem nem löksz el magadtól, hanem megbízol bennem. De előző nap Tay elmesélte hogyan ismerkedett meg NamJoonal.

- Hogyan? - Kérdeztem kíváncsian.

- Amikor először találkoztak NamJoon párkapcsolatban volt egy férfival, aki csalta őt. Tay sose adta fel a szerelmét, pedig azokkal szenvedett amikkel én. Visszautasítást kapott, kétszer is, akkor se adta fel. És látod hova jutottak. - Bólintottam. Az a kettő szétválaszthatatlan lett.. - Ő volt az, aki azt mondta jöjjek utánad. Ő volt, aki azt mondta Zek halott. Hallgattam rá. - Motyogta.

- Értem. - Bólintottam.

- Haragszol, igaz? - Értetlenül néztem rá. Felemelte a fejét, de amikor megláttam a szemeiből potyogó könnyeit nagyot nyeltem. Fájt, hogy sírni látom.

- Nem tudom, hogy ezért haragudnom kellene. A szerelem sok mindent ki tud hozni az emberből, te mégis az én boldogságom miatt szenvedtél a saját magányodban. - Felváltva nézett a szemeimbe. - Sajnálom, hogy nem vettem észre, pedig minden a szemem előtt történt. - Lehajtva a fejét ingatta.

- Legalább ez bizonyítja, hogy jól titkoltam. - Motyogta.

- Ha tovább folytattad volna beleroppansz. - Felpillantott rám. - Lehet nem szerelemmel néztem rád, de fontos vagy számomra. - Lassan felemelte a fejét. - Nem azt mondom, hogy rögtön beléd szerettem, hiszen még mindig bennem él Zek hiánya, amit egy hét alatt elég nehéz elfeledni. Szeretnék egy kis időt, hogy elfogadhassam ő többé nem jön vissza hozzám, hogy végre ne riadjak fel minden este azt várva, hogy mosolyogva lépjen be a szobába. Plusz azt se szeretném, ha azt éreznéd veled akarom helyettesíteni őt.