A Végzet kardja [✔] {Javításra vár}

~40. - Első lépés~

- Aish! Mondom, hogy nem bírok többet enni! - Fakadtam ki Jacksonra nézve.

- Ne hisztizz, hanem edd meg azt a három kanálnyit! - Mutatott a tányéromra.

- Mit nem értesz azon, hogy nem bírom meg enni?! - Néztem rá. Asztalra tenyerelve villámló szemekkel nézett rám. Alig egy óra telt el, amióta feljöttünk, és míg engem elüldöztek fürdeni, addig főztek. Bár amikor a konyhába értem kiderült, hogy egyedül Jackson főzött. Finom, ahogyan a többiek is csak dicsérni tudták. De mi a faszért nem képes felfogni, hogy nem bírok többet enni?!

- Most többet evett, mint összességében ezen a héten. - Hitetlenkedett KinMoo. Felhúzott szemöldökkel mutattam rá, de Jackson összeszűkítette a szemeit. Sóhajtva asztalra tettem kezeimet és hátra dőltem a székben. Egy ideje már a vitánkat figyelték feszült tekintettel, vagy unott arckifejezéssel.

- Mégis miért akarod belém erőltetni? - Néztem rá.

- Talán mert maximum három kanálnyi maradt? - Húzta fel a szemöldökeit. Azt a kevéske levest bámultam, de akárhogy is próbáltam rávenni magam egyáltalán nem sikerült.

- Akkor se bírom meg enni. - Ingattam a fejem felnézve rá. - Ha ennyire le akarod erőltetni a torkomon edd meg te.

- Azzal hogyan leszek előrébb? - Húzta fel a szemöldökeit.

- Hogy segítesz? - Felváltva nézett a szemeimbe, de megdöbbenésemre kinyúlt a tányéromért, és magához véve kikanalazta azt a három kanálnyi levest.

- És ezen vitatkoztatok. - Sóhajtott Siu. - Kicsit valóban idegesítő, hogy csak Jacksonnal kommunikálsz. - Szavaitól ökölbe szorultak a kezeim. Tudom. Én is tudom, hogy bántom őket, nem vagyok hülye. De azt már nem tudom, hogy miért is reagálok így Jacksonra. Teljesen másképp nézek rá, és gondolok is, de pontosan nem tudom miként. - Erről beszélek. - Hitetlenkedett.

Nem is reagálva rá felálltam és a nappali felé sétáltam. Hallottam, hogy utánam szólnak, de nem érdekelt. Minél hamarabb lent akarok lenni, hogy tovább edzhessek, még ha egyedül is. Bele őrülök, ha nem csinálhatok valamit, mivel már ennyi szünettel is újra Zek járt a fejemben.

Szerelmet vallott nekem, oda adtam magam neki, és erre Ji-yong elveszi tőlem. Tudom, hogy egyedül azért őt ölte meg, mert fájdalmat akart okozni. De közben arra is gondolnom kell, hogy lehet a többi őrzőt is meg akarja ölni, hogy minél védtelenebb legyek, és minél gyengébb lelkem legyen. Ezekkel a lépésekkel nem tudom, hogy azt mutogatja erősebb mint az őrzők, vagy egyszerűen fél tőlem.

Fejemet rázva kinyitottam a levezető szekrényt, és le lépdeltem a lépcsőkön. Nem jött utánam senki sem, ami valamelyest megnyugtatott, de közben feszélyezett is. Komolyan idegesítőek az érzéseim!

Jackson

Asztalra tenyerelve mély levegőt vettem, s lassan kifújtam. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek most. Megígértem neki, hogy vértestvériséget kötök vele, miközben hihetetlenül félek ettől az egésztől. KinMoo elájult tőle és két napig fel se ébredt. Tay meg olyan kínokat élt át, amit még látni is rossz volt. Egyáltalán nem akarom ugyan ezeket át élni. De..

Csak ott az a, de hogy segíteni akarok neki mindenben, amiben csak tudok. Mégis milyen áron segítek neki?

Ahogy mellette maradok egyre jobban kínoznak az érzéseim, amikkel nem tudok már mit kezdeni. Reményveszettség olyan szinten kezd eluralkodni rajtam, hogy már-már depressziósnak is mondhatnám magam. Mégis ott az a szikrányi reménység, hogy csak velem foglalkozik, csak nekem válaszol.