Hiromi - Hideg, mint a jég (Új Változat)

A zseni és a buta

Hiromi nagyon messzire futott a Gimnáziumtól a zokogásától már azt sem tudta merre. Teljesen értelmetlen irányokba kanyarodott végül a város pszichiátriai osztálya előtt állt meg. Annak hófehér falán ismét ott csordult a vérrel felírt jól ismert szöveg

" Naoya zseniális"

Az őrült doktor óta nem hitte volna, hogy valaki másnak is eszébe jut ez a szimbólum. Meglehetősen szomorúan tapasztalta megmaradt őrült rajongói táborának újbóli előkerülését. Sírt, fájdalmasan vert a szíve, s közben fáradt volt a sok értelmetlen futástól. Kimerülten dőlt a pszichiátria fehér falaihoz, fejét a Naoya névhez támasztotta,mintha köze lett volna ehhez a személyhez. Szeméből kicsorduló könny összekeveredett a vérrel és elkezdte lemosni azt.

"Aoya zseniális"

Hiromi csak még többet sírt, s a pszichiátria felírta egyre jobban kopott lefelé vele azonosan.

" Aoya seniális"
Hiromi csak most vette észre mennyire más a lekopott szöveg, sokkal barátságosabbnak tűnt, mint az előtte álló volt. A fáradtságtól és a stressztől, amely kínozta az első értelmes szót látta belé.

"Anya szentimentális"
A vér és könny összemosódásában egyre erőteljesebben kiemelkedett az első meglátott értelmes szó. Hiányzik neki az anyja? Talán, túl sok mindenen ment keresztül, s viszonylag rég látta már a szüleit, de nem vérrel írva.

A vörös anya szó szinte fájdalomként hasított a fejébe, s a szembe tűnő piros lángokból halvány formák keletkeztek. Hiromi megijedt tőlük ezért gyorsan kinyitotta szemét, hogy ne ragadhassák magával.

- Szín e csak a vörös vagy emlék, Medicin királynő. - szólította meg az oda érkező Gregorián.
- Tanárúr! - örvendett meg Hiromi.
- Sosem láttalak így lelkesedni a  társaságomért. - vallotta be őszintén Gregorián.
- Tényleg nem drogozok, higgye el! - erősködött Hiromi.
- Tudom már, csak ugrattalak. Te jó ég miféle idétlen falfirka! Biztosan Naoya zseniális szöveg maradványát csodálhatjuk meg. Volt alkalmunk párszor látni a városban is mostanában. - jelentette ki Gregorián.
- Lekopott, már csak anyát jelenti. - fordította a fejét fáradtan oda Hiromi.
- Az enyém már nem él sajnos, a tiéd, ha jól értesültem igen. - jelentette ki Gregorián.
- Én már semmit sem tudok tanár úr. Azt mondaná, hogy drogozok ismét, ha elmesélném mit láttam egy átkozott tükörben. - mondta lehangolóan Hiromi.
- Én már semmin se lepődök meg, miután kiderült, hogy a diákjaim titkos ügynökök. - tisztázta Gregorián.
- Igaza van. Nekem is ott kezdődött a szokatlan életem. - mondta könnyes szemekkel, ám enyhe mosollyal az arcán Hiromi. A Code Joysu drog áldozata vagyok. - tette hozzá.
Gregorián meghatódva, hogy végre mosolyogni látta a lányt úgy döntött elmondja neki a jó hírt.
- Daisuke kérdezte hol vagy. - kezdett bele.
- Pont ő? Mit számít az neki? Jól tudja mit mondott, nem? Idegesítő, ostoba, tinilány vagyok kicsit sem zseniális - biccentett a fejével - mint Naoya, ellenkezők vagyunk ironikus, képzelje el, ha testvérek lennénk a zseni és a buta, vicces párosítás. - mondta nevetve Hiromi.
- Az élet gyakran humoros valamilyen szinten. Egyébként Daisuke csak azért küldött el, mert Naoya az épületben volt, ha utána mész megölt volna. - magyarázta Gregorián.
- Maga azonnal észre vette? - kérdezte Hiromi csodálkozva.
- Igen, azért mentem utána később az épületbe. - válaszolta Gregorián.
- Ugye nem esett baja Daisukénak? - tudakolta aggódóan Hiromi.
- Meglőtték, a karját és a fejét szerencsére sikerült kihozni épségben, valami Haileyt keres, ha jól értettem miről volt szó, az valami informatikai program neve. - fejtette ki Gregorián.
- Jól hangzik, talán amerikai? - kérdezte Hiromi.
- Azt hiszem igen. Naoya gyűlöli Daisukét, éppen ezért gondoltam, hogy megkereslek mielőtt a drogbárónak jutna eszébe helyettem. - mondta Gregorián.
- Miért tenné? - furcsállta Hiromi.
- Az ellenségeink szeretetteit régi módszer lemészárolni. - mondta Gregorián tárgyilagosan.
Hiromi ezen a mondaton keserűen elnevette magát egy pillanatra, majd újból sírásban tört ki.
-  Felesleges, Daisuke sosem szeretett engem. - mondta keservesen.
- De igen. A fiúk látják egymáson. - szállt vitába vele Gregorián.
- Ezt pont magának kellene elhinnem, aki a saját házasságát is sikeresen tönkre tette? - bizalmatlankodott Hiromi.
- Még egy indok, amiért igen tökéletes példája vagyok a fiúk érzelmeinek. Mi nem mondjuk ki az ilyesmit nyíltan. Nehézségeket okoz még önmagunknak is bevallani, ha szeretünk valakit, akárcsak én és Margaret. Évekbe tellett rájönnöm, hogy fontos nekem akkor amikor már elvesztettem, de ahelyett, hogy kapkodtam volna utána, hagytam sodródni tovább az árral. Régen szörnyeteggé váltam, de magam sem tudtam megmagyarázni miért. Aztán jöttél te a vonaton. Elmondtad nekem, hogy hiányzik belőlem valami és az üresség emberi roncsot csinált belőlem. Most ugyanazt tudom mondani neked, amit te nekem egykor, ne hagyd elsodródni Daisukét. Nem tudhatod, hogy ő min megy keresztül. - magyarázta Gregorián.
- Magának egy telefonhívás volt, az enyém sokkal komplikáltabb ennél.
- zokogott Hiromi.
- De megtehettem volna, hogy nem engedlek le a vonatról aznap elvégre tanár vagyok. Semmibe veszlek, kapsz egy osztályfőnöki figyelmeztetést, mert tiszteletlenül beszéltél velem és soha sem hívom fel Margarettet. Gondolj bele mi történt volna? - kérdezte Gregorián.
- Akkor én lelketlen maradok. - válaszolta Hiromi, s közben a sírástól már fájó szemeit törölgette.
- Egymás sorsát változtattuk meg a vonaton. Az élet humora, hogy az egész egyetlen lényegtelennek tűnő döntés kérdése volt. Most rajtad a sor, hogy mit fogsz tenni. Felveszed az élet telefonját vagy hagyod, hogy addig csörögjön, amíg elnémul egyszer. - zárta le a témát Gregorián.