Hiromi - Hideg, mint a jég (Új Változat)

Rejtélyes motorosok

      Éjsötét volt, az égen terebélyesedett az ezüstös félhold sarlója. Atsumori városa kihalt állapotban ácsorgott alatta. Ámbár szép virágos, tarka tavasz volt, mégis oly vérfagyasztóan hideg az éjszaka, hogy dideregve aludtak az emberek. Atsumori békés városában senki sem garázdálkodik kint az éjjel. Egy fehér falú lakóház mögött hatalmas zaj hallatszott megtörve a környék megszokott csendjét. Különös ébenfekete motort járatott be egy homályos alak. Három társa körül vette, akár a testőrei. Fekete bukósisak takarta az arcukat, s alig felismerhetően szűrődött ki a hangjuk alatta. A ház ablakánál álltak, s egy hosszú fekete hajú lány forgolódott miattuk, pedig olyan szépet álmodott aznap éjjel! A kedvenc könyvének szereplőit látta, miközben annak sorait idézte fel.
     " Miután Arashi hősiesen legyőzte a falut kíméletlenül romboló, fosztogató óriás embertestű, ám kígyófejű szörnyeteget, úgy döntött hazatér. Szegényes viskója előtt, azonban több száz boldog lakos fogadta elismerően. Tapsoltak, ujjongtak, vacsorára hívták, ő viszont ügyet sem vetett rájuk, ugyanis szíve mélyén csak Aoikóra, egyetlen igaz szerelmére tudott gondolni, akit a vízesésnél pillantott meg. A rejtélyes lány mindig pontban napkeltekor tűnik fel, s akkor is nagyon résen kell lenni. Arashi eltökélt célja volt, hogy feleségül vegye bármi áron."
     Azonban a hősnek várnia kellett a leánykéréssel, a motorok zaja egyre inkább űzte el az édes álmot a szeméből. Fáradtan felült az ágyára, s azon tanakodott, hogy mivel tudná elzavarni a hangoskodókat, viszont semmi sem jutott eszébe. Váratlanul ismerős szavakat vélt felfedezni a kinti beszélgetésből.
- A Kyoden gimnáziumban volt a legtöbb áldozat. - vélte hallani.
A mondatot figyelmen kívül hagyta, mivel ő maga is abba az iskolába járt, és számára olyan unalmas, monoton volt, mint egy nyugdíjasotthon. El nem tudta képzelni miféle áldozatok lehetnek pont a Kyoden gimnáziumban.
- Jár az osztályba egy lány, Hirominak hívják.. - a mondat másik felét nem értette.
     Őt is így hívták, talán róla beszélnek? Á teljesen badarság, miért emlegetnék őt az éj közepén? A gimnáziumban levegőnek nézik, alig ismerik fel a két barátnőjén kívül. Még balhékba sem keveredett soha, ha egy nap eltűnne biztos volt benne, hogy észre sem vennék. Atsumori városában még rajta kívül sok lányt hívhatnak Hirominak, ezzel a gondolattal nyugtatta magát, s rövidesen újra álomra hajtotta a fejét, hogy visszatérjen kedvenc falujába, az Arashi nevezetű szamurájhoz, akiről egy vastag kemény fedeles könyvben olvasott. Tizenkét éves korában az apjától kapta, azóta is, ha teheti azt olvasgatja.
    A hangos motorosok végre elhagyták a ház környékét, s újra nyugalomba merülhetett a város. A rejtélyes fiúknak többé a hűlt helyét sem látták.
    Másnap reggel álmosan ébredt az éjjeli incidens miatt. Fejfájásra panaszkodott. Az apja felajánlotta, hogy az új sötétkék céges autójával beviszi őt az iskolába. Megálltak a nagy szürke épület előtt, Hiromit jobban emlékeztette egy börtönre, mintsem, hogy a város egyetlen Kyoden nevezetű gimnáziumára. Ablakait zöld rácsokkal vették körbe, teteje lapos volt, mint a palacsinta, s fehér. Elköszönt az apjától, bár nem sok szót váltott vele az autóban, igyekezett minél barátságosabban búcsúzkodni tőle. Mielőtt belépett megigazította fehér blúzát és vetett egy pillantást fekete cipőjére. Az iskolatársai sorra sietve elhaladtak mellette, attól féltek, hogy elkésnek az első óráról. Az egyenruha rövid, zöld, csíkos kényelmetlen szoknya volt, hozzá hosszú fehér zoknival, amiben különösen nehéznek bizonyult a lépcsőzés.
    A gimnázium előtt egy ismerős hang csapta meg a fülét. A fekete motor zaja, amitől éjszaka nem tudott aludni, éppen ott előtte parkolt. Tulajdonosa vele egy időben lépett be az épületbe, azonban arcát a fekete sisak takarta. Eszébe jutott, az a mondat, amikor az éjjel az ő nevét emlegette valaki ugyanilyen motoron ülve. Megakarta kérdezni tőle, hogy mit beszéltek róla, de elhessegette a gondolatot, biztosan másról volt szó, különben meg bárki vezethet motort. Mielőtt kellemetlen helyzetbe hozná magát gyorsan befordult az osztályterem felé a fiú pedig tovább ment a folyosón.
- Szia Hiromi! - integetett neki egy rövid fekete hajú lány vidáman.
Ő halványan elmosolyodott mikor meglátta barátnőjét.
- Szép jó reggelt Rumikó! - köszöntötte a lány.
- Neked még jobbat! - válaszolta mosolyogva osztálytársa.
    Amint szégyenlősen leült Rumikó rögvest belemélyült a csacsogásba. Tekintete azonban hamarosan elterelődött barátnőjéről, a vele szemben éppen terembe belépő sötétbarna hajú fiúra. Vele ellentétben az osztály valamennyi tagja megfordult, hogy köszönhessen neki hangosan.
-Jó reggelt Daisuke! - mondták szinte kórusba.
- Viszont minden kedves osztálytársnak! Ugye mindenki tudja, hogy ma dolgozatot írunk történelemből, aki esetleg elfelejtette az tanuljon szünetbe, nem szeretném, ha bárki rossz jegyet kapna! - mondta melegszívűen a fiatal fiú.
- Köszönjük! - kiáltotta valamennyi diák.
- Daisuke, olyan kedves és törődő mindenkivel, ez mellett nagyon okos és helyes! - sugdolóztak a lányok.
-Mi nagy szám azon, hogy bejelent egy dolgozatot, amiről úgyis mindenki tudott? - kérdezte közömbösen egy hosszú vörös gumival összefogott festett szőke hajú lány.
- Ugyan már, Sakae, néha a szándék fontosabb, mint a végeredmény. - válaszolta mosolyogva Rumikó.
- Daisuke az igazgató unokaöccse nem csoda, hogy olyan jó dolga van! Szegény Kenji próbálná meg ki is nevetik. - mondta fanyarúan Sakae, fejével egy nagy karikaszemüveges fogszabályzót viselő fiú irányába biccentve.
- Szerintem ellenséges vagy Daisukéval. - állapította meg Rumikó.
- Szó sincs róla csak jobban kedveltem, amíg másik iskolába járt. - válaszolta Sakae, majd duzzogva kinyitotta az előtte heverő füzetét.
- Nekem rendesnek tűnik. - szólt közbe Hiromi szégyenlősen.
Maga sem tudta megmondani miért jelentette ezt a mondatot be, hiszen nem is ismerte, csak látásból. Mégis valamiért különösen vonzódott hozzá.
- Ugyan már lányok ne veszítsétek el a fejeteket, az ilyenek mögött vannak a legnagyobb felfuvalkodott hólyagok! Elcsábítanak, de közben veled együtt fűzik a többit, ha szakítanál mit számít, pár perc alatt lesz másik! Meg aztán ott van Hamupipőke története, gazdag, kedves, jó képű herceg maga a tökély, mégsem ismeri fel élete szerelmét egy cipő nélkül! - háborgott Sakae.
- Ebben van igazság. - bólintott Hiromi.
     Megérkezett a tanárnő, két lány gyorsan letörölték alkotásaikat a tábláról és a helyükre futottak. A hölgynek hosszú kiengedett derékig érő haja volt, kezében tankönyveket szorongatott. Fehér inget viselt és fekete szoknyát hozzá azonos árnyalatú magas sarkú cipőt. Illedelmesen köszöntötte őket, megtartották a reggeli a tornagyakorlatokat, aztán hosszasan mai tananyagról beszélt. Rémesen unalmas volt, Sakae kifelé bámult az ablakon, néhányan rajzoltak a füzetjeikbe, volt, aki megpróbált asztal alatt telefonnal játszani, pár lány Daisukét figyelte, végül már csak 3-4 gyerek figyelt az órára. Hiromi is alig várta, hogy csengessenek ki, szívesebben olvasná otthon a könyvét, mint hallgatta volna a tanárnőt.
    Mindig mikor elérkezett a szünetidő kimentek a teremből az udvarra friss levegőt szívni. Szép napsütéses nap volt, nyíltak körülöttük a színes virágok, rózsaszín fák kísérték útjukat a közeli padokhoz, ahová leült Sakae Rumikóval együtt. A két lány azt beszélte meg mi lesz a következő órájuk, hogy arra kellett - e valamit készülni.
    Minden szünetet velük töltött, amióta csak a gimnáziumba járt. Igazából rajtuk kívül nem is ismert senki mást, még osztályon belül sem. Szerencséjére szinte alig lettek betegek, így megúszta a magány érzetet.
     Testnevelés órán labdajátékokat játszottak, Sakae rendkívül ügyes volt bennük, ezért szerették őt választani a csapataikba, viszont Rumikóra és Hiromira ugyanez kevésbé vonatkozott. Akkor jártak jól, ha barátnőjük volt a csapatkapitány, különben Kenjivel egyaránt leghátul kóborolhattak.
    Tanárjuk a helyi futball club edzőjeként előnyben részesítette a valamit eleve sportoló diákokat.  Sakae évek óta röplabdázott, ezért gyakran lehetett kedvenc jelölt is. Hiromi és Rumikó bíztak abban, hogy ma megint ő lesz csapatkapitány.
- Arra gondoltam, hogy játszhatnánk kidobóst, azt biztosan szeretitek, hoztam hozzá sárga gumilabdát, ésszel dobálni, jó? Legyen kettő csapatunk a tigrisek és sárkányok mondjuk. - ismertette a testnevelés tanár aznapi programjukat.
     A nagyon magas, feltűnően izmos férfit az úristen is sportra teremtette, imádta, sőt életét jelentette, késői délutánonként a futball clubban időzött vagy az edzőtermekben. Váltig állította, hogy a fiatalság a mozgásban rejlik és tűzrőlpattant energiát biztosít.
- Az egyik fél csapatkapitány legyen - nézett körbe habozva az osztályon - Hiromi, ő nem nagyon szokott lenni! - mondta jókedvűen a tanár úr.
- Én? - csodálkozott a lány, de hát miért pont ő tette hozzá gondolatban.
- Igen, gyere csak! - biztatta a tanára.
Hiromi visszafogottan állt ki osztálytársai elé, fogalma sem volt kiket válasszon, elvégre a nagy részével alig állt szóba. Két barátnőjén kívül eszébe nem tudott jutni más, így kellemetlenül forgott jobbra - balra.
- Sakae, Rumikó. - mondta választottjait.
- Még ötöt melléjük és akkor megleszünk. - vágott közbe a tanár.
- Kenji? - mondta utoljára habozva.
- Ki szeretne ebbe a csapatba kerülni? - terelte el a témát türelmetlenül a tanár.
       Senki sem jelentkezett. A diákok teljesen másik irányba fordultak, csak hogy ne kelljen a lányra tekinteniük. A levegő szinte megfagyott a teremben, ettől még inkább kínosan érezte magát Hiromi. Szíve szerint eltűnt volna onnan, vagy szégyenében azt kívánta bár szétnyílna a föld a lábai alatt. Az idő aligha haladt, örökké valóságnak tűnt a néma csend körülöttük. Hiromi már - már úgy érezte sohasem lesz vége.
- Én szívesen lennék. - szólalt meg váratlanul Daisuke.
- Micsoda? - fordultak oda a lányok csodálkozva a barna hajú fiúhoz.
A hír hallatán azonnal megjött a kedvük a csapatba való csatlakozáshoz egymás szavába vágva, szinte fellökve a mellettük állókat jelentkeztek a pozícióra.
A fiú jelentkezése után hirtelen mindenki az ő csapatába akart bekerülni, természetesen nagyon jól tudta, hogy ezt nem az ő személyiségének varázslatával sikerült elérni.
- Köszönöm Daisuke, akkor megvolnánk, a másik csapatkapitány Haru lesz. - folytatta a tanár mintha semmi sem történt volna.
     Hamupipőke hercege ide, vagy oda, úgy érezte hálával tartozik neki, amiért kiszedte a csávából. Képzelhetitek milyen kínos lett volna akár egész órán ott ácsorogni kukán. A kellemetlenség után Hiromi mindenképpen megakarta köszönni a nemes gesztust. Mihelyst át öltözött a folyosón Daisuke után ment. Annak ellenére, hogy milyen helyes és közkedvelt diáknak számított, többnyire mindössze három emberrel lógott. Hiromi maga sem értette miért. Hazellal, Masashival valamint Teruval. Még furcsábbnak találta, hogy nem is hasonlítottak egymásra, hogy kifejezetten a tipikus "menő" fiú bandára emlékeztesse a filmek világából.
     Hazel állandóan félvállról hordta sötétkék táskáját, szinte mindig fülhallgató lógott ki fekete egyenruhája alól. Világos barna szemei voltak és azonos színű hajában szőke melír húzódott. Masashi zsebre tett kézzel állt, közben élt halt a vagány dolgokért, imádta a rock bandák posztereivel dekorált táskáját, illetve szuvenír metál stílusú karkötőjét. Természetes vörös haja volt és kék szemei. Teru már valamivel átlagosabb kinézetet produkált a társaitól. Egyszerű stílusú, sötét barna hajú fekete szemű fiú volt, bár magasabb, és vékonyabb, mint ők. A folyosón beszélgettek valamiről, de a lányt olyan érzés kerítette hatalmába, mintha észre vették volna, hogy feléjük tart, s váratlanul csendben maradtak.
- Sziasztok! - köszöntötte őket félénken Hiromi.
- Helló!- üdvözölték a fiúk feltűnően egyszerre.
- Én csak megakartam köszönni , hogy az imént nagyon rendes volt tőled, hogy segítettél rajtam. - mondta Hiromi szégyenlősen.
- Ugyan, semmiség, eltúlzod. - válaszolta mosolyogva Daisuke.
- Nem jöttök órára? - kérdezte Hiromi feszülten , ahogy felpillantott az iskola falán ketyegő rozoga szürke időmérőre.
- Egy perc és ott vagyunk. - mondta Daisuke, de egyáltalán nem abba az irányba fordultak.
Hiromi ezt követően elballagott tőlük tudta jól, hogy a teremben már várták barátnői különböző reakciókkal. Rumikó még a szokásosnál is jobban mosolygott, Sakae pedig ismét fortyogott magában.
- Látjátok, én megmondtam az osztályunk immáron hivatalosan bebizonyította, hogy kő keményen Daisuke orientált! - hivatkozta Sakae.
- Szerintem egyszerűen csak kedves akart lenni. - mondta félénken Hiromi.
- Lehet tetszel neki? - pattant fel energikusan Rumikó.
- Kétlem, ő bárki másért ugyanígy megtette volna. - válaszolta komoran a lány.
- Talán egyáltalán nem Hiromira gondolt, pusztán megunta, hogy megfagyott az idő körülötte. - magyarázta ki logikusan Sakae.
Rumikó csalódottan úgy látta talán jobb lenne, ha témát váltana.
- Tanultatok történelemre? - kérdezte aggódva.
- Persze, nem lesz gond. - felelte Himori és Sakae.
      Megkönnyebbülésére valóban tudta a dolgozatot szinte hibátlanul emlékezett az előző órai anyagra, olyan volt mintha egy történetet mesélt volna sok cselekményszálon a múltból. Kedvenc regény főszereplője Arashi Kazehama kitalált szamuráj harcos volt, ezért tulajdonképpen érdekelte is az efféle téma.
     Vége lett az iskolának, és el is takarítottak maguk után. Innentől kezdve alig várta, hogy hazaérjen és ismét elutazzon imádott falujának szörnyekkel teli világába. Arashi mindegyiket legyőzte a könyv alapján, de sosem derült ki feleségül vette - e szerelmét. Hiromi saját gondolataival egészítette ki a folytatást, a hős szamuráj hajnalban meglelte Aoikót felszabadította átka alól aztán boldogan éltek amíg meg nem haltak. Született két gyermekük Ronin és Kitana, akik apjuk nyomdokaiba léptek. Igen, gondolta, ez biztosan így történt.
      Elmélkedése annyira elvonta figyelmét, hogy észre sem vette, hogy körülötte csúnyán elkezdett szakadni az eső. A beborult sötétszürke égen már fekete felhők gyülekeztek, úgy tűnt vihar készül. Hiromi esernyő után kutatott, azonban be kellett látnia, hogy nincs nála. Ráadásul a kabátján se volt kapucni, uniformján pedig végképp nem. Ugyan már, gondolta, ez csak egy kis eső. Bőrig ázva, ám higgadtan sétált tovább, Arashinak ennél durvább dolgokon kellett keresztül mennie, mégis emelt fővel vette az akadályokat tette hozzá rendíthetetlenül. A hideg eső érzése elmúlt, viszont annak lepergő cseppjeinek zaját hallotta. Feje fölé emelkedett egy nagy fekete esernyő. Maga mellé nézett ekkor pillantotta meg Daisukét, aki vele azonos tempóba sétált.
- Köszönöm. Észre sem vettem, hogy itt vagy. - szabadkozott Hiromi.
- Nemrégen érkeztem ide, eredetileg másik úton jöttem, csak megláttalak téged szakadó esőbe teljesen elázni, úgyhogy inkább erre fordultam. - válaszolta Daisuke.
- Miattam irányt változtattál? - csodálkozott Hiromi.
- Bármelyik úton hazajutok, emiatt ne fájjon a fejed. Te busszal mész? - kérdezte Daisuke.
- Igen, a város túlsó végén lakom gyalog elég sokáig tartana odaérni. - válaszolta Hiromi.
- Kocsival könnyebb lenne. - ajánlotta Daisuke.
- Apánál van, mindig ő használja, üzletember, számára presztízs kérdése a járgánya. - fejtette ki őszintén Hiromi.
- Értem, akkor nagyon sokat dolgozhat, és az anyukád? - kérdezgette Daisuke.
- Egy utazási irodában van, a tiéd ugye az igazgató fivére? - ismerkedett Hiromi is.
- Igen, az apám számítógépekkel foglalkozik, anyám pedig állatorvos, ez azért jó, mert ha megbetegszik a kutyánk Yuki akkor pár nap alatt rendbe hozza,és a húgom sem kezdi el siratni. - tájékoztatta Daisuke.
- Nem tudtam, hogy van testvéred. - szólt hozzá Hiromi.
- Karurának hívják. - felelte Daisuke.
    A buszmegállóban talált menedéket az eső elől fedett tetőtér alatt, illedelmesen megköszönte Daisuke másodszori segítségét is, aztán magára maradt mihelyst a srác elment onnan. A távolból még néha rá pillantott, de eszébe jutottak Sakae szavai, ki tudja talán tényleg jobb lenne kicsit vigyázni vele.
     A buszon egész végig a napján járt az esze, otthon vacsorázott, lefürdött, aztán a szobájába ment. Későre járt, és fáradtnak is érezte magát, átöltözött pizsamába, bepakolt holnapra és mély álomba merült. Gyönyörű hely volt az a birodalom. Álmában bármit megkapott, ő is lehetett nagy harcos, mint Arashi, dicsőség, eredményesség kísérte.
- Hiromi - sama, (kisasszony rangjelző) legyőzte a hatalmas kígyó szörnyeteget, az egész falu mélységesen hálás, mit kíván tenni ezután? - kérdezte az öreg, aki a falu vezetője volt.
- Úgy döntöttem hazatérek. - felelte magabiztosan Hiromi.
       A lány elment a szegényes, otromba házához körülötte a falusiak vacsorára hívták, dicsérték, ajnározták. Viszont őt ez cseppet sem érdekelte, sokkal inkább foglalkoztatta a vízesés. Éjszaka ott aludt, de hajnalban elhagyta a házat. A vízeséshez sietett éberen figyelt minden apró neszre. A zuhatag mellől fekete páncélban megszólította valaki.
- Hiromi - sama, fantasztikus ez a hely nem igaz? - lelkesedett a fiú.
- Nem hittem volna, hogy újra látlak Daisuke - kun! - örvendezett Hiromi.
Ekkor a vízesésnél újabb két személy jelent meg köreiben iskolai egyenruhákban.
- Hiromi, ez a tiéd? - nyújtott oda neki Sakae egy kék színű üvegcipőt.
- Nem, dehogy! - tiltakozott a lány fejét csóválva.
- Daisuke megtette volna ugyanezt bárki másért. - mondta szomorú erőltetett mosollyal Rumikó mellőle.
      Hiromi fejében lassan kavarogtak a barátnői mondatai végül felriadt álmából. Igazuk van, gondolta, teljesen elment az eszem. Annak örült egyedül, hogy a rejtélyes motorosokról többet nem hallott. Feltápászkodott az ágyról vett egy hideg zuhanyt, hogy ki tisztítsa a fejét. A konyhában zabpelyhet reggelizett tejjel, ma egyedül kezdte a napot. Apjának korán el kellett mennie, anyjának pedig valami rendkívüli meetingen kellett részt vennie. Hiromi, így busszal ment iskolába, vissza a megszokott silány, unalmas termébe.