A Végzet kardja [✔] {Javításra vár}

~28. - A sötétségben megbúvó ellenség~

Desmond

Este a Zekkel való alvás egyáltalán nem sikerült valami jól. Igaz egy ágyban aludtunk, de ő annyira a fal felé húzódott, hogy már nekem volt kényelmetlen, pedig csak néztem őt. Nem is értem, hogy miért voltam olyan hülye, hogy beleegyeztem ebbe..

Sóhajtva kitakaróztam és kiültem az ágy szélére. Még hátra néztem rá, de ő továbbra is nyugodt arccal aludt, ami megnyugtatott. Óvatosan felálltam és halkan kisétáltam a szobából. Őszintén nem is tudom, hogy hova akartam menni, egyáltalán mi célból, de így legalább megnézhetem ezt az erőt, vagy mit.

Bár ahogy haladtam a nappali felé, úgy jöttem rá, hogy nekem nincsen kulcsom ahhoz, hogy kinyithassam az ajtókat. És már-már lemondtam volna az ötletemről, amikor megláttam a könyves szekrény ajtót, ami tárva nyitva állt. Zajokat hallva egy ember lehet lent, de ami hangtónusok elhangoztak csakis egy valaki lehet az, még hozzá Bewitcherékkel. Hangokat hallva hirtelen még azt is jobbnak láttam, ha vissza megyek Zek mellé.

Mély levegőt véve elindultam a lépcső felé és lélekben próbáltam felkészülni minden olyan látványra. Bár nem éppen az fogadott, amit vártam. Az egész teremben sötét volt, pontosítva fekete füst keringet.

Még ránduló arccal kinyújtottam a kezem, és magamba szívtam a füstöt, ami fokozatosan oszlott fel. E miatt láthatóvá vált a terem közepén térdelő, fejét fogó KinMoo.

- Ajjaj.. - Bewitcher hangjára felemelte a fejét. Először körbe nézett, majd lassan az ajtó felé, ahol én is álltam.

- Oh, Des! - Teljes boldogsággal felállt és felém lépdelt, ami összezavart. - Megmentettél! - Vigyorogva elém állt, de mosolyogva egyik kezemmel a vállára fogtam. Vigyora az arcára fagyott és tisztán láttam, ahogy egyre fehéredik.

- Oh, KinMoo. - Kínosan nevetett. - Mégis mit művelsz itt lent egyedül?

- Nos, tudod.. - Egyik kezét a tarkójára simítva lehajtotta a fejét, amin felhúztam a szemöldökeim. - Kíváncsi voltam, hogy milyen az erődet használni. Bewitcher próbált megállítani, de én voltam az aki nem hallgatott rá.

- Ezt értem. - Felpillantott rám. - Miért nem szóltál nekem?

- Mert tudom, hogy te jobban kimerültél mint én. - Szemeimet forgatva elengedtem a vállát. - És szerettem volna egyedül rájönni.

- Kezdjük ott, - Felváltva nézett a szemeimbe. - hogy neked kellene kimerültebbnek lenned, mivel te kaptál az én véremből. A másik, hogy egy erőt sem lehet egyedül elsajátítani. - Elhúzta a száját, ami miatt úgy nézett ki mint egy tíz éves gyerek. - Egyáltalán most mit tettél?

- Kiáramlott a testéből a füst. - Átnéztem felette Bewitcherre, majd vissza KinMoora.

- Szeretnéd gyakorolni? - Felkapta rám a fejét. - Segítek, ha szeretnéd.

- Azt megköszönném. - Elmosolyodott, és hátat fordítva vissza sétált az állatokhoz. Az összes ott volt, pontosítva a gazdáik térfelén fetrengtek, vagy csak KinMoot nézték. Becsuktam magam mögött az ajtót, és közelebb sétáltam hozzájuk, mire Amalilliseu felfutott a lábamon és elfeküdt a nyakam mögött. Kisebb mosollyal megsimogattam a fejét, ami láttam, hogy jól esett neki, főleg, ahogy az arcomnak döntötte a homlokát. - Szóval, - KinMoora emeltem a tekintetem. - mit kell tennem?

- Először is nyugodj le, különben ugyan az lesz. - Ismét elhúzta a száját, de bólintott. Lehunyta a szemeit és mély levegőket vett. Míg nyugtatta a lelkét leültem törökülésbe, amire már Bewitcher is közelebb jött és az ölembe mászott.