A Végzet kardja [✔] {Javításra vár}

~42. - Egyesített erő(k) II. rész~

Jackson

Másnap reggel én még megmozdulni se tudtam, csak bámultam a szoba plafonját. Az edző teremben történt dolgok után Desmond egy szó nélkül magamra hagyott, és egész napra bezárkózott Zek szobájába. Még én se tudtam kihívni, bár ezen nem kell csodálkozni.

Fogalmam sincs, hogy mi mehet végbe benne, de attól, hogy kivertük egymásnak semmi se változott. Persze érzem, hogy valamit valóban elindítottam mindkettőnkben, csak azt nem tudom, hogy mire gondolhat, egyáltalán mit érezhet.

Nagyon remélem, hogy ez a valamit elindítottam nem az lesz, hogy elértem még szóba se álljon velem. Ha engem is levegőnek néz, és még szóra se méltat abba bele pusztulok..

Sóhajtva kitakaróztam, és felülve oldalra néztem. Mivel Siu nem volt az ágyában mindenki más is ébren lehet. Nem tudom, hogy azért nem keltett fel, mert még nincs annyi idő, vagy megesett rajtam a szíve. Hiszen miután Des úgy ott hagyott engem ők lejöttek hozzám és kifaggattak.

Újabb sóhajjal felálltam, s ujjaimmal hajamba túrva kisétáltam a szobából. Még az arcomat dörzsölve lépdeltem át a nappalin. Hallottam, hogy a konyhában vannak, és beszélgetnek, de arra nem számítottam, hogy ő is ott lesz.

Alig léptem be a konyhába rögtön kiszúrtam. Szokásos helyén ült és evett, de persze ahogy beléptem elhalt a beszélgetés. KinMooék rám néztek, addig ő teljes természetességgel evett tovább. Szóval levegőnek néz.

Mély levegőt vettem és lassan kifújtam, de mosolyt erőltettem az arcomra.

- Jó reggelt. - Köszöntem. Mosoly volt az arcomon, de a hangom rekedt a visszafojtott sírástól.

- Jó reggelt. - Köszöntek egyszerre. Desmond még pillantásra se méltatott. Nagyszerű.. Fejemet rázva beljebb léptem és a saját helyemre sétáltam, ahol már egy tálcán ott volt a reggelim. Úgy vélem azért rakták tálcára, ha nem jönnék ki, akkor behozzák. Már leakartam ülni, amikor Des kinyúlt és a tálcát maga mellé húzta. Döbbenten néztem rá, mivel egy szót se szólva tovább evett.

Értetlenül néztem a mellettem ülő Doyunra, de ő is értetlenül nézett vissza rám. Szemem sarkából láttam, hogy Desmond megint megmozdul, felemelte a fejét, majd a lábával kirúgta a mellette lévő széket. Még értetlenebb lettem.

- Azt akarja, hogy mellé ülj. - Tayra kaptam a tekintetem. Nagyot nyelve néztem Desmondra, de ő újra enni kezdett. Ismét nagyot nyelve megkerültem az asztalt, és szinte remegő testtel leültem mellé. Nem reagált rá semmit, így csak lassan nyúltam a pálcikákért félszemem rajta tartva. Már-már arra készültem, hogy ki akar velem szúrni amiért tegnap olyan hirtelen letámadtam. De nem. Csendben evett tovább, ezért kicsit bátrabban kezdtem el én is enni.

Feszült csend volt a helyiségben, amit az evőeszközök zaja zavart meg. Mindannyian ránk pillantgattak, és úgy vélem azt számolhatták, hogy Desmond mikor robban fel. Őszintén én is azt számoltam, hogy vajon mikor fog nekem esni, és leüvölteni a fejem.

Döbbentő volt, hogy ez nem történt meg.

- Des.. - KinMoo rögtön a fejét rázta, én mégis csak őt néztem. Még csak félszemmel sem nézett rám, hanem befejezte a reggelijét, s hátra dőlve a székben maga elé bámult. Most akkor mi baja van?! Szóra se méltat, levegőnek néz, mégis azt akarja, hogy mellette üljek. Ki tud ezen kiigazodni?!

Sóhajtva eltolta maga elől a tálakat, és az asztallapra könyökölve állát a tenyerébe ejtette, de ezt mind úgy, hogy felém fordult. Csak néztem rá, hirtelen nem értettem, hogy most mi van. Lenézett a reggelimre, majd rám, amit követtem, s vissza néztem a szemeibe. Felhúzta a szemöldökeit, engem meg ismét értetlenné tett.